Nálatok előfordult már, hogy a gyerkőcötök a keresztneveteken szólított?

A legtöbb gyereknek van ilyen korszaka, de ha a szülők gyakran kijavítják, hogy nem Zsuzsi, hanem anya, akkor előbb-utóbb felhagynak a keresztnéven szólítással.

A fiam is mondogatta egy időben, aztán magától visszaszokott az anyára, bár néha poénból szokta mondani a keresztnevemet, érdekes módon ő pont ezt használja félig viccesen kedveskedésre, vagy akkor mondja, ha a sima anyát nem hallom meg :)

„Nem vagyok se a haverja se egy ismerose. Engem baromira zavar. Az is zavarna ha a ferjem a keresztnevemen szolitana.”

A fenti úgy hangzik, mintha a férj „feleségemnek” szólítana, az apád „lányomnak”, a testvéred „nővéremnek” stb., hiszen csak a „haver vagy ismerős” szólítja a másikat a keresztnevén. :)

Nyilván ez is kultúrkörfüggő. 60 éve sok helyen még magázták a gyerekek a szüleiket, aztán ugyanezek a gyerekek felnőve már nem követelték meg a magázást a saját gyereküktől. De nyilván van, ahol ma is ez dívik.

Nem mondhatjuk, hogy az egyik rosszabb a másiknál, pedig biztos van olyan szülő, aki attól is idegenkedik, hogy a gyereke tegezze. Azt hiszem, ez a családban uralkodó tekintélyelvű rendszertől függ, illetve attól, ki mennyire olvad bele egy-egy szerepébe az életében.

Ismerek olyat, aki megköveteli a kollégáitól, hogy „doktor úrnak” vagy „tanár úrnak” szólítsák – ha ő is „titkárnő asszonynak” vagy „takarító asszonynak” szólítja a többieket, akkor rendben, egyébként elgondolkodtató, hogy vajon miért van szüksége ilyen visszaigazolásra nap mint nap. :)