Egy pici gyerek mellett enyhülni fog a depresszióm?

4,5 hónapos terhes vagyok. A kutyáimat imádom, és annyira vágyakoznak utánam, de menekülök mindenbe: gépezésbe, olvasásba, szegény kutyákat nem vittem el sétálni, pedig beterveztem. Van ugyan nagy kert, de akkor is annyira vágynak rá. Olyan vagyok, mint egy tinédzser, aki átélte élete első nagy szerelmi csalódását és nem találom a helyem a világban. Úgy érzem a férjem cserbenhagyott, megcsal vagy csak szégyenli a terhes feleségét, mindegy mert el szeretnék válni, de tudom hogy most nem lehet, mert nélküle begyújtani se tudok, megfagynék a hideg lakásban. Csak kerülgetjük egymást a házban, én nem szólok hozzá, ő nem szól hozzám. Megfőzök, ő begyújt. Tudom, néhány hét után túl leszek rajta olyan szinten, hogy újra el tudom látni a napi feladatokat, majd a munka is kizökkent. De ha megszületik a baba, itthon kell lennem egész nap és ráadásul valószínűleg el leszek szeparálódva a kutyáktól is, épp azoktól, akik miatt szeretek élni. Nem nagyon engedhet meg magának egy kisgyerekes anya ilyen semmittevős, depis napokat, de mi lesz, ha nem tudok elég vidám lenni ahhoz, hogy boldoggá tegyem? Vagy automatikusan megtalálom majd azt az örömöt, amire szüksége lesz szegénykének? Gyógyszert nem fogok szedni. Nem gondolom, hogy betegesen reagálnék a férjem viselkedésére, csak attól félek, ennek a gyerek issza meg a levét, mert jelenleg nem tudnék ellátni egy kisgyereket úgy, hogy boldog legyen.