Vásárolnál lakást az alábbiak szerint ( önerő+hitel)? Második babánkat várjuk.
Van egy két éves kislányunk most derült ki,hogy érkezik a tesó! Szeretnénk saját lakást venni,eddig albérletben éltünk. 4millió forint megtakarításunk van. Kinéztünk egy lakást, nappali + 2 szobás + galériás,duplateraszos,téglaépítésű, a város kertvárosi részében,jelenleg 13 millió forint. Meg tudnánk venni 12-ért,tehát 8 millió forint hitelt kellene felvennünk. Kamattámogatott hitellel az első 5 évben 62 ezer forint körül lenne, a 6. évből a 20.évig pedig 68 ezer forint.
A bevételünk:
A férjem fizetése kb. 250 ezer forint + 10 ezer forint adókedvezmény (2gyerekkel ez 20 ezer lesz), plusz 10 ezer forint erzsébet utalvány, 9ezer forint egészségkártya
Az én gyedem a második gyerekkel 70ezer forint lesz, plusz a csp 26ezer forint.
Összesen a bevételünk tehát olyan 380 ezer forint. Jelenleg albérleti díjat fizetünk 60ezret és tudunk mellette megtakarítani.
Mit gondoltok?
2. vagyok megint. hát ha váciak vagytok akkor inkább a közlekedést rágjátok át, Dunabogdányban, Leányfalunk olyan családi házak vannak ennyiért hogy megszólalnak... :D
nagyon sok házat néztünk mostanában arrafelé :)
Két gyerekre járó szocpol, de csak újjáépítésű lakás vagy házra jár.
90,01 – 160 m2 1 300 000 Ft
Min. 20% önerő kell, kérdezőnek ez megvan bőven!
Ha nincs más hitelük egyáltalán és sikerül egy olyan adóstársat találni vagy kezest, aki szintén megkeresi nettóban legalább a 250 ezert, akkor nagy esély van rá, hogy megkapják a hitelt!
Én inkább spórolnék albérlet mellett ha a jelenlegi feltételeket nézzük és mondjuk nézzük kedvezően nem tolják meg 2-3 évvel a törlesztési időt.
Akkor a 8 milliós hitelre 20 év alatt 15960000Ft lesz visszafizetve.
Én is inkább félretennék még legalább 1-2 évig. 380 ezerből 100-150-et tuti félre lehet tenni, abból meg azért néhány év alatt elég jó kis összeg jönne ki.
Amúgy a saját lakás (ház) pártján vagyok én is, de minél kisebb hitellel. Sose lehet tudni, mit hoz a jövő...
Mi 6 millióért vettünk egy lakást (vidéki nagyváros), ami a környékbeli lakásokhoz képest nagyon olcsó volt (a környékben 9-10 milliónál kezdődtek), de mivel nagyon le volt lakva, igen ár alatt szereztük meg. Kifestettük, aztán beköltöztünk, a többit már úgy újítottuk fel :) Tény, hogy nem volt egyszerű, mert amikor beköltöztünk, épp teherbe estem, majd 22 hónap különbséggel megszületett a 2. gyerkőc is, de máig nem bánom, hogy nem a készbe költöztünk. Egy fillér hitelünk sincs, a lakás közben természetesen most már jóval többet ér, ki vannak cserélve az ablakok, rendben van a fürdő kivételével az egész. Mindezt úgy, hogy amikor beköltöztünk, akkoriban talán 220 ft körüli bevételünk volt, most már 1,5 éve csak 160-ból élünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!