Mitgondoltok, a gyerek szemszögéből az abortusz vagy az örökbeadás a jobb? És a szülő szemszögéből?

A jelenlegi magyar törvények szerint (2014. január 1-től hatályos) 12 év alatt a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülő gyermek nem kerülhet "intézetbe", hanem nevelőszülőkhöz. Tehát, akit nem fogadnak rögtön születése után örökbe, az is kvázi családhoz kerül, családias légkörben, normál lakóházban, normál oviba, iskolába járva nevelkedik.

Innentől kezdve az intézetis gyerek fogalmát mint olyant, ki lehet vezetni az abortusz mellett érvelők szótárából.

A kérdező kérdése pedig nem is az "intézetre", hanem az örökbeadásra irányult.

A gyerek szemszögéből? Az örökbeadás. Élhet. És olyan szülökhöz kerül, akik várják, nagyon kemény tanfolyamon felkészítették és alkalmasnak nyilvánították őket az örökbefogadásra. Valószínűleg mindent elkövetnek azért, hogy szeretetben, gondját viseljék. Kukkants rá pl. a Gólyahír Egyesült fb profiljára, megérted majd, miért írtam ezeket.

A nő szemszögéből? Valóban az egy áldozat, hogy ki kell hordani a gyermeket, majd elviselni, hogy más neveli fel. De akkor tettem érte valamit. Ezért láthatod azt is, hogy "Köszönöm életet adó anyámnak (szülőanyámnak) és felnevelő (szívbéli) anyámnak az életemet" Igen, ez egy áldozat, és ma nem szeretünk várni, nem szeretünk áldozatot hozni. Korcs dolog szerintem.

Az abortusz kényelmes és gyors megoldásnak tűnik... azonban csalfa, színes mázzal beborított pokol. Valamilyen szinte végigkísér egész életeden át. Ideig-óráig el tudsz lenni a tudata nélkül, de előbb-utóbb mindenkiben felsejlik az, hogy mit is tett valójában. A lelkedet, a lelkiismeretedet korlátozott ideig tudod átverni.

Ez a kérdés azért merül egyáltalán fel, mert túl van minden spilázva és az embereknek semmi se jó.

A háború alatt is születtek gyerekek, meg mindenféle rossz korban, rossz helyeken.

Olyan emberrel kell lefeküdni, akitől, ha teherbe estek nem tragédia, a terhességgel nem kell tenni az égvilágon semmit, várni kell, ha elvetélsz feldolgozni, ha megszülöd szeretni, életben tartani, jó példát mutatni és felnőni a feladathoz. És akkor nem kell ereket vagdosni, hogy jajistenem elvetettem a gyerekemet, lehet e még, nem lehet, meddő leszek, elhagytak, vérzek, a hasam fáj, a pasi elhagyott, annak már van vki mástól gyereke, nekem meg nem jön össze. Azon se kell rágódni, h hol lehet, keresgélem a facebookon, kik nevelik, h nevelik, szeretik e, elválnak e, él e, hal e, hasonlit e rám, nagyanyámra, etc. Hanem fel lehet kelni korán, lehet neki csinálni reggelit, lehet idegeskedni,h nincs időm magamra és örülni,h milyen okos és gyönyörű. Tök egyszerű. Nem kell mindent túlbonyolítani.

Mint ahogy páran már előttem is írták, ez teljesen szubjektív és egyénfüggő. Ismerek olyan embert személyesen, aki azt kívánja, bárcsak sose született volna meg. Viszont vannak olyan emberek, akik akkor is ragaszkodnának az élethez, ha mondjuk csak minden másnap tudnának enni és még aludni se tudnának normális körülmények közt. Namármost az embriót nem tudod megkérdezni, hogy mit szeretne (ez van), tehát mindig a már élők döntenek a sorsa felől (jó esetben akinek a testében fejlődik) Ezért nem lehet kijelenteni, hogy minden esetben jó az örökbe adás, mert legalább élhet...ugyanis mi van, ha nem szeret majd úgy élni, ahogyan kell neki...? Persze, így az abortuszba is bele lehet kötni, hogy mi van, ha akart volna élni, viszont az már egy lezárt dolog, tehát nem teljesen ugyanaz. (Tehát személyes véleményem szerint nem mindegy, hogy valaki mondjuk szenved 50 évet, mielőtt meghal, vagy alapból nem születik meg és nincs min gondolkodni)

A nő szempontjából meg megint egyénfüggő. Van, aki képtelen örökbe adni és van, akinek ez járható út. Van, aki képtelen az abortuszra és van, aki képes túllépni rajta.

Tehát erre nincs egyértelmű válasz.