Megvetendő, hogy így érzek?

Kérlek próbáljatok meg nagy empátiával hozzáállni a kérdésemhez, mert így is elég csehül érzem magam...

Szóval tavaly teherbe estem. A legjobb barátnőmék akkor már 1,5 éve sikertelenül próbálkoztak, nekünk meg 4 hónap alatt sikerült. A barátnőmnek biztos legbelül elszorult a szíve, mikor megtudta, de nem mutatott semmi negatívat. Sőt, velem együtt örült a boldogságomnak. Gyakran találkoztunk, és mindig lelkesen érdeklődött.

Aztán a 6. hónapban elveszítettem a babámat. Ő pont akkor volt túl a lombikprogramon (akkor már 2 éve vártak babára), és feküdnie kellett, így nem tudott meglátogatni. Aztán én hazajöttem a kórházból, és rögtön Mo.-ra mentem a szüleimhez 2 hétre, hogy lelkileg kicsit helyrerázódjak.

Mikor visszajöttem, írtam neki üzit. Mivel előtte nem jelentkezett, így éreztem, hogy sikerült teherbe esnie, csak ő van olyan tapintatos, hogy nem akarta elmondani, hiszen én akkor vesztettem el a kislányomat. Mondtam neki, hogy ha terhes nyugodtan mondja el. Az volt... Akkor nekem is elszorult a szívem, de a lelkem mélyén boldog voltam, hogy sikerült neki. Őszintén boldog voltam. De utána egy hónapig nem mentem hozzá, csak sms-t írogattam. Úgy éreztem, hogy most szörnyű lenne őt terhesen látni, rossz lenne a terhességről beszélgetni, és nem akartam őt elszomorítani azzal, hogy állandóan elbőgöm magam. Ő, ezt kimondatlanul is érezte, és teljesen megértett. (Nem véletlen ő a legjobb barátnőm.) Csak egy kis időt kértem tőle.

Aztán másfél hétig nem jelentkezett. Kezdtem aggódni, így felhívtam. Kiderült, hogy elment a babája...

Akkor iszonyat elbőgtem magam. Legszívesebben szembeköptem volna magam, hogy "na most jobb? most boldog vagy? már ő sem terhes, nem kell sz*arul érezned magad! ezt akartad?" Egy gennyládának éreztem magam, hogy nem voltam ott mellette!

Azóta újra találkozgatunk, és tervezzük a következő babáinkat. De még mindig olyan rosszul érzem magam, hogy nem voltam mellette.