Miért foglalkozik mindenki ennyire a mások véleményével?

Egész más két dologról beszélünk itt.

Az egyik dolog teljesen érthető, mégpedig, hogy az ember az élet minden területén, főleg a szülői szerepben, ami annyira fontos, folyton próbál jobb és jobb lenni (ezzel szemben egyre rosszabb lesz, mert ugye kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond :o)), folyton megkérdőjelezi, hogy amit csinál, ahogy reagál, ahogy hozzááll stb. azt nem lehetne-e még jobban, okosabban, ügyesebben. Magyarán mondva törekszünk a jóra, a még jobbra, nem ragaudnk bele a rutinokba, használjunk az Istentől kapott kis agykérgünket. Nekem is nehezemre esik például eldönteni esténként, hogy olvassunk-e még egy mesét vagy parancsoljak rá a gyerekre, hogy alvás. Mert egyrészt milyen okos és nagyszerű gyermek, irodalmi érdeklődése van, biztos zseni lesz. Másrészt meg ragaszkodjuk a napirendhez, meg hogy fog reggel fölkelni, meg amit egyszer kimondtam, abban legyek következetes stb. De akárhogy is döntök, azért nem tépelődök rajta.

A másik dolog meg, amikor akkora hibákat követ el az ember, hogy megkérdőjelezi a szülői alkalmasságát. Például ha egyszerűen nem szeretem a gyerekemet. A kocsámban söröztem, amíg a gyerek egyedül volt otthon és belenyúlt a konnektorba. Vagy úgy megvertem, hogy alig bírták összerakni a műtőben. Éheztettem, mert magamra költöttem a kosztpénzt. Nem gondoskodom róla, ha beteg, önhibámból nem teremtek neki emberhez méltó életkörülményeket. Nem járattam iskolába. Ilyen dolgok miatt merülhet fel a kérdés, hogy jó anya vagyok-e. Ilyenkor el is veszik a gyereket a szülőtől, valószínűleg nagyon helyesen. Az üveges bébiétel más dimenzió.

Szerintem nem nehéz különbséget tenni a két jelenség között. Ha szeretem a gyerekemet és érdekel, hogy mi a jó neki és meg is teszek érte, amit csak tudok, akkor ez a kérdés nem szabad, hogy komolyan felmerüljön bennem. Mert akkor labilis vagyok, segítségre van szükségem.