Tényleg el kell ezt tűrnöm a gyerek kedvéért?
Pár napja nálunk volt az anyósom és a sógornőm, meglátogatták a kislányomat. Sógornőm krémet kért, adtam neki, mindketten bekenték az arcukat, a krémet a konyhaasztalon hagytam. Átszaladtunk kb. fél órára a sógornőmékhez, addig a lányom, a párom, az anyósom nálunk maradt.
Amikor visszaértünk, a krém nem volt sehol. Nem foglalkoztam az üggyel, csak este, amikor a vendégek elmentek. Kerestem a krémet, hogy visszategyem a fiókba, de nem volt sehol. Párom nem szólt semmit.
Erre ma reggel kérdem tőle, hogy találkozott-e valahol az arckrémemmel, és azt mondja, hogy lehet, hogy az anyja eltette, mert nagyon mondta, hogy milyen jó lenne neki ez a krém!
Én nagyon kiakadtam, ez lopás! Hogy merte?!
Mire a párom: "mit fújod fel, annyiszor adott már nekünk pénzt!" Persze, de azt a gyereknek/gyerekre adta, az ő unokája is! Szívem szerint kitiltanám a lakásunkból, de a párom azt mondja, hogy felfújom. Tényleg?
Nagyon fáj ez nekem, én náluk még egy pohár vizet is kérek, nem elveszem!
Ez lopás, engem nem így neveltek, hogy ezt bevegye a gyomrom!
Ti mit tennétek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én vagyok aki az eldugást kérdezte :) Az én lányom még csak 10 hónapos volt tegnap, de a múlt héten úgy eldugta a kulccsomómat (azzal játszott), hogy csak ma találtuk meg a kanapé alatt...
Szerintem kérdezz rá anyóstól, hogy "Drága Mama, nem tetszett látni az arckrémemet, az a gyanúnk, hogy a kislányom eldugta valahova..." Ekkor vagy leesik neki a tantusz, vagy nem, de biztos fog rá valamit mondani. Egy biztos, én sem hagynám szó nélkül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Igen vetess egy uj arckrémet, jobbat, és mutasd meg anyósodnak, hogy milyen krémet kaptál a férjedtől, amert a másikat elvitte a cica :)
Én tuti kiakadnék, az a kiakadós fajta vagyok, de azért is én lennék az, aki bosszantja őt. Nehogy már a vénlány miatt idegeskedjek :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mindenkinek köszönöm a segítséget, és a frappáns ötleteket! Jók voltak. :))
Még nem tudom, hogy mit teszek, mert én is "kiakadós" fajta vagyok. Illetve mondjuk úgy, hogy ezt már én sem tudom megemészteni.
Még gondolkodok pár napot, de biztosan elbeszélgetek vele, és valami kis gonoszságot is fogok engedélyezni magamnak. ;)
Köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Óó, van történés, ha érdekel!
Azt találtam mondani, hogy nem szívesen látom ezután nálunk (persze a gyerek, és apuka is nyugodtan mehet hozzá), mindezt a sógornőm előtt (ő volt itt, amikor történt ez az ominózus eset). Ő felhívta az idősebbik sógornőmet, aki felhívott, és leüvöltötte a hajamat. Mert mit képzelek én, hogy viszályt szítok, meg akkor ő sem kíván többet jönni hozzám,...stb. Ez amúgy sem volt lopás, mert a páromtól elkérte a mama,...
Kérdem én, mit kéne tennem? Öleljem meg, "szép volt anyuka, itt a fiók egész tartalma, válogasson kedvére"?!
Ha elmegy a párod anyja hozzátok, elkéri a hajszárítódat, és NEM SZÓL amikor hazaérsz, hanem napokig keresed, te mit lépsz? Veszel másikat, aztán legközelebb ugyanúgy jópofizol?!
Nna. Erre nincs válasz.
Én vagyok a bűnös (természetesen).
Anyóssal még nem beszéltem, várom a páromat (reggel jön haza munkából), aztán tanácskozunk, majd beszélünk a mamával.
Úgy látszik, ez az egész csak nekem forgatja fel a gyomrom, meg az anyukámnak (persze neki elmondtam, de még én éreztem magam kínosan).
Eddig ennyi. Majd megírom, ha történik valami!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!