Szilveszter egy 8 hónapossal? Csak nekem nem fér bele így?
Először megállapodtunk, hogy semmi felhajtást nem csinálunk, ez az év most erről szól, igazán kihagyhatunk egy szilvesztert. Aztán beszélt pár baráttal a férjem és megjött a férjem kedve a bulizáshoz.
Egyik variáció szerint hozzánk jön 5-6 ember. Én elleneztem mondván azt azért nem várhatjuk a társaságtól, hogy csendben beszélgessenek egész éjjel és egy hangos szó ne essen. Ráadásul vannak dohányosok, szivarosok is, ki van zárva hogy szivarozzanak a lakásunkba.
Másik variáció, hogy mi megyünk a barátokhoz, de ott ugyanez a helyzet. Ráadásul még csak rájuk sem szólhatok ha túl hangosak. És nyugodtan szivaroznának egy lakásban a babával! Ráadásul idegen hely a babának, egész éjjel pattoghatnék hozzá és gyakorlatilag egy zárt szobában a sötétben szilvesztereznék, ahogy a babámat nyugtatom.
Csak én vagyok ilyen anyatigris, vagy szerintetek is kihagyható egy szilveszter a baba miatt.
A páromat természetesen elengedtem szilveszterezni, de nagyon nem akar nélkülem menni. Miért nem lehet megérteni, hogy most az egyszer kihagyom a szilvesztert? Inkább a babánkkal vagyok otthon és megnézek egy jó filmet.
Cigizni még kimennének, de szivarozni tutira nem. Egy szivar 10-20 percig is eltart, nem fog addig kinn dekkolni a hidegben. És a szivarszagot egy nap alatt sem tudnám kiszellőztetni.
Ráadásul mostanság sokat felsír a babám éjszaka a fogfájás miatt és amúgy is kel 2-3szor legalább, szóval nem úgy van, hogy lerakom és már csak másnap ébred fel.
És ha ez még nem lenne elég, ezt az egész ötletet MA találta ki, se rend, se kaja nincs, bevásárolni, rendelni sem tudok már, én még dolgozom, 6-kor fogok végezni. Esélyem sincs elkészülni egy bulira.
Más körülmények között, ha előre tudom, persze simán megpróbálhatnánk. De ez a hirtelen jött szilveszter ötlet valahogy nem fér bele nekem.
Menni meg azért nem akarok, mert akkor hajnali 3-kor hogyan fogjuk az alvó babát kirángatni az álmából, felöltöztetni, be a kocsiba és hazahozni?
De felajánlottam, hogy hívjuk meg a barátokat jövő héten egy vacsorára, és akkor mi is bulizunk kicsit.
Nyilván, aki menne hozzátok, az tudja,hogy baba van! Ha nem akar egy szivarért kint állni, akkor nem szivarozik. Ha ezt nem érné fel ésszel, akkor megmondanám.
De én is úgy gondolom,hogy egy beszélgetős este miért ne férne bele?
Két évesen sem zavarná kevésbé! Sőt, szerintem egy baba még mélyebben alszik,mint egy nagyobb!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!