Van köztetek olyan, akinek a gyerek (ek) születése után romlott meg a viszonya az anyósékkal? Mi volt az oka? Hogyan kezeltétek?

Nekem sajnos előtte is hullámzó volt vele a kapcsolatom (anyóssal, apósom nincs). Volt hogy évekig nem beszéltünk, szerencsére jó messze lakik. Minden baja van és volt velem, ha már ferdén néztem a fiára vmi miatt, kiakadt. A gyerekneveléssel kapcsolatban mindenről volt véleménye és személyes sértésnek vette ha nekem ettől eltért és nem fogadtam meg a tanácsát. A páromnak is feltünt, hogy mindenben mintha rivalizálni akarna velem és nem együttműködni - mondván ő már felnevelt két gyereket én meg ugye nem tudom kezelni a helyzeteket. Pedig a párom került vele mindenféle konfliktust, hogy kímélje és ne vesszenek össze. Amikor a most 3 és 6 éves lányaim megszülettek még hajlandó volt velem szóba állni és eljött segíteni, de abban sem volt sok köszönet (viszont kényszerhelyzetben voltam, muszáj volt néhány hétig elviselni). Mindent túlaggódott, folyton jajgatott, hogy hívjak már orvost v. vigyem el a gyereket mert fáj a hasa, összeragadt a szeme, stb. ...hát milyen anya vagyok én hogy nem látom milyen beteg a gyerek?? Az elején egyébként 3x kijött a gyerekorvos és a védőnő is és mindent rendben talált..és a későbbiek során sem volt semmi különösebb gond a gyerekekkel. Mára odáig fajult a helyzet, hogy kb. 2,5 éve nem beszélünk, szerintem be se engedne a házába, de nem is megyek. A párom elviszi kb. 2 havonta a lányokat látogatóba hétvégén, mintha elvált apuka lenne. Sosem kérdez rólam, abszolút nem érdekli mi van velem. A gyerekeket szereti, jól is bánik velük, ezzel nincs semmi problémám, akár ott is maradhatnának nyaralni nála 1-1 hétre, de nem akarnak. Erre ő kitalálta, hogy én ellene nevelem a lányokat és mindenfélével teledumálom az agyukat amikor a párom dolgozik...ahh, teljes képtelenség! Pont hallottam egy ilyen beszélgetést, amikor skype-on ecsetelte a páromnak az ilyen téveszméit. Nagyon felhúztam magam, hogy a párom nem állt ki mellettem, de azt mondja nem fog veszekedni az anyjával, úgyis olyan ritkán találkoznak, inkább ráhagyja..:-( ÉS mert már többször mondta neki, hogy erről szó sincs, sőt mi is örülnénk ha maradna legalább a nagyobbik, de anyós hajthatatlan. Ezek után csak annyit tudok mondani, hogy olyan megnyugtató, hogy ilyen távol lakik! Nem így terveztem a kapcsolatunkat, de sajnos ez van. Érthetetlen, hogy miért érzi jól magát így haragot tartva..

Még csak annyit, hogy most várom a 3. babánkat, erről ő még nem tud, de annyira nem is sietek tudomására hozni. Az unokáit szereti, de annyira fiúpárti, hogy amikor megüzentem neki, hogy a második is lány lesz, nem is gratulált...erre mit lehet mondani? Nem kívánom a jelenlétét most sem és a későbbiekben sem, akármi is adódik, most megoldjuk nagymamák nélkül. Így sokkal nyugodtabb vagyok.