Kistestvér- lelki kérdések. Nálatok hogyan alakult?

2 éves volt a fiam,mikor megszületett a kicsi.Én is aggódtam rengeteget, fogom-e bírni?, ők fogják-e egymást szeretni? Nem túl kicsi-e a gyerekem,hogy tesója legyen,kicsit önzőnek is tartottam magam néha.De jól megvagyunk, néha veszekednek, de imádják egymást, nagyon sokszor együtt is alszanak.Már el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne az életünk egy gyerekkel?

Ha úgy alakul az életünk, akkor biztos szeretnék még több kistesót :)

Én attól féltem, hogy hogyan birkózom majd meg a mindennapokkal.

Azt elhatároztam előre, hogy sok időt és figyelmet fordítok a nagyra és a picit fogom a nagy napirendjéhez igazítani, nem fordítva. Ez be is jött, nem igazán volt féltékenység.

Szerintem fantasztikus a több gyerek, mindegyik teljesen más-más egyéniség (közben van egy harmadik is már), mindegyiket máshogy szeretem, a "legjobban".

Nekünk anyáknak ez jobban megy a hormonok miatt.

A férjem mondta el, de csak utólag, hogy amikor megszületett a második, akkor nem tudott vele mit kezdeni (pedig amúgy ügyes a babákkal), attól félt, amit Te is kérdeztél.

Aztán amikor a harmadikat vártuk azt mondta, hogy most már könnyű, mert tudja hogy ő is teljesen más lesz, és tényleg. :o)

Néha nehéz, hogy ugyanannyi időt-energiát fektetek-e az egyes gyerekekbe, mert nem mindig egyforma, főleg, ha valamelyikkel pl. probléma van valamilyen szempontból.

Én tudom, hogy nem lehet tökélesetesen szeretni, mert nem vagyunk azok mi sem, így persze vannak sérülések, de az akkor is előfordul, ha egyke egy gyerek, ez nem ezen múlik.

Az meg külön fantasztikus, hogy a gyerekek egymásnak milyen sokat tudnak adni.

Úgyhogy én csak biztatni tudlak, hogy ha minden más adott, akkor emiatt nem érdemes aggódni!

Sok boldogságot!

3 és fél éves a fiam, a kicsi másfél... Én sem tudtam elképzelni, hogy még egy babát úgy fogok majd szeretni mint a fiamat, de szerettünk volna neki egy tesót, ne álljon egyedül a világban ha mi már nem leszünk... Volt egy hullámvölgyem, mikor megszületett az öcsi 4 napot kellett a kórházban töltenünk, akkor bevallom depressziós lettem... Nem igazán akartam foglalkozni a picivel olyan nagyon hiányzott a nagyfiam, haza akartam menni hozzá, szörnyű volt és még most is szégyellem mikor eszembe jut... De itthon pikk-pakk összeszoktunk, imádom és el sem tudom képzelni hogyan érezhettem valaha is másképp...

A két fiam közt elég sok a harc, most hogy a picinek is megjött az akarata, de én nagyon örülök, hogy bevállaltuk a második gyereket és hiszem, hogy később még kamatozni fog a fiúknak, hogy számíthatnak egymásra... :)

A lányom szeptemberben lesz 2 éves, januárban érkezik a kistesó. Eleinte én is azon agyaltam, hogy fogom e úgy szeretni a kicsit, mint a nagyot...

Aztán rájöttem, hogy igen, képes leszek rá, már most szeretem. :) Bár a + teszt láttán kicsit elfogott a pánik, de azóta már csak örülök neki, hogy lesz még egy gyermekünk.