Megvetendő, hogy így érzek?
Kérlek próbáljatok meg nagy empátiával hozzáállni a kérdésemhez, mert így is elég csehül érzem magam...
Szóval tavaly teherbe estem. A legjobb barátnőmék akkor már 1,5 éve sikertelenül próbálkoztak, nekünk meg 4 hónap alatt sikerült. A barátnőmnek biztos legbelül elszorult a szíve, mikor megtudta, de nem mutatott semmi negatívat. Sőt, velem együtt örült a boldogságomnak. Gyakran találkoztunk, és mindig lelkesen érdeklődött.
Aztán a 6. hónapban elveszítettem a babámat. Ő pont akkor volt túl a lombikprogramon (akkor már 2 éve vártak babára), és feküdnie kellett, így nem tudott meglátogatni. Aztán én hazajöttem a kórházból, és rögtön Mo.-ra mentem a szüleimhez 2 hétre, hogy lelkileg kicsit helyrerázódjak.
Mikor visszajöttem, írtam neki üzit. Mivel előtte nem jelentkezett, így éreztem, hogy sikerült teherbe esnie, csak ő van olyan tapintatos, hogy nem akarta elmondani, hiszen én akkor vesztettem el a kislányomat. Mondtam neki, hogy ha terhes nyugodtan mondja el. Az volt... Akkor nekem is elszorult a szívem, de a lelkem mélyén boldog voltam, hogy sikerült neki. Őszintén boldog voltam. De utána egy hónapig nem mentem hozzá, csak sms-t írogattam. Úgy éreztem, hogy most szörnyű lenne őt terhesen látni, rossz lenne a terhességről beszélgetni, és nem akartam őt elszomorítani azzal, hogy állandóan elbőgöm magam. Ő, ezt kimondatlanul is érezte, és teljesen megértett. (Nem véletlen ő a legjobb barátnőm.) Csak egy kis időt kértem tőle.
Aztán másfél hétig nem jelentkezett. Kezdtem aggódni, így felhívtam. Kiderült, hogy elment a babája...
Akkor iszonyat elbőgtem magam. Legszívesebben szembeköptem volna magam, hogy "na most jobb? most boldog vagy? már ő sem terhes, nem kell sz*arul érezned magad! ezt akartad?" Egy gennyládának éreztem magam, hogy nem voltam ott mellette!
Azóta újra találkozgatunk, és tervezzük a következő babáinkat. De még mindig olyan rosszul érzem magam, hogy nem voltam mellette.





Te is tudod, hogy nem te tehetsz róla. Kimondva-kimondatlanul, szerintem mindenkinek rosszul esik a terhesek társasága, látványa, tudata, ha eredménytelenül próbálkozik, pláne egy halott magzat megszülése után. Ez nem jelenti azt, hogy bármi rosszat kívánunk a másiknak, akit egyébként világ életünkben szerettünk!! Ezer százalék, hogy ha ilyen jó barátok vagytok, ahogy a leírásből kiérződik, akkor megért téged. Fordított esetben ő is ugyanígy tett volna és most ugyanígy érezne. Mellesleg. Bár érthető okokkból, de ő sem volt melletted a te tragédiád után.
Szorúnak lenni ér, az önvádaskodás viszont hülyeség, mert nincs rá okod!















Ahogy leírtad, nekem nem jön az le,h az zavart volna,h a barátnőd babát várt. Teljesen természetes,h egy ilyen veszteség után minden babával, terhességgel kapcsolatos dolog a Téged ért fájdalomra emlékeztet. Szerintem nincs az a nő, aki egy baba elvesztése után teljes örömmel és nyugalommal tudna viszonyulni más babájához. Azt nem tudod magadnak megparancsolni,h ne gondolj a sajátodra.
Szóval a Te esetben sztem nincs szó egyáltalán kárörvendésről. Emiatt ne emészd Magad! Sok sikert mindkettőtöknek a következő babákhoz :)
Köszönöm a kedves szavakat! Tudom, hogy ő nem haragszik, de jó, hogy kivülállóktól is kaptam "feloldozást".
Most azért megnyugodtam.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!