Anyukák! Ti megbocsátanátok az édesanyátoknak ilyen előzményekkel?

Szüleim 3 éves koromban elváltak,anyukámmal maradtam. Az egész gyerekkorom azzal telt,hogy bíróságra hurcoltak,hogy nehogy láthassam az apukámat,aki egyébként egy tisztességes,rendes ember. Az anyám mindent megtett,hogy minél kevesebbszer találkozzak az apámmal. Mikor már kamasz voltam,olyan is előfordult,hogy bezártak a férjével a házba,nehogy elmehessek,apámnak sírtam a telefonba és ő is sírva mondta,hogy nem tud mit tenni. 10 évesen el akartam szökni otthonról,mert utáltam ott lenni. Állandó érzelmi zsarolásnak voltam kitéve,sokszor bántottak szavakkal és fizikailag is. Egyszer 15 perccel később értem haza,mint ahogy kérték,erre anyám kirugdosott a házból,én egy pulcsiban és papucsban másztam ki a kerítésen és indultam útnak,télen. Persze utánam jöttek és haza kellett mennem. Rengeteg ilyen volt,csak még egy példa: apukámnál voltam láthatáson,kértem anyámat,hogy hadd maradjak 1 órával tovább,ő nem engedte meg,én mégis maradtam. Amikor hazaértem,a férjével együtt szemétládának és parazitának neveztek,stb. Ekkor 14 éves voltam. Volt,hogy engedély nélkül befestettem barnára a hajam,erre anyám fogta az ollót es levágta a derékig érő hajamat... Végül 17 évesen fogtam magam,összepakoltam pár cuccot és elmentem a nagymamámhoz. Apámnak ekkorra már lett új családja,megváltozott,hozzá nem mehettem. Anyám beleegyezett,hogy a nagymamámnál lakjak,de még haza kellett mennem a tankönyveimért. A búcsú neki azt jelentette,hogy jól megtépett,elhordott mindennek az akkor 7 éves öcsém szeme láttára. Így váltunk el. Én hülye még ezek után is minden évben írtam neki a szülinapján,karácsonykor,stb,válasz sosem érkezett. 5 évig nem beszéltünk,nem keresett egyszer sem. Megismertem a páromat,terhes lettem,írtam anyámnak,hogy nagymama lesz. Sajnos elvetéltem,ezt már nem írtam meg anyámnak. Később újra sikerült teherbe esnem,ez a baba meg is maradt,írtam ismét,hogy mikorra vagyok kiírva,semmi válasz. Amikor megszületett a fiam is írtam sms-t,hogy megérkezett,közöltem az adatokat,természetesen választ nem kaptam. 9 hónappal később csörgött a telefonom,anyám volt,hogy meghalt a férje és ha gondolom,akkor menjek el a temetésre. Az öcsém miatt el is mentem,mert tudtam,hogy ő imádta az apját. Temetés után hazahoztak. Amikor kiszálltam a kocsiból mondtam anyámnak,hogyha látni szeretne,akkor keressen,mert én nem fogom. Az volt a válasz,hogy mivel osztrák telefonom van,neki drága a hívás. Aztan mégis megkeresett és azóta állandóan látni akar minket. Minden szemétnek elhordja az apámat,amikor szóba hozom a múltat,akkor az a válasz,hogy ez nem így volt... Miközben mindketten tudjuk az igazságot. Már megmondtam neki,hogy hagyjon minket békén,ebből én nem kérek. Viszont állandóan hivogat telefonon és csenget nálunk,de mondtam,hogy ide nem jöhet be. Azt kéri,hogy temessük el a múltat,de nekem nem megy. Úgy érzem,hogy azok után,amiket kaptam és azután,hogy az unokája születésekor nem tudta felemelni a telefont,nem tudok megbocsátani. Erre is volt válasza,ő azt hitte,hogy hazudom,hogy gyerekem született,mivel nem írtam neki,hogy elvetéltem,így sántított a sztori... Na,most ezek után,ti meg tudnátok bocsátani az anyátoknak?