Ha valaki egyedülállóként gyereket nevel, relatív segítség nélkül, mit csinál ha ne adj isten baj éri, pl eltörik a lába?

Jó kérdés, valami rokon csak van aki segít azokon a napokon.

Én is egyedül nevelem a lányom már majdnem 2 éve.

Szerencsére sose volt semmi bajom, de mivel kutyánk is van, így akár 30 fok felett, akár jeges szélben, hózáporban, felhőszakadásban is le kell mennünk minimum napi 2 alkalommal és persze a gyereket is vinni kell magammal, mert még óvodás korú sincs.

Olyan volt már, hogy 39 fokos lázam volt, ezeket a napokat túl kell élni, ilyenkor nem gondolok bele, hogy jaj, nincs kedvem kimozdulni itthonról, mert ezt nem tehetem meg, a kutyát le kell vinni akármi történjék, így teszem a dolgom.

Olyan már volt, hogy baromira fájt a derekam, vagy picit megrándult a bokám, de erős vagyok, mindent megoldok.

Az emberben sokkal több erő van, mint azt gondolja, extrém helyzetekben jön erre rá igazán.

1. vagyok

Soha egy percre nem használtunk babakocsit.

Kendőt, mei tait, majd mostanság SSC-t használok, minden gond megoldva.

Mi is lift nélküli házban lakunk 3-on, eszem ágában se volt babakocsit venni.

Sokkal egyszerűbb így sétálni, bevásárolni, tömegközlekedni stb.

1: "Az emberben sokkal több erő van, mint azt gondolja, extrém helyzetekben jön erre rá igazán."

Pontosan.

Pl. lázasan, perforált vakbéllel is el lehet még mosogatni hogy rendben maradjon a lakás, majd fájdalomtól meggörnyedve elbandukolni a kórházba ahol azonnal tolnak a műtőbe. :-( (egy hónapos történet)

Tavaly meg 2 napig hánytam folyamatosan, az csak szimpla fertőzés volt. De muszáj volt valamit személyesen elintéznem, úgy mentem padtól padig, hogy közben két oldalról a két gyerek támogatott. Előző nap felkelni se bírtam, de a muszáj nagy úr.

Ismerős gyerekes családokkal lehet összeállni és támogatni egymást, én is vállaltam már be másét, nekem is segítettek így.

Állj össze más anyukával. Amíg vigyáz a tiédre megcsinálod a havi egy nagybevásárlást egy "banyatankkal" (az a gurulós bevásárlószatyor, nekem is van, szuper), ilyenkor megveszel minden nehezet, így hétköznap csak pár apróság kell. Most nekem is ez van, mert nem emelhetek, a gurulóst meg a gyerekek is elhúzzák, mert nekem már nagyobbak. Más nap meg te vigyázol a másik gyerekére amíg ő vásárol be.

Csak egy tipp...

A suliban is ezt csinálta pár egyedülálló anyuka, beosztották hogy mikor ki megy a gyerekért. De én is hoztam már el másét, mert rámcsörgött, hogy nem ér oda, ki tudnám-e segíteni, ha amúgy is megyek.

Én is egyedülálló vagyok és nagyon nehéz a mindennapokban.

Sajnos már nem élnek a nagyszülők sem, a barátaim is dolgozó emberek stb.

Eddig szerencsére nem történt hirtelen baleset- ha ilyen adódnak, akkor azért van 2-3 barátnőm, akiket fel tudnék hívni és számíthatnék rájuk, de eddig nem kérdem őket, így tudják, hogy ha telefonálnék, hogy vészhelyzet van, akkor az biztosan komoly lenne.

(pl. ha autóbaleset érne, kórházi ellátásra szorulnék hirtelen, akkor fel tudám hívni egyiküket, hogy menjen el a kicsiért az oviba és esetleg aludjon ott nálunk- én meg mindent megtennék, hogy lehető leghamarabb hazakerüljek).

Igyekszem az ilyen helyzeteket megelőzni- azt hiszem sokkal felelősebb vagyok, jobban tervezek, igyekszem magam bebiztosítani számos helyzetben- jobban, mint a hagyományos családban élő szülők- pont azért, mert mindig Damoklész kardjaként lebeg felettem, hogy bizony egyedül az enyém a felelősség.

Ez valószínűleg nagyobb éberséggel is jár.

Volt már olyan esetem, hogy tavaly télen épp munkába menet kifordult a jégen a bokám, szalagszakadás stb.

Tényleg szinte hihetetlen leírni, de szépen szakadt szalagokkal (magasszárú, bokafogós volt a csizmám szerencsére)- elvezettem a munkahelyemig, ott kiderült, hogy nagyobb a baj, mint egy rándulás.

Akkor már nem tudtam ráállni- a kollegám elvitt a kocsimmal a balesetire, órákat vártunk, röntgeneztek, elláttak- aztán elvitt az ovihoz, felvettük a kisfiamat, hazavitt- onnantól én egyedül kellett megoldjak mindent.

Mivel minden mozdulat iszonyú volt az első 1-2 napon- betömtem egy csomó fájdalomcsillapítót- rendeltem ételt aznap, a kisfiamnak elérhető magasságba tettem innivalót.

Én meg pihentem a kanapén- ettől még olvasni, társasozni tudtunk- fürdetéshez kaptam segítséget első nap, másnap már nekem kellett.

Keserves volt, de megoldottam, mert tudtam, hogy MUSZÁJ- oviba persze pár napig nem ment, mert nem tudtam volna elvinni, vezetni stb- de ennek még örült is :)

Én azt szoktam meg, hogy mindenfelé viszem magammal már pici korától kezdve. Bevásárolni is, az nem egy nagy dolog- háziorvoshoz pl. receptért, beutalóért stb. el tudom magammal vinni, ott ismerik az élethelyzetemet, előre be szoktunk jelentkezni, nem kell órákat várni. Volt már, hogy szakrendelőbe, szív UH-ra is jött velem. Mindig van nálam innivaló, kis keksz, könyvecske, játék- megbeszéljük, hogy fontos, hogy jól viselkedjen- ahol tudom, jelzem, hogy csak így tudom megoldani, az asszisztensek is normálisak, segítőkészek általában.

Nőgyógyászatra vagy hasonló vizsgálatra akkor tudok menni, ha kiveszek egy nap szabit és akkor tényleg rohanok egész nap intézni mindent, előre megszervezem- de ez csak évente 1-2 alkalom, azt azért meg lehet szervezni.

Tudom, hogy furcsának tűnhet, de otthon mindig fel vannak töltve a készletek a konyhában, tisztasági szerek stb.- nem hagyom, hogy bármi kifogyjon, kiürüljön- pont azért, hogy ha bármi krach adódik, akkor azért 1 hétig kényelmesen eléldegélhessünk anélkül, hogy a bevásárláson járna az eszem.

Egyébként net van, budapestiek vagyunk, vannak házhozszállítók (pl. tesco online bevásárlás)- amikor kiment a bokám, akkor bizony már aznap rendeltem a friss zöldséget-gyümölcsöt 2-3 nap múlva történő kiszállításra, ok, nem zöldségestől vettem, de azért meg tudtam oldani.

Patikaszereket is lehet házhoz rendelni, csekkeket is lehet neten fizetni, így az élet nem áll meg szerencsére.

Van otthon mindig pártízezer forint készpénzem pont ilyenekre, hogy ha bármi történik, akkor futárt, gyógyszert, ételrendelést ki tudjak fizetni.

Nyáron volt egy komoly, tervezett műtétem, egy hetes kórházi benntartózkodással. Sikerült lekönyörögnöm az orvosnál úgy, hogy csütörtöki nap legyen a műtét, hétfőn már saját felelősségre otthon voltam (így 4 éjszakát kellett bent lennem)- hónapkkal előre megbeszéltem a volt férjemmel, hogy bevállalja ezt a 4 napot (nagy nehezen ment..), az egiyk barátnőmmel, hogy hozzon haza a kórházból és előre bevásároltam, ételt főztem-fagyasztottam stb. mindent előre megszerveztem.

A lábadozás alatt otthon voltam, sokat feküdtem, de fekve is lehet mesét olvasni, mondókázni... a kisfiamat nem viselte meg, előtte sokat beszélgettünk.

Mindig bennem van az, hogy rendet kell hagynom otthon is és a munkahelyemen is, hiszen ha bármi történik (munkahelyen pl. beteg a gyerek stb.)- akkor aki átveszi a munkámat vagy segíteni kényszerül otthon- annak megkönnyítsem a helyzetét.

Hiszek abban is, hogy ha azzal a felfogással élem az életemet, hogy "nem lehetek beteg, mert szükség van rám"- akkor könnyebb. Nem is szoktam beteg lenni, mert tényleg nem engedhetem meg magamnak :)

Persze amikor a barátnőm kér meg valamire, akkor én azt gondolkodás nélkül megteszem, gyerekkel is megyek és intézem a számára fontos dolgot, mert tudom, hogy fordulhat a kocka, nekem is szükségem lehet segítségre. Ugyanígy a munkahelyemen: ha tudok, akkor besegítek a kollegáimnak, mert ha hirtelen beteg lesz a kicsim, akkor nekem is jól jön majd...

Csak így működik.

(ezért sem árt ebben a nehéz, gyakran kiszolgáltatott helyzetben egy minimálisan normális kapcsolatot fenntartani a volt férjjel és értékes, kölcsönös segítségen, bizalmon alapuló barátságokat is ápolni)