Újabban mitől divat nulla háttérrel szülni?
Egyre többször tapasztalom, hogy olyan leányok/nők válnak anyává, ahol az anyagi körülmények cseppet sem biztosítottak, de sokszor még az érzelmiek sem.
Rengetegen kérdezgetitek, mikor jön a gyes (nem mintha nem lenne fent az interneten a pontos utalási rend), és sorozatosan afelől érdeklődtök, hogy hogyan tudtok néhány ezer forintot kifacsarni az apukából.
Nem vádaskodni akarok, nem ítélkezni, csak egyszerűen nem értem őket.
A környezetemben is van/volt pár eset, amikor egyik hónapról a másikra éltek, tele adóssággal, de gyerek az kellett rögtön. Olyan is, hogy már a harmadik gyereket várták (tartozások, a hitelt nem fizették rendesen, áram már kikötve, gáz még épphogy van, két gyerek, és jön a harmadik). Olyan is volt, hogy fiatal lány esett teherbe, még bőven iskolás, a barátja persze otthagyta. A szülei nem engedték az abortuszt. Oké, neki volt háttere, mert a szülei támogatták. De akkor sem neki volt.
Itt is millió egy olyan kérdés van, hogy mit tegyen, már nem tudja a pénzt hogy beosztani, és terhes... Hát először is ne essen teherbe, vagy vetesse el, mert a gyerek igenis pénzbe kerül. Ha magukat nem tudják fenntartani tartozás nélkül, akkor a gyerekkel mi lesz? Nehogy azt hidd, hogy minden szülő előre tervez... való igaz, a romáknál gyakori az, hogy megélhetés miatt (is) millió gyereket hoznak össze. De nem csak ott.
így a vége felé kezd érdekes lenni a téma.
nos, az egyik hozzászóló írta, h vannak akik azért szülnek a gyesre, mert már annyira vágynak a gyerekre, hogy nem bírnak tovább várni. na meg h joguk van hozzá. hát az van. sajnos egyre több olyannak, aki bele sem gondol, h milyen meló, mennyi anyagi áldozat felnevelni egy gyereket. hát még többet.
persze lehet kunyerálni, meg segélyre várni. de mégis nem lenne egyszerűbb előbb gondolkodni? nem kéne annak a szerencsétlen gyereknek IS figyelembe venni a jogait? hogy joga lenne normális ételeket enni, fűtött, kivilágított, fürdőszobás-melegvizes lakásban élni?
ilyenkor elgondolkodom azon, h egyáltalán szereti-e a (leendő) gyerekét az a nő, aki az alapokat sem hajlandó biztosítani neki? milyen neveltetést kaphatott anno otthon? lehet ő is így nőtt fel? nem gondolja, h a gyereke talán többet érdemelne?
én is vágyom gyerekre, mint sok más barátnőm, kolléganőm, akiknek még nincs, és már olyan korban vannak, h akár szülhetnének is. de nekik a fent említett nőknél egy hangyányival több eszük van, és inkább gyűjtenek, tervezik a jövőt, mintsem a nullára potyogtassák a focicsapatnyi utódot. manapság teljesen normális 30 környékén szülni. addigra azért már némi egzisztenciát fel lehet mutatni, ha az ember összeszedi magát.
Nekem is van ismerősöm, ahol a srác megmondta a lánynak, nem akar gyereket, inkább fizeti a fogamzásgátlót, persze az nem szedte be, terhes lett, meg akarta tartani (20 éves volt, frissen érettségizett), a fiú meg elhagyta.
Az apukája meghalt, az anyukája rokkantnyugdíjas, de minden hónapban remeg a keze, mikor jön meg a gyes, az apukát meg mindig cseszteti a gyerektartásért, de annyi esze még nem volt, hogy a bírósághoz forduljon. Szoptatni nem tud, olyan sokat dohányzik, tehát a tápszer is plusz kiadás.
Na, ide például nagyon kellett az a szegény gyerek.
És nem cigányok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!