Hogyan nevelted a gyermeked, ha apja nem vállalta?

Én nem az abortuszt ajánlanám neked, hanem az óvszert ajánlottam volna, még korábban! Ilyen kapcsolatba szülni felelőtlenség, és apa nélkül sem lesz túl jó. De mivel már megvan ez a pici baba, és meg is fog születni, való igaz, hogy jobban jár, ha csak a szerető anyukája neveli, mint egy veszekedő pár, állandó feszültségben. Kérdés, hogy anyagilag van-e segítséged, vagy abban sem lehet rá számítani?

És még az is lehet, hogy később megemberli magát, rájön, hogy van egy gyereke, és később még lehettek szép család.

Kezdesnek mondd azt, hogy apa nagyon messze lakik a munkája miatt. En is mindig ezt mondtam amíg olyan pici volt. Ha találkoznak időnként, akkor ezzel nem is lesz gond. Nálunk nem találkoztak, de igy is elfogadta a helyzetet a gyerekem. Később, ahogy egyre idősebb lett, megbeszéltük, hogy vannak sajnos olyan apukák, akik nem tudnak igazán apukák lenni, mert nem érdemlik meg/nincs ra lehetőségük. Ez a válasz tőled függ, ha tartják a kapcsolatot, nyilván a második a megfelelő. En anno gyermekpszichologussal is beszéltem erről, o is ezt a megoldást javasolta. Azt nem szabad mondani a gyereknek, hogy az apja egy xarzsak, akármi, semmi negatívumot, mert az olyan érzés neki, mintha öt magat minősítened igy.

A gyereknevelés nem egyszeru, különösen nem egyedülálló anyaként, de megoldható es idővel meg társra is találhat az ember.

Ami szerintem nagyon fontos, a gyerek születés utan azonnal pereld be. Egyrészt fontos, hogy a gyerek hivatalosan is el legyen helyezve, bírósági ítélettel, igy egy csomó felesleges hercehurcát öl kiemeled meg magad -bolcsis beiratkozas, útlevél kérelem, stb- másrészt tartasdijat is igényelj. Az jár a gyereknek, mindegy, hogy azt apa mit gondol erről.

Ha a bíró megemlíti, hogy a dns teszt többszázezer forint, szinte biztos, hogy inkább aláírja az apasagi elismerő nyilatkozatot.

Miért m próbálod megmenteni a kapcsolatot? Adj neki időt, várdeg mig megszületik a baba hátha kézben tartva változik a hozzá állása.

Ne feledjük senki nem születik apának, annak válni kell.mint ahogy anyának is.... add meg neki a lehetőséget.

Férjem szülei elváltak még mikor pocakban volt a párom!!!

Soha nem kereste az apja, nem is látta!

A gyerektartást fizette, de meg nem látogatta!

1 képe van az apjáról!

Soha nem hiányolta, a nagyszüleinél lakott az Anyukájával, a nagyapja volt apja az apja helyett.

Nagyon becsületes, egyenes, jó ember a férjem!!!

Nem érte semmi megkülönböztetés, semmi negatív mert nem volt apja, nem esett neki rosszul, hogy nincs apja.

Az anyja megint férjhez ment, lett 2 húga.

Nálunk ovis korában jött először komolyabban szóba az, hogy mi is az, hogy apa. Előtte is szóba került említés szintjén, de akkor még nem igazán érdekelte. Na, amikor komolyabban szóba került, akkor kérdezgette, hogy neki is van-e, mondtam, hogy igen, csak nem ismeri. Kérdezte, hogy miért, na akkor elmeséltem neki annyit, amennyit ő ebből meg tud érteni: hogy egy ideig szerettük egymást, aztán már nem igazán, és mindig veszekedtünk, csúnyákat mondtunk egymásnak, ezért úgy döntöttünk, jobb lenne, ha nem együtt élnénk. Ettől még persze ismerhetné az apukáját, de hát elment nagyon nagyon messzire dolgozni, másik országba, ahonnan nem egyszerű csak úgy hazajönni, aztán egy idő után már nem is igazán került szóba, hogy jönne, ami persze nem szép dolog tőle, de hát ez van.

Nem nevelem én sem az apja ellen, ez volt a "legcsúnyább", amit mondtam róla, hogy nem szép dolog tőle. Mondjuk úgy vagyok vele, hogy a ló másik oldalára sem akarok átesni, nem fogom szentté avatni az apját, mert arra sincs szükség, hogy ábrándokat szőjön egy olyan apáról, aki bár akarta őt, de olykor-olykor megütötte az anyját, illetve amikor szétmentünk, kijelentette, ha elhagyom, tudjak róla, hogy ő nem is akart gyereket, ezért nem is köteles gyerektartást fizetni, viszont naponta írta a fenyegető üzeneteket. Na meg egy olyan apát sem kell istenítenie, aki összesen kétszer nézett rá, miközben én nem tiltottam sosem, nem akadályoztam semmiben. Lényeg a lényeg, nem szidom az apját előtte, de nem is hazudok róla. Ha megkérdezi a véleményemet, én elmondom neki, hogy nem bánom, hogy nincs velünk.

Hogy hogy éli meg... Erre nehéz válaszolni, nem látok sajnos bele a fejébe. Azt tudom, hogy az oviban nem csúfolták emiatt sosem. Mondjuk nem ő az egyetlen, akinek a szülei nem élnek együtt, manapság azért ez nem olyan nagyon ritka. Persze az már kevésbé gyakori, ha egy gyerek egyáltalán nem ismeri az apját, de ez sem példanélküli. Olyan már megesett, hogy az oviban szóba került a család, hogy kinek kik vannak a családjában, és akkor a fiam elmondta, hogy ő van a családban, meg anyukája, meg a nagymama, nagypapa, nagybácsi, dédik stb., és volt, aki megkérdezte, hogy és az apuka? De hát ő ezt tök természetesen kezelte, mindenféle probléma nélkül elmondta, hogy van neki apukája is, csak nem ismeri, ezért nem sorolta fel a családtagokkal együtt.

Szóval mivel kicsi korától ezt szokta meg, és én sem kezeltem úgy a helyzetet, hogy ez valami szörnyűség lenne, amin keseregni kell, neki így volt természetes, nem érezte azt, hogy ez egy sajnálatos dolog lenne.

Azóta már van párom, közösen neveljük, őt már családtagnak tekinti, hiszen együtt lakunk hárman.