Ki meri magának bevallani hogy féltékeny a körülötte lévő kismamákra?

Én voltam így. Már volt két gyermekem, a legjobb barátnőm meg az elsőt várta. Mi közben a harmadikkal próbálkoztunk, de hiába.

Még valami hülyeségen össze is kaptam a barátnőmmel, utólag belátom, hogy az irigység volt a háttérben (részemről). Aztán persze megbékültünk.

A szülése előtti napon teszteltem pozitívat. :)

Kérdésedre válaszolva, nem, én nem vallottam be magamnak, hogy irigy vagyok. Most már világosan látom, hogy az voltam, de ez van, ilyen az emberi természet. Még akkor is lehet bennünk keserűség, ha amúgy drukkolunk a másiknak, és örülünk az örömének.

Én az voltam, amíg nem jött össze nekünk is. A kolléganőm régóta vágyott babára, idősebb is volt nálam, mégis mikor boldogon mutogatta a pozi tesztjét (ráadásul az anyukája után én voltam a második, akinek elújságolta),egyáltalán nem tudtam őszintén örülni. Ezt azóta is bánom és szégyenlem magam miatta. Ráadásul egy hónap múlva én is pozit teszteltem.

A sógornőmet meg egyenesen utáltam, mert már a másodikkal esett teherbe, nekünk meg sehol semmi nem volt.

Az első babánkra sokat vártunk, a második meg elsőre jött.Fura dolog ez. És én sem féltékeny voltam, hanem határozottan irigy.

Én nem voltam, mert nekünk mind a két lányunk gyorsan összejött. Az első a 2. próbálkozásra, a második lányunk meg a 4-5. próbálkozásra. Mondjuk a második gyereknél úgy rugaszkodtam neki, hogy már alapból az első próbálkozás után kértem teljes kivizsgálásokat, mert a pajzsmirigyem felborult, a ciklusom össze-vissza volt, stb.

Mire minden vizsgálattal elkészültünk, addigra már terhes voltam a második lányunkkal.

Viszont amíg a második gyerkőccel próbálkoztunk, a férjem egyik legjobb barátja is próbálkozott a barátnőjével. Ők hamarabb kezdték el a dolgot kb. fél évvel, mint mi. A lány akkor volt 33 éves, sok tanácsot kért tőlem. Napi szinten beszélgettünk, jó kapcsolatunk volt.

Lényeg a lényeg, hogy 3× össze is jött nekik a baba, de mindig elvetélt. Viszont orvoshoz nem ment, hiába mondtam/mondtuk neki. Végül egyik nap (a harmadik vetélése után pár nappal) rettentően rosszul lett és dőlt belőle a vér a m.helyén. Bevitték a kórházba és eü kaparást csináltak nála. Az orvos közölte vele, hogy ilyen felelőtlen nőt ő még nem látott, és hogy ebbe bele is hallhatott volna, stb.

Mi nem tudtunk róla, hogy őt a kórházba vitték és hogy pár napja már bent is van.

Időközben én terhes lettem, pozitív lett a tesztem. Felkerestem a kórházban (ott ahol ő is feküdt) a dokimat. Csinált egy uh-t, a szokásos vizsgálatokat, stb.

Még a folyóson beszéltem pár szót a dokival, majd jött velünk szembe a férjem legjobb barátja. Néztem is rá nagy szemekkel, hogy mit keres ott?! Erre közölte, hogy a bnőjét pár napja kikaparták, és elmesélt mindent.

Kérdezte, hogy én mit keresek itt? Mondtam neki, hogy uh-on voltam, mert jön Ketteske. Gratulált nekünk, majd elbúcsúztunk.

Azóta nem beszélt velem a lány, mintha megszűntem volna létezni.

A férjem legjobb barátja gyakran jön hozzánk, de bnője sosem. Mindig van kifogás.

Most lesz 1 éves a lányunk. Azóta ők is áldott állapotban vannak. Jan. végére - febr. elejére várják a kisfiúkat.

Egyébként ezt is úgy tudtuk meg, hogy facebook-on a férjemnek írt a legjobb barátja, majd 5-10 perces beszélgetés után közölte, hogy "Ja, egyébként gyerekünk lesz".

Ennyit erről.

attól nem érzem magam rosszul, hogy màs babàt vàr, csak frusztràl, hogy mi még nem. Ettől függetlenül tudok örülni màsénak, csak közben szomorkodom is

.