Miért kell megszenvedni a gyerekért?

A császármetszés sem kéjutazás. Igaz, akkor nem faj, de utána! Hetekig, hónapokig faj a meszes helye, az izmok, van akinek minden idő változáskor faj a sebe.

Az örökbefogadáshoz vezeto út is fájdalmas, hiszen azzal szembesülnek, hogy nem lehet "saját" gyerekük.

Gondolom azért, mert ált. azt jobban értékeli az ember, amiért "megdolgozott".

Amúgy szerintem ez butaság, nem szeretem attól jobban a gyerekeimet, mert természetes úton szültem őket, csak jó az a tudat, hogy ők is úgy születtek, ahogy a természet elrendelte és ahogy évezredek óta szülnek a nők. Nem nekem, nem miattam, hanem a baba miatt. Biztosan nem véletlenül van így kitalálva ez a dolog, akármilyen fájdalmas és kellemetlen is.

De annak is nagyon örülök, hogy ha valami gond van a szülésnél, akkor már van egy másik alternatíva is.

A fájdalomcsillapításról meg hülyeség vitatkozni, mert minden ember és minden szülés más és más. Valakinek 2 óra alatt meglesz a 2,5 kilós baba, annak valószínűleg felesleges lenne a fájdalomcsillapítás, de én pl. a kisebbik fiammal 22 órát vajúdtam és 4 kilóval született. 10 óra rendszeres 5 perces fájás és nulla tágulás után elfogadtam az EDA-t, amit a doki ajánlott, mert különben császárra került volna a sor. Rá 3 órával született a kisfiam.

A kicsit ugyan fájdalomcsillapítás nélkül szültem, na de ő össz. 8 óra alatt meglett és sosem jutott eszembe, hogy emiatt őt jobban szeretném!

Jo a kerdes. Ki tudja mi jar a fejekben? En csaszarral szultem, de megprobaltam a hagyomanyos modszert is, hat nem jott ossze....oszinten van egy ismerosom aki 3 gyereket hordott ki de egyet sem szult meg. Meg sem probalta. Tele vagyok vegyes erzelmekkel amikor ragondolok. Aztan rajovok, hogy de nekem nem mindegy?!

Magamon kivul 2 embert ismerek aki legalabb 44 orat vajudott. Az eszmeletvesztesig meg meg tovabb. A nagytobbseg atlag 16 orat nyom...szoval azota tudom, hogy besetaltam a "Fasza Csajok Klubbjaba". De igazabol szerintem mindenki az. Onnantol kezdve, hogy egy no megfogan, az eletet teszi kockara egy (vagy tobb) utod remenyeben. S van akinek olyan konnyen megy. S vagyok en aki nem eleg, hogy a szulesem egy horror volt de meg a 9 honapot is vegighanytam.

Ez lehet empatias keszseg hianya is - vannak emberek akik azt kepzelik csak az a jo amit ok diktalnak. Ha tehat o megszulte, minden ok volt, vajudott, izzadt, tagult mint a lufi akkor masnak is minimum igy illik.

Butasag? Szerintuk en vagyok a hulye!

En imadom a fiamat. Orulok, hogy mind a ketten aranylag jol jottunk ki a kalandbol. Orulok, hogy annyi harc utan legalabb a megerkezeset megkonnyitettek.

Mazochistak? Hogy aztan dicsekedhessenek vele?

Frankon nem erdekel melyik lyukon bujt ki!

Minden tiszteletem azoke akik magukhoz vesznek egy kisembert es felnevelik. Attol szornyubb erzes, hogy meg a kutyanak sem kellunk, hogy hiabavalo a letunk, hogy nem szeret az akinek szeretnie kellene, talan nincs is!

Na ez jó kérdés. Nekem 3 gyerekem van, s mondhatom, az én szüléseim a nehezebb, hosszabb szülések közé tartoznak, de soha nem dicsekedtem ezekkel. Magamban azért kicsit büszke vagyok arra, hogy ezeket "túléltem", én, aki egy fogfájástól is rinyált, tulajdonképpen az első szülésem után váltam igazán felnőtté. Nagy dolog ez az ember életében bizony, de az is igaz, amit anyósom mondott erre:ez így természetes, amióta világ a világ!

Az én ismerőseim inkább azzal dicsekednek, hogy milyen könnyű volt a szülés, 1-2 óra, pikk-pakk, hát ők milyen ügyesek. Egy darabig még irigykedtem ilyenkor, hogy de jó nekik, nekem nem volt pikk-pakk, csak 16-18 óra lassú tágulás, én bizony könyörögtem a fájdalomcsillapítóért, de én nem sztorizok erről senkinek, mert minek ezt részletezni?

Igaza van az anyósomnak, ez az élet része, és kész!

Először is biológiai oka van, másodszor meg az emberek a saját kiválóságukat igazolják ezzel, hogy mennyi mindent kibírtak, pl. 18 órát vajúdtam, de megérte, meg ilyenek.

Azt persze nem meséli el, hogy hosszában repedt a hüvelye, vagy hónapok óta inkontinens.

Láttam olyan szülőszobai részt, ahol anyuka annyira kivolt szülés után, hogy meg sem akarta utána fogni a babáját. Tiszta döbbenet volt.

Szóval a nők versengése, ennyi, utána majd jön a szoptatás, akinek jobban szét van marcangolva a mellbimbója, az nyer.

Én soha senkinek nem mondtam-mondom hogy hú de mennyit szenvedtem és a gyerekeimnek SE fogom. max. a lányomnak mikor már gyerekvállalás környékén lesz és őszintén megkérdez akkor nem fogom félrevezetni hogy rózsaszín felhőkön ülve vidáman mosolyogva szültem:)

Tehát soha nem "menőzök" vagy menőznék ezzel hogy így fájt úgy fájt de f.sza vagyok...

Viszont magamban meg nagyon nagyon jó érzés önbizalom szempontjából hogy képes voltam rá.

Hogy ha ezt a fájdalmat megcsináltam, túléltem, végigbírtam (nem is ordítottam amúgy mert arra nem volt erőm) ez nekem erőt ad hogy az életben akkor mindent ki fogok bírni mert ennél nem volt nagyobb fájdalmam és nagyobb nehézségem (még hálistennek).

Örülök, hogy annyira jóban voltam-vagyok a testemmel hogy gyorsan tágultam és gyorsan szültem és nem történt semmilyen különösebb beavatkozás.Ahhoz meg semmi közöm hogy másnak milyen meg más hogy éli meg én csak magammal foglalkozom e tekintetben.

A gyerekeim 3.5 illetve 4.2 és 4.3 kg-sak voltak és én pont azt tapasztalom hogy mások akarnak ezen jót csámcsogni meg szörnyűlködni hogy húú akkora gyerekeket biztos milyen kínszenvedés volt megszülni és szegény én meg anyósom az még a kicsi babának is mondta hogy minek nőttél ekkorára megszenvedtetni anyádat stb...(holott 4 óra alatt megszültem).

És várják hogy majd velük borzongok meg hogy majd taglalni kezdem hogy igen milyen borzalmas volt, aztán csalódottak mikor nem teszem.

Én mindig csak magamban röhögök, amikor valaki azt mondja, hogy jó nekem, hogy nem kellett megszenvednem a gyerekemért, mert programozott császárom volt. Ilyenkor nem állok neki magyarázkodni, hogy a császár előtt beindították a vajúdást, mert így jobb a babának, aztán a császár utáni órák, napok picit kellemetlenebbek voltak, mint azoknak, akik természetesen szültek komplikáció nélkül. Nem tartozom senkinek magyarázattal, és nem érzem magam attól többnek, vagy jobbnak, mert fájdalmakat éltem át, szóval általában az ilyeneket meghagyom a hitükben, mindenki azt gondol, amit akar.

Ezen kívül úgy gondolom, hogy talán az "szenvedett meg" leginkább a gyerekéért, aki örökbefogadott, általában az ilyen szülők rengeteg lelki és fizikai szenvedésen mennek keresztül, mire eljutnak odáig, hogy feladják a próbálkozást, hogy vér szerinti gyerekük legyen, aztán pedig az örökbefogadási herce-hurca sem lehet egyszerű.