Hogyan hatott rád, ha gyerekként bántalmaztak a szüleid vagy tanúja voltál, hogy egymást bántalmazzák?

Szia!

Engem sosem vertek, kb. 3× kaptam pofont az anyutól, jó helyen és időben.

Gyógypedagógus vagyok és sajnos sok hátrányos helyzetű gyerekkel találkozom. Azelőtt is megviselt, ha kiderült valami nagyobb családi cirkusz valakiről, de amióta megszületett a fiam, még jobban kiborít. Egy kislány miatt hónapok óta sírok, ha eszembe jut, amit átélt.

Biztos, hogy miután az ember anya lesz, jobban sajnálja azt a gyermeket, akinek így kell élnie.

A testi fenyítésben nem hiszek.

32/nő/14 hónapos a fiam

Nálunk 95%-ban érzelmi terror volt, és csak a maradék fizikai.

Egymással állandóan veszekedtek, mindenen, nagyon durván. Ez csak időnként fajult tettlegességig. A jellemző az volt, hogy estefelé rákezdték, és hajnalig nem hagyták abba, miközben én remegve ott virrasztottam velük (másnap suliban kialvatlanul...)

Velem is veszekedtek, ketten egyszerre rákezdték, és meg ott álltam védetelenül, és nagyon szégyellnivalónak, mocskosnak, elrontottnak éreztem magam. Elsősorban pénzen veszekedtek, de ma már látom, hogy ez csak ürügy volt, mert kifejezetten jómódúak voltunk. Pl olyan 10 éves koromban üvöltözött velem anyám, meg rángatott, hogy milyen drága minden, és akkor ő hogy ossza be a pénzt, és nem telik semmire (francokat nem telt, akkor vettünk új kocsit, évnete külföldi nyaralások), és miután hússzor megkérdezte, hogy hogy ossza be, akkor feleltem sírva, hogy akkor ne együnk, mire rettenetesen kikaptam, hogy milyen éretlen vagyok.

Olyan is volt, hogy egy buszos kiránduálsról hazajőve, ahol egy barátnőmmel meg a szüleimmel voltunk, a barátnőmmel nem beszélgettünk, csak bambultunk ki az ablakon, meg walkmaneztünk. Anyám egy parkolóban félrehívott, hogy szegény barátnőmhöz miért nem szólok, biztos zavar, hogy ő szebb meg intelligensebb, és hoogy anyám már azon gondolkozik, a busz alá ugrik, úgy szégyell engem.

Hogy hogy hatott rám mindez? Volt tizenéves korom végén és a húszas éveim elején pár öngyilkossági kísérletem, felsős koromtól majdnem mostanáig masszív depresszióm, mindenféle függősőgeim. Jártam pár pszichológushoz, de csak a legutóbbi tudott segíteni (ezúton is köszönöm neki), és kezdem elfogadni, hogy a szüleim nem azért voltak ilyenek, mert direkt gonoszak, csak egyszerűen elfoglalták őket a saját problémáik, és ránk nem jutott több idejük, energiájuk. Illetve bele se gondoltak, hogy ez nekünk szar.

Anyám a mai napig tagadja ezeket a dolgokat, apám alkesz, a nővérem 2000 km-re él, és nem akar gyereket, illetve nem nagyon tartja szüleimmel a kapcsolatot. Én céltalan vagyok, nem tudok mihez kezdeni magammal, és meddőségi panaszaim vannak (de nem tudom, hogy a fentiektől-e).

A szüleim sokszor veszekedtek kicsi koromba. Apu kocsmába járt.Hazajött éjzsaka, bevágta a kaput és mi akkor rettetünk egy nagyot az ágyba.Ordított mint a sakál az éjszaka közepén.Volt rá eset hogy neki ment anyunak.Én közéjük ugrottam.A karácsonyunk egy szar volt, nem is vágytunk rá.Csak az állandó ordítozás , remegés éd félelem volt.Volt hogy a padlásom aludtunk, volt hogy éjszaka útra keltünk (még felidézni is rossz). Pl: kocsmába egy éjszaka alatt elkártyázott 300ezer ft-t.

Olyan szerencse ért minket hogy apu cukorbeteg lett, elég komolyan.(az abaj nem előbb érte a baj)Nem szabad volt innia és azóta (5 éve ennek)nem jár kocsmába, megszüntek a terrorizálások.Most 25 éves vagyok és nem tudom neki soha megbocsátania mit tett édesanyámmal és velünk.Nem is tudok hozzá nolmárisan szólni sem.Sőt még ránézni sem méltatom.Ő úgy viselkedik mintha mi sem történt volna.

Hogy ez hogy hat most rám? A verekedés miatt ha az utcán megyek és valaki felém lendíti a kezét megijedk, olyan nagy önbizalam nincs, ha már vaki hangosabban szól a másikhoz a családba félek nehogy ordítozás legyen a vége.

Apu kamionozik és havonta jár haza, de ha itthon van nem győzök anyunak telefonálni, hogy hogy viselkedik otthon apám.Pedig mostmár tudom a szívembe, hogy mostmár olyan nagy baj nem lehet, de mégis belém van ágyazódva az örkös aggodalom félelem.Ez sosem múlik el.És ez egy örök harag amit én érzek iránta.Tesóm 32 éves és ő megbocsátóbb, azt mondja, ami elmúlt és rossz feledjük.De ami elvett az életünkből évek? Amik lehettek volna olyan rendes családi pillanatok?

De nem sajnálom mert isten megbüntette ezzel a betegséggel!!!Az a baj hogy nem előbb.

Van egy 15 hónapos kislányom.Sosem tenném ki lelki terrornak.Szerencsére a férjemmel úgy élünk ahogy illik és a gyerek is boldog.

36 éves vagyok 2 gyermek édesanyja(9,7hónapos). Az én apámra szinte nem emlékszem, hogy valaha józan lett volna. Amit keresett azt mind el is itta. Soha semmit nem kaptunk tőle, csak a menekülést, hajnalokba és a sikítozások amikor anyámat ütötte szinte mindennap.

A mai napig nem tartom apámmal a kapcsolatot és nem is fogom. Anyámat hibáztatom, mert hagyta, hogy ezt csinálja velünk sok-sok éven keresztűl.Igen az anya is hibás, mert elvihetett volna bárhová, de nem tette. Szégyeltem mindenhól az apámat és reméltem, hogy nem jelenik meg velünk sehól. A gyermekeimnek nagyon jó egzisztenciát teremtettünk a férjemmel és boldog házasságban élek. Így már nem éredekel a múlt,de a szívem az mindig fáj és inkább azon szoktam gondolkodni, hogy nekem miért nem volt boldog gyerekkorom. Viszont a játékoknak vagy bármi mást , amit megveszek ,azt talán jobban értékelem, mert nekem ilyenek nem voltak és nem adták ilyen szeretettel,mint ahogy én adom.

34 éves vagyok, a lányaim 7 és fél illetve 3 és fél évsek, a fiam egyéves, 13 hetes várandós vagyok.

Anyám második férje alkoholista és aggresszív volt. Engem csak késsel fenyegetett, de anyámat rendszeresen verte, megvágta. 9 és 10 éves korom között laktam velük, aztán nagynénémhez kerültem. Sokmindent láttam (pl. amikor anyám fülét leszakította és nem engedte orvoshoz menni) de az állandó félelem rosszabb volt. Az iskolából hazafelé mindíg azért imádkoztam, hogy józanok legyenek és ne balhézzanak. Később az viselt meg inkább, hogy anyám is és apám is lemondtak rólam, hivatalosan, törvény előtt. Nem tudom, hogyan de normális felnőtt vagyok, nem küzdök semmilyen piszichikai problémával, pedig nem kaptam szakmai segítséget. Egy dolgot döntöttem el és ezt a férjemmel is megbeszéltem: egyszer sem üthet meg, mert azonnal pakolok. Nem akarok olyannal élni, aki bánt illetve nem hagyom magam bántani.

A nagyobb gyerekeim néha néha kapnak egy taslit, amit később nagyon megbánok. Ezen még dolgozom.

Remélem nem lett túl hosszú. Sok sikert a szakdolgozathoz!

anyu 2.férje alkoholista "volt".

sokszor ébredtem a veszekedésre, meg is ütötte anyut.

csak annyira viselt meg, hogy most is végig bőgtem a válaszokat.

Én mindig azt kívántam, hogy üssön inkább, mint szidjon! Ő volt Apa. Néha bántott minket, anyut és engem, de inkább a gyalázat fájt. Meg, h felakasztotta a kutyámat. Nem tudom milyen lennék most, ha nem így nőttem volna fel. Talán nem költözöm el 15 évesen, talán nem megyek férjhez egy ugyanolyan emberhez, akivel egy évet se voltam együtt. Talán nem rettegek a késtől meg a fegyverektől, meg a többitől...

a gyerekemet biztos nem fogom verni, de azért a fenekére lehet rácsapok, de nem nagyot. még pocaklakó :) Tehát nő vagyok, és 22 éves.