Hogyan lehet könnyebben viselni ezt a függőséget? Nagyon megvisel.

Az én párom sem érti, és engem is megviselt eleinte, nagyon önálló típus vagyok, már 18 éves korom óta (szintén egyetem mellett dolgoztam). A terhességem alatt nem tudtam dolgozni, nem ment minden simán és 1 éves a fiam, így lassan 2 éve ő tart el, mert amennyit kapok, sokra nem elég, messze nem annyi, mint amennyit a főmunkámmal és a sok mellékessel kerestem. Nehezen emésztettem meg, és pl. jönnek az ünnepek, és kicsit olyan érzésem van, mint ha nem is én venném az ajándékot neki, hanem ő magának. Ő egységben, családban, közösben gondolkodik, és tudom, hogy őszintén mondja, hogy minden pénzünk közös, de nekem nehezen ment az átállás és elfogadás, soha senkivel nem osztoztam korábban, ő az első. 31 vagyok.

Hasonló a cipő. Sosem voltam még ilyen helyzetben korábban, nagyon rosszul viselem, viszont ellenkező helyzetben már voltam, hogy én kerestem többet, viszont akkor én sem tudtam megérteni, hogy ez miért zavarja, sőt sérti a párom önérzetét. Nem tudom, mi a megoldás, hogyan lehet ezt feldolgozni. Hja, lányok! Ez az emancipáció hátulütője! :-) 100-150 évvel ezelőtt nem merült volna fel bennünk ez a kérdés.

Igen, amikor a korábbi kapcsolatomba én tartottam el a munkanélküli párom, engem sem zavart. (Mondjuk ő laza volt, nem érdekelte túlságosan.) De ez a helyzet, nem semmi feldolgozni, mintha megint gyerek lennék. Sokszor eszembe jut, főleg, amikor mondjuk elszabadulok, vennék egy pár cuccot magamnak (nagyobb kiadásra gondolok, cipő, nadrág - nem vagyok költekezős amúgy) és akkor a párom csak nyújtja a kártyáját és mosolyogva mondja, hogy sok sikert és érezzem jól magam (ő vigyáz addig a gyermekünkre, én meg lazítsak) és közben összeugrik a gyomrom, hogy ez milyen már? :-/ Én mindig független voltam anyagilag, és büszke is voltam rá, nehezen értem el odáig, rengeteg munka árán. Ezt most nem egyszerű elfogadni, de akarunk még babát, így pár évig ez így marad...:) muszáj lesz megszokni valahogy.

Mi ezt úgy hidaltuk át, h minden hónapban utal a kártyámra X összeget és így nem kell tőle kérnem.

Engem is megviselt. Volt 8 hónap, ameddig nem volt munkám, csak munkakeresési támogatást kaptam, és utána is jópár hónapig csak gyakornoki fizetést. Nekem akkor lett egy kicsit könnyebb, mikor eközben összeházasotunk, de csak mostanra nyugodtam meg, hogy ismét kapok rendes fizetést. Viszont ha gyereket vállalunk, azt közösen tesszük, és tisztában vagyunk mindketten azzal, hogy ez mivel jár, és mivel bármikor kerülhet bári fordított helyzetbe, tudom, hogy én is ott lennéka férjem mellett és támogatnám, ha éppen nem hozna haza pénzt. Én sem szerettem függeni, de ez jó lehetőség arra, hogy megtanulj ne csak adni, hanem elfogadni is, és hogy tudsz másokra is támaszkodni, nemcsak magadra.

Én is voltam már ilyen helyzetben. Aztán én úgy oldottam meg, hogy szempontot váltottam: "A párom az én és a gyerekeim eltartója". És higgyétek el, hogy ez egy borzasztóan jó érzés egy férjnek/barátnak. Mert valójában ez lenne a normális/a természetes...Nem is lenne ennyi depressziós, sem nő, sem férfi:)