Hány êvesen szültêl? Tervezett baba? Abortuszod volt már?
Kedves kérdező, úgy volt, hogy iszonyatos szúrást éreztem a méhszájamnál, amilyet még soha azelőtt, elöntött a vér, elájultam. Magamhoz tértem, közben a férjem hívta a mentőket. Nagyon fájt és nagyon véreztem, beindult a szülés, gyakorlatilag akár egy koraszülésnek is lehetne nevezni. És nem is volt életben mikor "megszületett", még méhen belül leállt a szívműködés.
Hálistennek ritka a középidős vetélés, így emiatt ne aggódjatok, azért az ilyesmi nem mindennapos. Egyébként nagymamámnak is volt egy ilyen terhessége... Ezt akkor mesélte el, mikor velünk megtörtént.
Köszönöm. Nagyon rossz volt.De a meglévő két gyerek és utána a következő terhesség nagy vigasz. Főként mikor megtudtam, hogy ikrek. Ez kicsit olyan volt, mint egy kárpótlás, mintha a Jóisten tévedett volna és most vissza adná a babámat. Persze tisztában vagyok vele, hogy ő nem ugyanaz a kisbaba, nem is áltatom magam ezzel, a férjem például sosem adtam volna azt a nevet következő babáknak, amit neki szántam... Az már ő. Örülök, hogy velem volt abban a 25 hétben és bízom abban, hogy tudta, hogy szeretem. Általa megtanultam jobban értékelni az életet, nem természetesnek venni a gyerekeim létét és egészségét. Motivált rá, hogy eljárjak önkénteskedni az egyik közeli kórház gyermekosztályára, addig mindig azzal érveltem, hogy lekötnek a gyerekek meg a munka...Ma már tudom, hogy arra van ideje az embernek, amire akarja. Ahogy a meglévő gyerekeim mellett rá is lenne időm, ha úgy alakul, hogy őt is megkapjuk.
De tényleg nem riogatni akartam ezzel senkit, mondom ez nem egy mindennapi dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!