Ez tényleg annyira elítélendő?

5 hetes a lányunk, szülési komplikációk miatt tápszeres lett. Az első egy hét nekem mondhatni kiesett, annyira nem voltam magamnál.

A férjem nagyon jó apa, hazajövetel után is 80%-ban ő látta el az állapotom miatt.

Azóta rendbe jöttem, de a férjem önként is sokszor bevállalja az éjszakákat (11-kor eszik a baba, aztán hajnalban legközelebb, valamikor 6-9 között, ahogy épp "kedve tartja"). Nagyon nyugodt, jó hangulatú baba. Csak akkor sír, ha konkrét oka van rá (éhes, pelenkacsere, fáj a hasa, büfiznie kell, fázik/melege van, stb). Egyébként vagy alszik, vagy gügyögve nézelődik, vigyorog mindenre.

Én világéletemben rossz alvó voltam, nehezen alszom el és minden kis zajra azonnal felébredek, függetlenül a fáradtság mértékétől.

Valamelyik nap nagyon fáradt voltam, mondtam a férjemnek, hogy iszok két pohár bort, aztán megpróbálok egy nagyot aludni - mondta, hogy rendben.

Ezt múltkor valakinek meséltem, aki teljesen kiakadt, hogy milyen anya vagyok én, hogy merek alkoholt inni, mi van, ha valami baja lesz a gyereknek. Egyrészt mi baja lenne, másrészt a férjem 100%-osan el tudja látni, ráadásul örömmel teszi. Másrészt két pohár bor azért nem az a mennyiség, amitől önkívületi állapotban lennék.

Tényleg akkora "bűn" volt ez?

(Mielőtt az alkohol részre ráugrana valaki: terhesség előtt is kb évi két liter bor volt az átlagos alkoholfogyasztásom.)