200 ezerből meg lehet jól élni egy babával ugye?
Kb. ez maradna rezsi és lakáshitel kifizetése után. Szeretnénk gyereket, de anyósom mindig azzal riogat, hogy minek az, éhen fogunk halni, egy gyereknek túl sok minden kell, nem engedhetjük meg magunknak stb.
Ennyi pénzből ugye, hogy ki lehet jönni, nem vagyunk tiszta hülyék?










Bőven meg lehet élni, hiszen úgy marad ennyi, hogy már minden kötelező dolog ki van fizetve. Nekünk ennek a fele marad, és azt is be lehet osztani három emberre, különösebb megerőltetés nélkül, még akkor is, ha esetleg bejön egy nem várt kiadás.
Persze, egy baba születése elég sok kiadással jár, de ezeket a dolgokat (mint mondjuk babakocsi, kiságy, stb.) nem egy azon hónapban kell megvenni, van rá 9 hónap, meg már előtte is félre lehet tenni rá, és akkor aztán tényleg nem túl megterhelő. De utána is, a későbbiekben, egy már nagyobbacska gyerekkel is vígan meg lehet ennyiből élni. Nem mintha nem lehetne ennek akár a dupláját is elverni havi szinten, de ahol ennyi jut három emberre, azt messze nem nevezném nyomorgásnak.





9-es, minden bántás nélkül megírnád nekem priviben, hogy 3man hogy jöttök ki úgy hody megtakatításotok is van? Mi is kb ebbe a helyzetbe fogunk kerülni.
Amúgy válaszolok is, de újat nem tudok mondani, ennyi pénzből simán ki lehet jönni!
zabmester, ráadásul a babaholmik nagy kiadása is olyan, hogy egyrészt anyám már a fél babaszoba bútorzatot megvette pár éve, hogy majd ha lesz unoka, jó lesz, meg a családban most vannak is babák és mire odajutunk pont mindent kölcsönkapunk/öröklünk, amit lehet, mert úgy szoktuk.
Hát érdekes ez. Egyszer koccintásnál hisztérikusan próblta megakadályozni, hogy keresztbe koccintsunk, elmondása szerint azért, mert az keresztelőt jelent és "nem kell az nekünk". Pedig 60 éves, nem is értem.. egyik barátnőm anyja azért tiltakozott az unoka ellen, mert ő még olyan fiatalnak érzi magát és "égő" ha a gyereke már szül, mert akkor már tiszta ciki, hogy nagymama lesz. Na az se normális mondjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!