Szerintetek mit tegyek? Le lettem pattintva, vagy csak túlreagálom?
Mikor megszületett a lányom 9 hónappal ezelőtt akkor költöztünk ide. Nagyon kevés a kismama és az anyuka errefelé, és akik mégis itt laknak nem akarnak ismerkedni. Nekem ez eleinte nagyon furi volt, mert ahol ezelőtt laktunk, szinte mindenkit ismertem és rengeteg barátom volt. Egy anyukával mégis sikerült összebarátkozni, nagyon örültem, mert a két kicsi nagyon jól elvoltak együtt meg mi is jókat dumáltunk.
Vagy 4 hete sajnA kórházba került a kisfiú, én mindig érdeklődtem irántuk meg minden. Mondta az anyja ha hazajönnek talizunk. Én már azóta vagy 5 ször hívtam őket de mindig kitérő választ ad, hogy nem meri kihozni, a gyereket, de megbeszéltük, hogy hétfőn együtt megyünk tanácsadásra. Ez volt múlthéten , én hívtam a megbeszélt időpontban, de mondta, hogy ők már haza is jöttek mert akadt egy rokon aki autóval elvitte őket. 500m a rendelő.Bocsánatot kért hogy nem hívott fel, de ettől függetlenül elég rosszul esett.
A védőnő mondta, hogy nagyon kell vigyázni a kisfiúra, nehogy visszakerüljenek a kórházba. Na mind 1 de attól még átjöhetnének, vagy áthívhatna. Arról nem beszélve, hogy múlthét hétfőn nagyon jó idő volt, sütött a nap.
Szerintetek karácsonykor felhívjam, vagy neki kellene? Azt sem akarom, hogy piócának nézzen, de azt sem hogy megszakadjon a kapcsolatunk. Ti mit gondoltok?
Biztosan nagyon aggódik az anyuka a kisfiáért. Mikor a legjobb barátnőm kisfia kórházba került őt sem nagyon lehetett elérni hetekig,telefonra sem válaszolt, de szerintem érthető. Adj még egy kis időt neki, hívd fel karácsonykor és majd meglátod mit szól hozzá. Ne legyél tolakodó, írj egy sms-t, biztosan válaszol rá. Szilveszterkor ugyanez. Néha kérdezdd meg hogy van a kicsi.
Még pár hétig próbálkoznék aztán ha tényleg nagyon ellenkezik hagynám őket. Ha hiányzol nekik Te is előbb utóbb keresni fog.
Ha valóban a védőnő is mondta, hogy nagyon kell rá vigyázni megértem. Annyi vírus kering mostanában, én sem hívnék át senkit, lehet nem is tudod, hogy beteg vagy és megfertőzöd stb... Teljesen megértem. Gondolom feszült is az anyuka és nincs kedve bájcsevegni, vendégeket fogadni stb.
HAgyd őket most egy ideig, jelenzkezn fog, ha itt az ideje.
Én egy darabig kitartok-amit te is megtettél, de gy idő után feleslegesnek tartom. Ha ő így áll hozzá, nem tudsz mit tenni.
Lehet, csak a babáját félti nagyon, azért nem jönnek, vagy nem hívnak téged.
Én annyit megtennék, hogy ünnepek alkalmával felhívánám, és elmondanám, hogy látom, nem vagy aktív irányomban, én többet nem foglak zaklatni. Ha úgy érzed, kész vagy rá, hogy találkozzatok velem, keress meg, várni fogom.
Új fejlemény. Írtam nekik karácsonyra sms-t ahogy tanácsoltátok. Arra válaszolt, új évkor ő nem küldött semmit, meg én sem neki. Na ma hívtam a csajt, hogy boldog új évet kívánjak, nem vette fel a telefont.
baromira idegesít, hogy mi baja lehet. A gyerek a nagyanyjával kint volt az úton kérdeztem, jól vannak semmi bajuk. Üzentem a csajnak, hogy majd jöjjenek át.
Nem akarom hagyni, mert tudni akarom, hogy mit tettem ellene. Utálom az ilyen helyzeteket. Mit tegyek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!