Az, hogy ilyeneket tud, jel az autizmusra?
Kisfiam decemberben lesz két éves. Másfél éves kora óta beszél, elszámol 10-ig, kívülről tud 4-5 mondókát és szinte az összes autómárkát felismeri!
Egy ismerős most azt mondta,hogy az, hogy ilyen jól fejlett szellemileg, jel lehet az autizmusra. Egyébként én nem látok rajta furcsaságot. Nyitott, kommunikatív gyerek!










Az gyakori, hogy másfél évesen már szépen folyékonyan beszélnek, és hogy kívülről tud mondókákat. Emiatt nem szoktak aggódni, gondolom ő ilyen nyugodtabb típus, aki szívesen leül melléd, és hallgatja a mondókákat, meséket ezáltal inkább ez a terület fejlődik nála gyorsabban. Azok a típusú gyerekek, akik "sajtkukacok", nem mindig van türelmük leülni mesét hallgatni, inkább szaladgálnak, felmásznak még a csillárra is, mindent szétszerelnek, lepakolnak...stb, azok kicsit lassabban tanulnak beszélni, jobban megjegyzik azokat a szavakat, amiket élőben látnak, megfoghatnak. Persze gondolom most eléggé leáltalánosítottam a dolgokat, mert minden gyerek más, és ezt sem lehet azért így rájuk húzni :)
De a lényeg, hogy sok olyan gyereket láttam, akik már 1,5 évesen mondókát mondtak, mondatokban beszéltek.
Ami nekem nagyon egyedinek tűnik, az inkább a 10-ig való elszámolás, de ez sem baj szerintem, inkább örülj neki.
Az autisztikus gyerekek zömére pont inkább az a jellemző, hogy a beszédértésük más jellegű, nem értik meg úgy a beszédet, mint a többi gyerek, ezáltal beszélni is nehezen tanulnak meg. Az egyik szembetűnő dolog náluk a megkésett beszédfejlődés. Na meg persze a szociális viselkedésben észlelt furcsaságok, még sokszor a szűk családi körben is elutasítóak lehetnek, nemhogy idegenekkel. Előfordulhat olyan, hogy szemkontaktust sem tartanak. Lehetnek furi szokásaik, a játékokat pl. nem rendeltetésszerűen használják, inkább rendszerezik, sorbarakják őket, autó kerekét pörgetik, ahelyett, hogy tologatnák. Lehetnek ismétlődő mozgásmintáik.
Na de ez már túl hosszú lett, a lényeg hogy szerintem ne aggódj. Esetleg kérdezz meg egy hozzáértőbb embert a környezetedben, mondjuk egy gyógypedagógust, hogy ő mit gondol. Én nem értek ehhez, csak olvasgattam róla, és láttam már olyan gyereket, akinél gyanút állapított meg a bizottság....de az csak egy gyerek a sok közül.










Nem számol, hanem elmondja a számokat 10-ig!!! Nagy a különbség. Számolni még később fog. De mivel nagyon jól mondókázik, nem esik neki nehezére elmondani egytől tízig a számokat. Hisz kb az egy mondóka hosszúságú!
Biztosan nem autista, semmi más jel nem mutat arra, egyszerűen nyugodtabb gyerek, aki fogékony a tanulásra. Ennyi.





Köszi!
Kicsit megnyugodtan! :)
Azon sohasem gondolkodtam,hogy nem számol, csak mondja a számokat.:) Mert mindig akkor csinálja, amikor pakolgatja az aprópénzt. Odamegy a malacához, kiveszi az aprót és egy másik kosárba átpakolja, miközben mondja,hogy egy-kettő stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!