Anyukák! Mi a véleményetek azokról az anyukákról, akik egész nap csak a gyerekkel foglalkoznak?

én nekem valahogy energiám, időm sincs arra, hogy magammal foglalkozzam

az is megerőltetés volt, hogy kilakkozzam a körmöm,(akkor vettem rá magam, amikor felmerült bennem az, hogy hiányzik nekem a régi önmagam) mert most meg moshatom le, mert kopik, szóval ez a kis pepecselés is szabályosan fáraszt, lefáraszt a folyamatosan ellátandó kicsi mellett.

és mivel első és mindig van valami,amin aggóhatok, így folyamatosan tájékozódnom is kell, szóval ha netezem, igen, egy rakás babadolgot olvasok.

valahogy így nézhet ki az említett anyuka is, én csak azt nem értem az kicsit gyerektől függetleni tudó anyákban, hogy lehet bátorságuk pl másra bízni a gyereket addig(most "baba"korról írok) csak mert nekem egy rakás bajom van másokkal (ezerszer elmpndom hogy ne ültessék, mert nem tud még, de sokszor megyek be arra a szobába, hogy ültetik, más meg etetné vele a malacpörköltet is, ezt is amikor elfordulok már kóstoltatják, más azt vallja ha sír, le kell sz*rni, stb)

Osztom az utolsó válaszoló véleményét.

Figyelj, én mindhárom gyerekemmel 3 évig itthon voltam. Nagyon kevés rossz napra emlékszem, imádtam. Akkor nekem is jó volt az a 3-4 macinaci, farmert szinte csak akkor vettem fel, ha elmentem a barátnőmhöz. Mióta dolgozom, azokat a macinacikat kivágtam a kukába, sokkal jobban figyelek magamra, mert most fontos lett, hogy kinézzek valahogy.

Igen, vegyél magadnak havonta 1-1 ruhát te is!

Valahol egyetértek veled, en is találkoztam mar ilyen anyukakkal, es tenyleg a gyerek mögé burkolóznak vagy a gyerek témában találjak meg az életük értelmet csak hogy a sajat boldogtalanságukat feledtessek ezáltal. De nem is jo szó hogy boldogtalanság, mert ok nem is érzik magukat igy, oket boldoggá teszi szimplán a babazas, es nem érzik hogy másra szükségük lenne, amire mondjuk más no vágyik.

Ellenben nem tudhatod hogy az a no, aki este 11-kor lajkolgat, előtte fel órával óriásit szexelt a férjével, vagy felrakott magára egy kényezteto arcpakolast, vagy egy órát ült egy kád fürdőben hogy csak magat kenyeztesse.

Nekem még nincs gyerekem, így előre is elnézést kérek, hogy becsatlakozom, de...

Az egyik barátnőm ilyen. Van egy 5 és egy 3 évese. Én kedvelem a gyerekeit, amikor programot csináltunk, akkor mindig olyat, hogy a gyerekekkel együtt tudjuk csinálni.

Pl. elmentem az állatkertbe, meg a vadasprakba meg a játszóházba, meg mindenféle gyerek programokra, kifizettem a belépőket, pedig aztán engem baromira nem érdekel egyik sem, de mivel szeretem a barátnőmet, meg a gyerekeit, így ennyit megért, hogy velük lehessek. Nem gond.

Kezdetekben nem volt ennyire fanatikus, de ahogy nőttek a gyerekek egyre inkább elborult az agya, hogy ilyen olyan fejlesztésre meg tornára meg akármire kell vinni őket, meg így meg úgy kell velük foglalkozni stb.

Minden nap minden perce be van táblázva, hulla fáradt, állítása szerint a gyerekek szívják a vérét és minden energiáját kiveszik, magára semmi ideje nincs.

Holott a gyerekek nem kérték a különórákat, meg a speckó fejlesztést, semmi bajuk, tök egészségesek. A nagyobbik konkrétan visítva tiltakozott a torna ellen, de barátnőm állítása szerint elérte nála, hogy most már "szeret" járni...hát nem tudom.

A végén már csak úgy tudtunk programot csinálni, hogy "jó, akkor pénteken négytől hatig ráérek", és akkor azt kell csinálni, amit gyerekkel nem tud. pl sport. Beszélgetés szóba sem jón, se egy kávé vagy valami, mert ha már végre időt szakít, akkor ő olyat csinál, amit számára hasznos.

Gyakorlatilag az mindegy, hogy nekem jó-e vagy nem. Hétvége amikor én épp nem vagyok hulla munka után, akkor már nem jó, mert szombaton ez a különóra van, meg az, vasárnap meg ez meg az...

Aztán már szóvá tettem, hogy most már kezdem unni, hogy folyton én alkalmazkodom, nincs nagyon beleszólásom semmibe, és cserébe egy normális felnőtt beszélgetést nem tudunk folytatni nyugalomban, ráadásul a gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy ellegyenek mással is, és egyébként ez főleg neki rossz, meg a gyerekeknek, nem nekem, mert teljesen kifordult önmagából...

Meg van amikor nekem is szükségem lenne 5 évben egyszer az ő támogatására, egy beszélgetésre, és igazán elmehetnénk egy kávéra ketten, (Nem napokra!) amikor én is éppen ráérek és nem kell magamra erőszakolni azt az időpontot amikor neki jó.

Bár szeretem őket, é s szívesen vagyok velük, az én életem nem az ő gyerekiről szól, és szerintem ezt igazán meg lehet érteni.

Ekkor megkaptam, hogy nekem fogalmam sincs mivel jár egy gyerek, neki ilyenre nincs ideje, és akkor ha ő nem kell nekem két gyerekkel, akkor alá szolgája.

Én erre nem tudok mit mondani.

Szerintem nem erről szól az anyaság, hogy leredukálom a környezetet a gyerekekre.

Rajtuk kívül is vannak emberek a Földön, vannak más emberi kapcsolatok is, és bizony a gyereknek sem jó, ha folyton kizárólagosan a középpontban van, mert neki is tudnia kell, hogy rajta kívül léteznek mások is a bolygón. Anyának vannak barátai, akik szeretik őt, és fél évben egyszer egy órát elmegy velük kávázni.

Elismerem, hogy én nem tudom mivel jár egy gyerek. De ha ezzel járna törvényszerűen, akkor már rég mindenki magányos lenne. Ami felé egyébként gőz erővel haladunk...de nem hinném, hogy ez a jó irány.