Te megcsináltatnád a kislányod lábujjait vagy sem? Szépészeti probléma.

Naná, hogy megműttetném! Aki szerint nem jó ötlet, mert egészségügyi szempontból nem probléma, az gondolkozzon el azon, hogy a kislány majd hogy szidja az anyját, amikor 15 éves lesz.

Én mindkét lányom "megkínoztattam", ugyanis felső ajakfékes volt mindkettő. Még a beszédtanulásban sem zavarta volna őket, csak éppen nagykorukra kb. 7-8 mm-es köz lenne az első két foguk között. Sírtak 5 percig és ennyi. Megérte, a nagynak (5 éves) gyönyörű, zárt fogsora van, a kicsi 15 hónapos, neki még alakul.

Én az anyósomnak is felsorolnám az érveket és ellenérveket, hogy értse meg miért döntötök így, és természtesen megcsináltatnám!

Azért persze remélem nem lesz sírig tartó harag ebből- de ha felelős szülő az anyósod, akkor megérti az indokokat.

Ezt mellőzve egyébként nem az anyós lelkivilágával törödnék, hanem a kislány lábával, de azért nem árt egy jó nagymama a közelben!!!

ÉN is a műtét mellett szavaznék, de persze -nyilvánvaló a ti döntésetek! Majd írd meg, mi lett a vége!!!

Nekem azt mondta a gyermeksebész, hogy egy éves kor alatt, csak életmentő beavatkozásokat végeznek babákon, tehát ami elengedhetetlenül szükséges.

Szóval ezt a részét sem értem teljesen, ha csak ambuláns beavatkozás, akkor miért kell bent lenni egész nap?

Na mindegy.

Az anyós kérdést meg szét kell választanod az eredeti problémától, vagyis attól, hogy jó-e ez a gyermekednek, vagy sem, nem mérlegelsz aszerint, hogy a Te viszonyod milyen lesz anyóssal emiatt.

Gondolkodj úgy, mint ha nem is lenne anyósod. Megcsináltatnád-e vagy sem? A férjed meg bár kedves hogy azt mondja melléd áll, de nekem az nem esne jól, ha egyedül kellene döntenem ilyen kérdésben, ebben közösen kell dönteni, hiába vagy Te a nő, ő neki is van esztétikai érzéke, és ő az apa, tehát ugyanolyan fontos, hogy mit gondol!

Aztán: esztétikailag "eltérő dolog" lehet pozitív is, főleg egy ilyen apróság, mert ha jól értelmezem, akkor ez nem feltűnő dolog (mint pl. az elálló fülek vagy hasonlók), csak az veszi észre, aki kifejezetten megfigyeli, és valóban az év nagyobb részében rejtve is van.

Ami nagyon fontos a gyerek önértékelése szempontjából, az a szülők hozzáállása a gyerek külsejéhez. Ha ti mint szülők szeretitek és elfogadjátok a gyermek külsejét, és ezt sugározzátok is irányában, akkor ő is szeretni és elfogadni fogja a saját testét olyannak, amilyen, és lesz önbizalma, egy ilyen kis "eltéréssel" együtt is. Ha azonban azt érzi, hogy ti rejtegetni próbáljátok ezt, és valami "csúnyaságnak" tartjátok, akkor ő is így fog a lábujjára tekinteni, és görcsössé válik majd miatta.

Mert úgy is lehet ezt kezelni, mint egyfajta pozitív különlegességet, hogy ez olyasvalami, ami másoknak nincs, neki meg van, és ez mennyire klassz. Még akár büszke is lehet rá (mint anyós? :)

Na minden esetre ezeket nem azért írtam le, hogy pro vagy kontra irányba mozdítsalak, csak hogy sok szempont van, és ha megnézzük az embereket, valójában senki sem rendelkezik "tökéletes külsővel", mindenkin lehet apró makulákat találni, ami "tökéletes", az általában már nem természetes.

A helyzetedet egyébként megértem, az én kislányom előtt is még áll egy műtét, évről évre halasztjuk, illetve várjuk a megfelelő pillanatot, neki számfeletti emlőbimbói vannak, vagyis mindkét oldalon egy plusz mellbimbója, és ez nem csak esztétikai kérdés, hanem funkcionális is, szóval tudom milyen ez, épp ezért azt gondolom, hogy a férjeddel együtt hozzátok meg a döntést közösen, józanul és átgondoltan, hogy mi az, amivel együtt tudtok élni kiegyensúlyozottan, hogy évek múlva ne azon rágódjatok, hogy "de mi lett volna ha".

Legjobbakat!

amennyiben ebből később lehet csontösszenövés, és görbe lábujj, amin nehezebb járni, egyensúlyozni, akkor ez számomra nem csak esztétikai probléma, hanem már egészségügyi is

megcsináltatnám, mielőbb kialakul egy olyan deformitás, amit már altatásban zajló műtéttel, utána hosszas gipszeléssel lehet csak orvosolni