Nagyon "rossz" vagyok amiért nem értek egyet férjemmel a névválasztásban?
3. kisfiunkat várjuk, férjem most ragaszkodik hozzá, hogy a 3. az ő nevét kapja.(János).Semmiképp nem akar 2 nevet.
Abszolút megértem, hogy szeretné a saját nevét adni neki, főleg, hogy tudom, h korábban is szerette volna, de nem erőltette, így az első 2 fiúnál közösen választottunk nevet.
Nekem sem ezzel van a bajom, hanem magát a nevet nem bírom megszokni, neki is mondtam, hogy egyszerűen bármennyire is szeretem őt és megértem, szívesen is adnám neki az apja nevét, de annyira nem tetszik ez a név, hogy képtelen vagyok elképzelni a babának.Persze így fogják hívni, nem tenném meg vele, hogy vitatkozok, főleg, hogy a 3. baba és az első kettőnél is szerette volna még sem képezte vita tárgyát, tudta, h más nevet szeretnék, így nem is volt téma.Ettől függetlenül viszont nagyon nehezen tudom megszokni és lelkifurdalásom is van, h milyen szemét vagyok mert így érzek.A babát is meg a férjemet is természetesen névtől függetlenül szeretem :)) Tehát ne azzal gyertek, kérlek, hogy "nem mindegy hogy hívják? stb"...:) Csak magamban vívódok, h miért vagyok ennyire korlátolt hülye, h ennyire nehezen szokok hozzá ehhez a névhez.Már az is zavar ha megkérdik hogy mi lesz a neve a kicsinek, de nem akarom azt se, h lássa rajtam, nem akarom megbántani a férjemet sem.Nem is tudom mi értelme van, h kiírtam ezt a kérdést, mit várok a válaszoktól...inkább a vélemények érdekelnének, pláne ha valakinek van is a témában tapsztalata:) (Igen, tudom, örüljek, h ilyen hatalmas gondjaim vannak) :))
Nem vagy rossz:-))
Személy szerimt nekem sem tetszik a János név. De úgy, hogy Jancsi..:-) úgy aranyos.
Elvégre ez a férfiak vágya, hogy legyen a kis trónörökösnek az a neve mint neki az apukájának:-)
Nyugi, majd megszokod:-)))
31hkm
én sem szivesen adnék olyan nevet,ami nekem nem igazán tetszik! nálunk is vita volt a fiú név miatt,mert a férjem is a sajátját akarta volna adni,-én meg nem max 2. névként.
végül megoldódott,mert 2 lányunk lett. :)
De ha mégis lett volna fiam,én biztos kiharcoltam volna mindenféle érvekkel,hogy miért lenne két neve..
Nekem sem tetszik a János.
Mégis mi a baj a két névvel? AZ egyik lehetne János, a másik valami más, és majd a gyerek később tud választani, melyiket szereti jobban.
de én tényleg nem értem,hogy miért ne lehetne megbeszélni a férjeddel azt,hogy te ezt mennyire nem tudod megszokni.és akkor lehetne az első neve a János,és választotok mellé ami neked is tetszik.
Értem én,hogy te engedtél annak idején,-de mégsem kényszerítettél rá olyan nevet,ami neki nem tetszett
Megmondanám oké legyen János, de még egy nevet válasszunk, hogy ha a gyereknek még sem tetszik.
Különben, itt most sokan szokták írni, hogy h..lyeség a két név. Most meg itt többen azt hogy legyen két név. Hát ezért kell a két név, ha az egyik szülőnek nem tetszik az első lehessen választani.
Nekem is két nevem van.
Nekem meg nagyon tetszik a János név! :)
Én férjem Péter- én meg határozottam rá akartam beszélni a 3.kisfiunk születésénél, hogy legyen az ő neve a 3. fiu neve- mert több már biztos nem lesz- de nem akarta!
Én örültem volna!
Tesóméknak napokban derült ki, hogy a második gyermekük is fiu lesz- és valószínűleg az apukája nevét fogja kapni- JÁnos lesz!!! :)))
Nekem tetszik a JÁnos név, nagypapám is János volt és még több rokont is hívnak JÁnosnak.
EGyébként az 5éves fiamnak az oviban is van csoporttársa akit Jánosnak hívnak.
Persze megértelek, mert ha a lelked mélyén úgy érzed, hogy a pici a pocakodban nem János, akkor nemigen fogod megszokni a nevét szerintem sose. Mond ezt a férjednek, hogy ne haragudjon- nagyon tetszik a JÁnos név neked, de úgy érzed, hogy ez a név nem a gyereketek neve!!
EGyébként a szülőszobán majd ha meglátod a picit, lehet úgy látod majd, hogy ő egy János!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!