Az alattunk lakó nő veri a gyerekeit! Ti tűrnétek?
Nemrég költöztünk ide, tízemeletes lakótelep, semmi konkrétat nem tudok a családról. Kb 10-12 évesek lehetnek a gyerekek. Egy hónapja -még jó idő volt- nyitva voltak az ablakok, akkor figyeltem fel, hogy üvölt velük az anyjuk, tompa puffanánok, majd hangos sírások.
Elég gyakorinak találtam, a gyomrom is görcsbe rándult, mikor hallottam a keserves gyereksírásokat.
Nem sokáig bírtam cérnával, tegnap megkopogtattam a radiátort neki, hogy fejezze már be, és tisztán hallottam, ahogy a gyerekekkel üvölt, hogy haggyják abba a hisztérikát, mert már mások is hallják, és még jobban megverte őket, miattam...
Ezt már végképp nem bírtam idegekkel, le akartam menni, de erre a párom letolt, jól össze is vesztünk, hogy miért szólok én ebbe bele, nyílván ördögfiókák a gyerekek, és csak "neveli" őket.
De nekem az ösztöneim nem ezt súgják, viszont a gyerekeknek sem akarok még nagyobb bajt! Meg persze a férjemmel sem akarok konfliktust emiatt, de úgy utálom ezt a hülye szokást, hogy homokba dugjuk a fejünket!
Ahogy te sem én sem tudom pontosan mi van a szomszédodban,csak leírtam egy esetet,meg amit feltételezek.
Huncutnagyi itt senki sem mondta,hogy igen de jó,veri a gyerekeit. Az egyik válaszoló csak leírta,hogy nem kell rögtön a legrosszabbat feltételezni,te meg neki mentél,igen a gyerek verése az nem megbocsátható,az most lényegtelen,hogy a 1-2 pofon a kamasz évek során az más téma.Vegyél vissza szerintem a stílusodból.
Arra kíváncsi lennék kérdező, ha valaki azzal fog majd hozzád fordulni, hogy nem ért egyet a gyermeket kínzó neveléseddel, mit fogsz tenni? Nem, nem kell kínoznod hozzá, elég lesz, ha ösztönei "azt súgják"! Ő majd időnként bekopogtet, meg a gyámhatóság is. Ide fogsz jönni beírod, hogy zaklat a szomszédod a megérzéseivel, pedig te tökéletes vagy és egyébként sincs köze hozzá?!
Nem, nem kell verned a gyereked ehhez, kínoznod sem kell, elég, ha ő "úgy érzi"...
Az hogy mi megbocsátható meg mi nem azt a bántalmazott döntheti el és senki más.
Nem vagyok hajlandó meghajolni meg visszalépni azok elől akik bármilyen szinten helyeselni merik az ilyen aljas viselkedést, mint a gyerekbántalmazás.
Aki ilyet tesz, vagy bármilyen formában képes védeni, az egy gyáva, aljas ember.
És pont azért tart ott a világ ahol, mert mindenki homokba dugja a fejét. "Nem az én dolgom".
Igeni a te dolgod. Ezt látja a gyereked, Ezt hallod mikor nyugodtan szeretnél pihenni munka után. Aztán mikor egy ilyen bántalmazott gyerek rászáll a te gyerekedre akkor meg lehet keseregni meg megoldást keresni.
Renben, igazatok van, utána kell járni. Köszönöm mindenkinek a hozzászólását, ne vitázzatok kérlek!
Egyvalamiben mindenki közös: nincs Ember, aki ne ítélné el a gyerekbántalmazást (a tetteseken kívűl, de ők nem emberek).
A kérdés nem is ez volt, hanem hogy avatkozzunk-e közbe?
Azt hiszem, én meg fogom tenni.
A pontozás önmagáért beszél! :)
Már abban is kezdek kételkedni, hogy van szomszédod! :)
Belekötni fűbe-fába, ha nem tetszik a reakció, beletiporni a sárga földbe... :)
Én attól tartok a gyerekek innák meg a levét, ha közbeavatkoznál.
Ha nagyon komoly versről lenne szó, akkor a foltokat, bevérzéseket már észrevették volna az iskolában, vagy a gyerekorvos. Ha meg "csak" egy-két taslit kapnak, azért nem fogja senki elvenni a gyereket tőle, ellenben lehet kapnának jó pár taslit amiatt, hogy "maradjatok már csöndben, mert megint kijön a gyerekvédelem!" vagy "ez is miattatok van!".
Undorító az ilyen szülő, de tény, hogy pár anyai pofon miatt nem veszi el a gyerekvédelem, és addig amíg nála vannak ez lesz és lehet csak felbőszítenéd..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!