Olyan szülők, akiknek a gyerekük kiközösített (vagy az volt)! Mit tettetek, vagy mit tudtatok tenni ez ellen?

Át vittem masik iskolába, ahol tiszta lappal indulhatott. Igen, o is hibás volt valamennyire, olyat csinált, amit nem kellett volna, de azért nem lett volna szabad kikozositeni. A tanítónő ráadásul ra is segített, ahelyett, hogy megpróbálta volna megoldani a problémát. Nekem a szívem szakadt meg, amikor láttam egyedül ülni, visszautasítani....

Most egy olyan iskolába jár, ahol a gyerekek szeretik, vannak barátai. Természetesen az iskola igazgatójának es az osztalyfonokenek iskola váltáskor elmondtuk, hogy miért jonne át. Megértették, támogattak.

Azóta boldog, kiegyensúlyozott gyerekem van.

ne is mondd!

Fiam most kezdte az ovit...

csináltak nekik egy galériát a terembe és a Fiam imád fent játszani mert eléri a plafont...

Szerda anyáknapja. A gyerekem, mint egy kis őrült hajigálta a gyerekek és óvónők fejére a babaruhákat a galériáról, hiába szóltak rá... Őt nem érdekelte! Itt még csak gyültek a szülők az ünnepségre :)

Ki kellett rohanjak úgy röhögtem, hogy nem bírják leállítani a gyerekem aztán mikor visszajöttem ránéztem a Fiamra és abbahagyta a hülyeséget.

rá pár percre egy kislány felment a galériára és ahogy jött le hatalmasat perecelt... Párom odaugrott felkapta a kicsit (4 éves iszonyat magas lány simán van 130 és a mozgása valahogy nincs rendben) a kislánynak dölt az ínyéből a vér feldagadt és felrepedt az arca ahogy végig szedte a lépcsőt és egyszer csak hallom hogy az új Marci volt... Nézek az én gyerekem meg mint egy angyal úgy látszik lehívtam megkérdeztem mit csinált elmondta, nagyon leszidtam bocsánatot kértünk mind a ketten a kislánytól. Másnap beszélek az óvónővel, hogy ezt és ezt csinálta a Fiam, és mondja a nő hogy a kislányta szomszédfaluból mentették át mert állandóan verték szekálták, harapták rugdosták stb...

A szívem majd megszakadt mert itt még ilyen komoly inzultus nem érte a kislányt! Azt hittem elsüllyedek... Mondja az óvónő, hogy a kislány a magassága miatt nem tudja kordában tartani a mozgását és a gyerekek meg egyből kiszúrják ezt leggyengébb láncszemnek és ezért haragudni se lehet a gyerekekre... A nagyok nem értik hogy miért olyan babás (mert ugye óriási a kislány) és miért nem lehet vele játszani, a kicsiknél meg nagyobb azok meg harapták csípték stb. az én fiam meg most rálökött a lépcső tetején... Még mindig, ha a kislányra gondolok olyan rossz érzés, hogy pont az én gyerekem löki le... És főleg, hogy bemutatkozik a fiam 30 szülő elött... Ha ilyen kis galád nem is csodálkozom majd rajta, ha kék-zöld foltokkal jön haza...

Nem, az én gyerekem hál' istennek pont egy olyan kislányt talált be akit már egy oviból kimentettek...

Itt is "kap" szegény kislány, de állítólag eddig ilyen kemény atrocitás nem érte. Amit leírtam annyit jelent, hogy áthozták Őt egy másik faluból ide, de itt se oldódott meg a helyzete mert itt sincs amúgy barátja.

Hatodikos voltam, amikor rám szálltak az osztálytársaim. Tudom, hogy anyukámnak nagyon fájt ez az egész, hogy hibásnak tartott-e, nem tudom, én azóta felnőtt fejjel már látom, mi volt az én szerepem benne.

Anyu egy ideig tűrte, hogy minden nap kisírt szemmel megyek haza, aztán - tiltakozásomm ellenére - felhívta a főkolompos kislány szüleit. És akár hiszitek, akár nem, hatott! Továbbra sem voltam az osztály legnépszerűbb gyereke, de az állandó aktív kínzásnak vége lett. Pár hét múlva meg vége is lett a sulinak, elmentem hatosztályos gimibe, ott jól éreztem magam.

Szerintem kisebb gyerekeknél mindenképp érdemes bevonni a szülőket is a magoldásba, ők azok, akik tudnak azért valamennyire hatni a gyerekre (szerencsés esetben persze). És bár nálam az iskolaváltás megoldotta a problémát, tudni kell, hogy ez nem mindig segít.

A testvérem általános iskolában nagyon érzékeny, sírós kislány volt. Ezért (!) kiközösítették és a tanárok is rátettek egy lapáttal. Sokat sírtunk miatta, anyu gondolkodott, hogy átvigye-e másik iskolába, de végül nem tette, mert EGY kislány hajlandó volt barátkozni vele.

Persze rossz tanuló is volt, nem érdekelte a suli. Mi otthon mellette álltunk, dícsértük, szerettük.

Aztán új középiskolába került és kitünő tanuló lett (!), egyetemet végzett (!!) és egy évig amerikában élt, jelenleg Angliában van egy olyan szuper állása, hogy csak na (!!!). Ő maga intézte el, ő járt utána, a család csak pislogott, hogy miből lesz a cserebogár... Persze vannak barátai, igaz, nem túl sok, ott is inkább csendes megfigyelő, de olyan pokoli szívós és kitartó, mint egy buldog. Sok nehézségeket átvészelt, de a célját, amit kitűzött, azt elérte. Ő azt mondta, soha nem lett volna belőle ilyen ember, ha azokat nem éli át. De a család szeretete valamennyire kompenzálta a sérelmekért.

A mai napig nem tudom, miért közösítették ki igazán, semmi rosszat nem tett. Sztem egy ostoba vezérgyerek egyszerűen csak kiszemelte magának és élvezték, hogy bántják. A tanárokra haragszom, hogy nem tettek ellene semmit. A hivatásuk szégyene!

Nem tudom, segítettem-e ezzel, igazából nem tudom, mi a helyes megoldás. De talán a végkifejlet ad egy kis reményt.