Amikor először utaztatok el a férjetekkel csak kettesben pár napra, nem volt lelkiismeret-furdalásotok?

Még nem volt ilyen, bár lassan 2 éves lesz a gyerekünk.Nekem lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nélküle mennénk vakációzni, bár azt sem vitatom, hogy a szülők kapcsolatának nagyon jót tesz a kettesben vakációzás. Egy pszichológustól olvastam (már nem emlékszem ki volt az), hogy 3 éves kor alatt nem tanácsolják, hogy idegennél aludjon a kisgyerek.

Engem a szüleim soha nem hagytak másra, mindig vittek magukkal vakációzni, valószínűleg ezért nekem is így természetes. De ismerek olyan családot is, ahol a szülők simán elmentek kettesben egy hónapra a tengerentúlra nyaralni, míg a két (akkor 6-8 éves) gyereküket az egyedülálló nagymamára hagyták.

3 éves volt a kicsi és 6 a nagy, amikor leléptünk egy hétvégére. Nagyon féltem, hogy mi lesz, mert akkor aludtak ott először együtt a szüleimnél, előtte csak a nagy volt párszor.

Nem is mertünk messzire menni, csak 1 órás útra :) Wellnesseltünk, sétáltunk, nyugiban ettünk, összebújtunk, szóval csupa olyat, amit a gyerekek mellett már nem nagyon szoktunk és nagyon jó volt!

Annyira belejöttünk, hogy abban az évben elmentünk 2 napra a horvát tengerre is, meg egy hétvégére Prágába.

Mindkettőnél agyaltunk, hogy vigyük-e a gyerekeket, de egyrészről egyik szállás sem volt gyerekbarát (viszont nagyon olcsó volt), másrészről mindkét hely 5-6 órás autóútra volt, ami ilyen rövid időre megterhelő lett volna nekik.

Meg különben is, tényleg jól esik néha szabadnak lenni és úgy tengeni-lengeni, mint a gyerekek előtt:) ez nagyobb erőt ad a többi napra, mintha azt az időt is velük töltöttük volna.

Ja és a gyerekek azóta is imádnak a szüleimnél aludni, sokszor ők kérik, hogy hadd mehessenek át :)