Van itt olyan, akit nem támogattak a szülei anyagilag, sőt?

Jogtalanul vársz el bármit is a szüleidtől.

Önálló család vagy a férjeddel,és a 3 gyerekeddel.

Meg kell oldanod a problémáidat!Neked,nektek és nem nekik!!

Hm, nem minősíteném az első hozzászólót!

Menjetek az önkormányzathoz, családsegítőhöz, hátha tudnak segíteni valamiben.

Mi sem élünk nagylábon. Nálunk viszont annyiból szerencsésebb a helyzet, hogy a szüleim, ha mással nem is tudnak segíteni, akkor ételt adnak, hogy arra se kelljen költenünk. Ezzel szemben a párom szülei még csak szembe sem köpnek minket. Sosem vártunk el senkitől semmilyen segítséget, ha adtak azt szívesen vettük. Ha mi tudunk adni, akkor annak örömmel adunk, aki rajtunk segített. 1 gyermekünk van, szerintem nem is lesz több, mert neki szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten mindent megadni. Voltak tartalékaink, de jött a válság, devizahitel, miegymás és szép lassan feléltük. Sosem panaszkodtam senkinek, hogy mennyire meg kellett húzni a nadrágszíjat, volt már olyan is, hogy minden zsebet átkutattam egy kis apró után, hogy 1 kg kenyeret tudjak venni. De sohasem kértem.

Én, ha majd már felnő a lányom és lesz saját családja, akkor segíteni fogom, ahogy csak tudom. Ha olyan helyzetbe kerülnének, hogy hazaköltöznének, akkor befogadnám őket, viszont ösztönözném őket, hogy minél hamarabb talpra álljanak. És elvárnám, hogy besegítsenek a házimunkába.

Én nem építkeznék, egy használt lakás jobban megéri. Esetleg, ha újra lesz szocpol, 3 gyerekkel már megéri belevágni.

Most hol éltek? A szüleidnél? Mindketten dolgoztok? Hány évesek a gyerekek?

Én édesanyám nem igazán tud minket támogatni - már. Ugyanis a legidősebb testvérem kapott már évekkel ezelőtt milliókat, a másik idősebb testvérem most kért tőle "kölcsön", de tudom, úgysem tudja mostanában megadni neki. Egy idő múlva pedig el lesz felejtve. Én, mint legkisebbik, maximum kedves szavakat kapok támogatásként. Idősebb testvéremék annak idején nem milliókat kaptak, hanem fel lett szerelve a konyhájuk. Edényekkel, jénai tálakkal, konyhai gépekkel. Akkor nekem még csak párkapcsolatom volt, nem voltunk talán összeköltözve sem. Most, hogy már nálunk is jön a baba, csak együttérzés van, nekünk már nem jut semmi. Pedig nekünk is jól jönne egy-két dolog a konyhába, egy-két bútor, ez-az.

Apósom részéről ugyanez. Férjem idősebb testvére még mindig rajta élősködik, a házában lakik, apja tartja el őket mert szegény elvált és ott van a két gyerekkel. Most, hogy nálunk jön a baba, semmi nincs, csak gratuláció.

Hozzáteszem, mi jól állunk (egyelőre) anyagilag, de azért jól esne egy kis támogatás. De sajnos ilyen az élet, mi vagyunk a legkisebbek, nekünk nem marad semmi! Meleg kézfogás, ennyi!