Miért alakult ki ez a nagyon erős tendencia? Nevelés, szobatisztaság kérdések

És egyébként: nem, fejlődésneurológiai szempontból nem ugyanaz az akarat a 2 évesé és a 10 hónaposé. A 2 évesé az én integritásához kapcsolódó akarat, ennek megfelelően viharos, és ennek megfelelően tiszteletben tartandó normális keretek között. A 10 hónaposé pedig egyfajta vegetatív akarat: akarom anyát, akarom a kaját, akarok elérni ezt-azt, de ezeket nem a környezettel kontextusban akarom, és a "hisztim" akkor még nem a integritásom védelme, hanem a dühöm, az elkeseredésem jele, amelyet az indikál, hogy nem vagyok még képes.

Tehát igen, más.

Velem is kijön a konyhába, még sosem kellett mégsem rácsapni a kezére. 16 hónapos volt, mikor egyszer majdnem hozzáért a forró olajhoz, elhúztam a kezét, és nagyon határozottan megmondtam neki, hogy soha nem nyúlhat a főzőlaphoz. Még ma is elmondja, ha a közelébe megy... Lehet így is.

Mindegy Teca, nagyon támadó vagy, innentől ennek nincs értelme.

Kedves Tica, bevallom, engem az első hozzászólásoddal igenis megbántottál. Még akkor is, ha az idő már igazolta, hogy nincs igazad, nagyon sokat szenvedtem a hozzád hasonló "jól megmondom a tutit" anyukáktól.

A kisfiam ugyanis pont olyan volt, akikről olyan mély megvetéssel beszélsz. 1,5 éves korától csapkodott, 2 évesen már alig lehetett vele játszótérre menni, mert nekiment a gyerekeknek. És emellett alig beszélt. Elhiheted, hogy a környékbeli anyukák szemében minden voltam, csak úrinő nem, a gyerekem egy "agresszív kis hülye" volt, én meg az "idegbeteg szaranya", aki "képtelen megnevelni a gyerekét." Ott álltam tehetetlenül, kétségbeesve. Aztán lassan oldódótt a helyzet, a gyerek megtanult beszélni, az agressziója 3 éves korára már csak nyomokban maradt meg, most 4 éves, és teljesen eltűnt. Nem tagadom, kellett hozzá kis szigor is, de biztos vagyok benne, hogy a nyugodt, szeretetteljes családi légkör sokkal többet számított.

Múlt héten azt találta mondani nekem az óvónő, hogy fantasztikus gyerekem van, és büszke lehetek rá. Büszke is vagyok. Okos és megbízható nagyfiú még úgy is, hogy 3 évesen szokott le a pelusról, és nem beszélt körmondatokban 2 évesen. Viszont a vele való kínlódás rengeteg mindenre megtanított. Segített leszállni a magas lóról, és azóta soha nem szólok meg senkit. SENKIT. Pláne nem olyanokat, akik helyzetében nem voltam.

Egyedül az okoskodókat nem bírom elviselni.

Tica, ebben az egészben csak az az egy baj van, hogy nem lehet egyféle mintát ráhúzni minden gyerekre. Hiába működött a módszered a te gyerekednél, másnál nem biztos, hogy fog.

Én sem ültetem a fiam a tévé elé, be sincs kapcsolva egész nap. Játszunk, takarítunk együtt, játszóterezünk, és képzeld, nem járt 10 hónaposan. Rengeteget beszélek hozzá, mindent megért, de képzeld, nem beszél 15 hónaposan. Na, most akkor mi van? Úgy látszik, befuccsolt a szuper módszer.

Azt kellene elfogadni, hogy néha nem attól függ, mit tud a gyerek és mit nem, hogy az anya mit tesz meg. Én is megteszem, amit te, az én fiam mégsem úgy reagál, ahogy a tiéd. Az enyém is jöhet a konyhába, nem szoktam bezárni, nem hagyom ott egyedül a szobában, hogy foglalja le magát. Akkor most a fiam béna vagy én vagyok szar anya, hogy nem beszél vagy nem jár még? Ilyet még nem is hallottam.

Mégis... azt a gyereket, aki még nem kezdett el magától járni, erőltetni kellene? Lógassam fel egy botra, hogy 10 hónaptól már csak egyenesen szabad közlekedni?

Az eredeti kérdésre válaszolva:

Azzal én is egyetértek, hogy meg lehet időnként próbálni a szobatisztaságot, nem kell ráhagyni a dolgot a gyerekre. Nem tetszik ez a túl szabad nevelés. Nálunk rengetegszer elhangzik egy nap, hogy nem szabad, néha már én unom, de honnan tanulna meg viselkedni, ha sosem mondom neki a szabályokat? Ebből születnek aztán az olyan kisgyerekek, akikkel nem lehet vendégségbe menni, mert szétszedik a lakást.

Én abban hiszek, hogy türelemmel és normális hangvétellel kell nevelni a gyereket. Egyelőre nem csaptam még rá a kezére, de nem állítom, hogy sosem fogok. Nem vagyok a csapkodás híve, inkább szeretném vele megértetni, hogy mit miért nem szabad. A fiam 15 hónapos, de most nyáron igyekszem neki megmutatni a bilit. Nem fogom erőltetni, de hadd próbálgassa. Én sem szeretném, ha három évesen még pelenkás lenne, de ha az lesz, ha az lesz.

A járást meg a beszédet úgysem tudod erőltetni, hiába is próbálod. Ugyanígy szerintem a bilizést sem lehet. Egyes gyereket korán ráéreznek, mások nem. Lehet vele próbálkozni, kicsit tanítgatni, de ha nem megy, úgysem tehetsz vele semmit.