Hogyan éljük meg jól a munkába való visszatérésemet a 9 hónapos babámmal?
Másfél hét múlva vissza kell mennem dolgozni. Csak két hónapra összesen, de így is nagyon félek tőle, már akkor bőgök, ha csak arra a szituációra gondolok, hogy ott kell hagynom hajnalban az alvó babámat és nem látom majd az ébredés utáni álmos mosolyát.
Miatta is aggódom, ugyanis soha nem volt segítségem mellette, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor hagytam másra, akkor is max 2 órára. Most a nagyik fognak rá vigyázni, jól megvan velük ideig-óráig, de hamar eljön az a pont, amikor engem kezd keresni és addig bőg, amíg meg nem lát.
Mi lesz, hogyan készüljünk fel rá? Hogy tudok majd elindulni otthonról, hogyan bírjam majd ki, hogy ne bőgjem végig a munkát, mert attól jobb biztosan nem lesz semmi?
És mi lesz vele otthon, ha rájön, hogy nem vagyok ott? Addig sír, amíg délután haza nem érek?
Ha voltatok már ilyen helyzetben, akkor nálatok hogy alakult, meddig volt nehéz?
Az a baj, hogy egyáltalán nincs más választás. Külföldön élek, itt összesen fél év szülési szabi van fizetve, majd három hónap fizetetlen. Nekem már mindkettő lejárt és bevállaltuk a 2. babát, mert kis korkülönbséget szeretnénk.
Ha nem megyek vissza, akkor nem csak ezt a két havi munkabéremet bukjuk el, hanem a bent lévő két hónapnyi szabadságomat, plusz ugye a 2. babára járó fél év fizetett szabimat, valamint egyéb támogatást, amit csak dolgozó (munkaviszonnyal rendelkező) anyaként kaphatok.
Ha feladom és nem csinálom ezt meg, akkor cseszek ki igazán a családdal. :-(
Első vagyok. Értem, ez így teljesen más! :)
Hát, akkor szerintem is az lesz, amit a 2. hozzászóló írt, egy-két napig idegeskedni fogsz, aztán látni fogod, hogy a nagyikkal milyen jól elvan, és megnyugszol. Végül is 2 hónap.. hááát, nem rövid, de nem is a világ vége :)
Enyém is 9 hónapos. Engem is hívnak vissza dolgozni (4 órában) de nem megyek. Dolgoztam már 15 évet folyamatosan, most úgy érzem, megérdemlem én is és a gyerek is azt a 2 évet itthon :) Én ennyit tervezek itthon maradni.
Sok sikert kívánok Nektek még egyszer!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!