Hogy lehet ennyire lejtőre kerülni? Hogy lehet kimászni belőle?

Ha végre kap a férjed jó állást, akkor már nincs akkor baj. Az, hogy Németországban kell lennie idönként - mert azért ha egy hónap ott, két hét itt, az nem annyira targédia, akkor nem maradtál egyedül.

A helyedben keresnék én is munkát, mert annyival is elöbb rendbejöttök anyagilag.

Az meg, hogy nem maradt meg a terhességed, pillanatnyilag ugyan rossz dolog, de azért ilyen helyzetben még egy gyereket szülni nagy felelötlenség lett volna eleve.

Ne hagyd el magad, kezdj te is dolgozni, és ne azon keseregj, hogy a férjen kicsit távolabb kapott munkát.

Hú, ez tényleg könnyfakasztó. Nem tudom, hogyan gondolkodol ott, legbelül, de nekem úgy tűnik, tényleg a végletekig, egészen a határokig vagytok leterhelve. És én hiszem, hogy ekkora terhelést, mégha átmeneti is, csak a legerősebbek vannak "megáldva".

Tényleg úgy látszik, mintha kiszúrna Veletek az élet, de próbáld úgy tekinteni, mintha nem a pofonok jönnének hosszú, tömött sorokban, hanem a pofonok után mindig megjelenne a láthatatlan, erős kéz, mely felszínen tart Benneteket.

Muszáj kibírni. Nagyon erősnek kell most lenned, és ami a legfontosabb, mindig mindenben össze kell tartanotok, hogy a próbatételek ezer meg ezer új szállal fonják körbe a kapcsolatotokat. Egymás felé is, meg a gyerekek felé is.

Édesanyád, testvéred, barátnőd nincs a közelben, aki Melletted tudna állni a nehéz időkben?

Most nem azért, nem bántásból, de a férjedre nem gondolsz? Egy keresetből éltek, a férjedet terrorizálják a munkahelyén...ha nem adja be a derekát, repül...ő vajon hogy éli meg, hogy nagycsaládos lesz, h még több éhes szájat kell etetnie az egy szem fizetéséből, ami ma még van, holnap meg ki tudja...

Én csak akkor vállalnám be a 3.-at, ha stabilizálódik az anyagi helyzet, mert félteném a férjem, h belerokkan a felelősségbe....de te tudod...neked biztosan csak az a qrva fontos, h 3 gyereked legyen, mert ez a te nagy vágyad...az eszem megáll az ilyenektől.

Én is valahol osztom az 5-ös válaszoló hozzászólását.

A pénz nem minden, de azért 3 gyereket etetni, felnevelni édeskevés a gyes + csp. Más ember örülne neki, ha lenne munkahelye, és nem azon keseregne, hogy külföldre kell mennie.

A mi helyzetünk is hasonló, annyi eltéréssel, hogy pár éve sem voltunk a lejtőn, de nem is éltünk nagylábon. 2. babánk születése után férjem cégénél közölték, hogy irány külföld. És nem Németország, hanem a Közel-Kelet, a háborús övezet mellett. Ment, mert szereti a munkáját, és mert nem mindegy, hogy 200.000 Ft-ot hoz haza, vagy 700.000-t. Most várjuk a 3. babát, azóta már többször ment ki, most is éppen kint van 1 hónapot.

Én nem siránkozok, teszem a dolgomat itthon a gyerekekkel, ahogy Ő ott kint. Értünk dolgozik, ahogy a Te férjed is a családjáért.

Jaj....

Értem mit érzel!

Mi is car-árokba járunk,ha az egyiknél már a széléhez érünk,már egy másik pereménél találjuk magunkat... (nálunk általában anyagi vonzatú gondok vannak,ha éppen jó lenne,hát lebetegszik valamelyik gyerek).

Nekem is volt már 2 vetém,tudom mit érzel! Én is maradtam már itthon egyedül a gyerekekkel,ezt is átérzem!!

Tudod,én a cigányság lealsó rétegét irigylem e tekintetben. Olyan carnak bele mindenbe,majd lesz valahogy- és mégis élnek!! Na, ezt a hozzá állást igyekeztem leutánozni,és félig sikerült is, már nem aggódtam agyon dolgokat. Persze nem gányolom el a pénzt,oda figyelek a gyerekekre is.. :-)

És tényleg segít!! Jobban viselem a nehéz helyzeteket mióta úgy állok hozzá a dolgokhoz,hogy majd lesz valahogy. Ha kaki van,akkor már képes vagyok mosolyogva mesélni- nem panaszkodni!! mesélni! És büszke vagyok arra,hogy az ilyen nagy kakkancsban is együtt maradtunk,és kitartottam az ember mellett akit szeretek!! és tényleg,bármi jött,nem szaladt el egyikünk sem a gondok elől... Szerencsére nagyon talpra esett a Párom :-)jól választott a szívem :-D Van jövője a gyerekeknek!!

A kicsikkel itthon maradtam,mindent én csináltam,rossz volt este egyedül lefeküdni,anyagilag is lent voltunk nagyon! az első hónapokat végig sírtam míg este fürödtek a csajok,mondogatva,hogy nem ezt érdemlik sem a lányok,sem a Párom (de én sem). És én nem tudok semmit tenni,mert munka sehol a környéken,ha lenne is,hova tenném a gyerekeket,ráadásul a harmadik még 1 év alatti,anyatejes volt. Olyan szinten kivoltam,hogy arra szó nincs! Tavaly volt ez,év elején a Párom messze talált munkát,és nem maradt a csekkek kifizetése után 20 ezer forint sem a tárcámban,hogy abból pelenkát,kaját,ha kell gyógyszert vegyek.

Anyák vagyunk,ha a helyzet azt kívánja,a legnagyobb carban is erősnek kell mutatkoznunk! Nekem sikerült,így másabb,sokkal másabb!!!

Kívánom,hogy hamar helyre jöjj lelkileg és hogy a Párod találjon egy olyan munkahelyet,ahol megbecsülik-vagy legalább nem rúgják ki,de megfizetik :-)