Rossz anyának érzem magam. Boldog a babám?

most gonosz leszek, de azt gondolom, hogy 8 hetes babák úgy általában nem boldogok.

úgy 3 hónapos kora körül éreztem az első vízválasztót, akkor elmúlt a hasfájás és már nem is "csak ösztön lény" volt, hanem tényleg elkezdte érdekelni a világ, mosolygott, nézett engem, a körülötte levő dolgokat.

aztán 6 hónapos kora körül elkezdett kúszni és indult az igazi felfedezés, na azóta már tényleg vigyori... :)

8 hetesen még tényleg vacak lehet a világ, nem is nagyon érdekli semmi az evésen kívül amitől meg ugye rossz is lesz neki. de nem vagy rossz anya, ezen szerintem minden picike túlesik, meg kell szoknia a gyomrának, hogy most már dolgoznia kell.

pár hét és jobb lesz. ha meg majd elkezd beszélni, na az lesz a legjobb! :) kistesón meg bőven ráérsz gondolkodni, legalább a dackorszakot várd meg vele ;D

Nyugi, jól csinálod!!!

az enyém 7 hetesen mosolygott először, amikor elkezdtem kendőben hodozni és igény szerint szoptatni. Előtte csak akkor fogtam, amíg szoptattam, mert azt hittem, úgy kell. szerencsére nem volt hasfájós, úgyhogy azt nem tudom milyen.

Ha csak azt hallja, hogy "nincs baj, itt van anya, mindjárt elmúlik" az teljesen elég neki, a lényeg, hogy a te hangod, és érzi, hogy te nyugodt vagy.

Amikor "csöndben nézelődik, és te élvezed a csendet, nyugalmat, és nincs energiád gagyogni neki", akkor ne gagyogj, csak hagyd, hogy ő is élvezze a csendet, nyugalmat, mert akkor az sugárzik át belőled.

Ez így, annyivel a szülés után, ami ráadásul nehéz volt, teljesen természetes, hogy "többször eszedbe jut, hogy kell-e ez neked mégegyszer, egyáltalán erre fel voltál-e készülve?" amikor kicsit le tudsz ülni, ülj le, pihenj, legytek csendben, csak bújjatok össze, figyelj rá, és el fog ez múlni.

és örülj neki, hogy a párod segít, és az idő is majd megold mindent.

Ebben a korban még szerintem sincs olyan, hogy boldog, vagy boldogtalan baba. (most tekintsünk el azoktól az extrém esetektől, amikor bántalmazzák a babákat, nekik nyilván szörnyű lehet). Őt ilyenkor még tényleg csak az evés, alvás, és a biztonságérzet érdekli. Ezeket pedig mind megadod neki, ha reagálsz a jelzéseire, ha megeteted, amikor éhes, tisztába teszed, amikor kell, elaltatod, amikor álmos, és ott vagy vele, nem hagyod magára, amikor sír. Most az a fontos, hogy tarts ki, ne hagyd el magad, ne veszítsd el a fejed. Ha látszólag nem nyugtatja meg a jelenléted, amikor sír, akkor sem add fel, maradj vele, vedd fel, bújj össze vele, hidd el, ez nagyon fontos neki, az most sokkal kevésbé fontos, hogy gügyögj neki, amikor épp elvan. Sőt, kell nekik is a csend és a nyugalom, nem feltétlenül kell őt szórakoztatni, amikor nem igényli.

És valóban jobb lesz, ahogy majd nyiladozik az értelme, elkezd hozzád kötődni, egyre inkább lehet vele kommunikálni, és vissza is jelez, hálás a törődésért. Persze jönnek majd új nehézségek, még talán nagyobbak is, de másmilyenek. És ha már most úgy érzed, hogy őt szereted a legjobban a világon, akkor egyenesen el fogsz tőle olvadni, amikor először igazából rád mosolyog, kacag, átölel, beszélni kezd. Mert szerintem olyankor alakul ki az anyában az igazi kötődés, az igazi, rajongó szeretet a gyerek iránt, mert most még a gondoskodás és a kötődés inkább ösztön- és kötelességszerű az anya oldaláról.

Én azt hittem, hogy a kisbabás, újszülött kor lesz majd a legszebb időszak a gyerekemmel. Tévedtem, pedig nekem igazán "könnyen kezelhető" babám volt, aludt, evett, sokat mosolygott, nagyon keveset sírt (később aztán bepótolta, most 2 éves és igazi kis ördögfióka), de ahogy nőtt és okosodott, egyre jobb és jobb lett, hatalmas könnyebbség, amikor már lehet vele kommunikálni. És ezt most nem csak a konkrét beszédre értem, 1-2 hónap és rengeteg mindent meg fog már érteni a babád, és te is egyre jobban fogod érteni az ő jelzéseit. Szóval türelem, és kitartás, hidd el, hogy jobb lesz nem is olyan sokára.