Olyan nőket keresek, akiknek volt nem kívánt terhességük! Leírnátok pár mondatban, hogy mi történt a babával (abortusz, megtartottad, örökbeadtad), és hogyan éltétek ezt meg?

Alig 18 évesen teherbe estem, 1 éve voltam a párommal. A párom 27 volt, ő azt mondta tartsuk meg, de én határozottan nem akartam, majd elvetettük a babát. Ez majd' 12 éve történt. Azóta is ugyanaz a férfi a párom, összeházasodtunk 4 év múlva, majd gyerekeink is lettek. Éreztem utána lelkiismeret furdalást, de a döntésemet akkor és azóta sem bántam meg.

19 evesen estem teherbe ugy h gumival vedekeztunk ami kiszakadt majd 72 oras tablettat vettem be idobe, megis terhes lettem. Nem tartottuk meg. Orvos nem is javasolta. De amugyse tartottuk volna meg. Iskola volt meg dolgozni szerettem volna. Ma mar sajat lakasunk, autonk van osszehazasodtunk es mar 8 honapos azota a kislanyunk. En mar 25 eves elmultam a ferjem majdnem 28 eves. Banom mert sokszor eszembe jut rossz erzes de en is ugy vagyok vele most is ezt tennem. Sokkal jobb anyagi hatteret tudunk most biztositani mint amit akkor kepesek lettunk volna. Nem erzem h felelotlen modjara viselkedtunk mert vedekeztunk mikor baj volt egybol leptem. Sajnos ilyen szerencsetlenul jartam.

Off! Szeretném megkérni az unatkozó abortuszelleneseket, hogy ne pontozzák le a válaszadókat, mert a kérdésre hasznos válaszokat adnak!

Nyugodtan pontozzanak nem zavar biztos tiszta idegbol nyomjak a piros kezeket. Csak sajnos akit erdekel epp emiatt nem mernek majd oszinten valaszolni.

14 éves koromba teherbe estem,volt párom 27 éves volt akkor, fiatal korú voltam így a babának ő lett a gyámja, másfél éves volt a kicsi mikor szétmentünk elhagyott, bosszúból elvitte a kicsit, és én nem tehettem semmit, hónapokon keresztül meg sem engedte, hogy lássam, Bírósági úton kértem láthatást és mindig hoztam a gyermekemet, felruháztam mindig, és fizettem fizetem a tartásdíjat. A gyermekem sírt minden áldott alkalommal, hogy nem akar vissza menni apához láthatás után, és ha apánál volt sírt, hogy nem akar menni anyához (hozzám), lelkileg megviselt nagy traumát okozott nekem, hogy elvette tőlem a gyermekem, ez egy egész életen át tartó seb ami sohasem gyógyul be. Ők tehetősebb gazdag család így esélyem nem volt mikor nagykorú lettem, hogy a kislányt vissza pereljem. Nem is akartam meghurcolni a gyermekem hiszen ekkor már évek elteltek, hogy ott élt velük, így átengedtem neki nem harcoltam. Nagyon sokat sírtam, sokat dolgoztam a munkába temettem a bánatomat, és nem tudok túllépni rajt, megkövezhettek, de nem látogatom már a gyermekem nagy fájdalom ez nekem. Fizetek utána és mindig vásárolok neki postán küldöm el. Sok évre rá férjhez mentem házasságomból 3 gyermek született, de mindig bennem a félelem, hogy elveszíthetem őket. A gyermek születését nem bántam meg mai eszemmel is megtartanám, annyit tennék másképp, hogy édesanyám lett volna a gyámja, és így velem élhetne boldogságban.

most nincs lehetőségem írni, de majd szeretnék később ha nyugi lesz körülöttem, és azért kommentelek most, hogy megtaláljam a kérdést... bocsi