Ha megteheted akkor mit választanál? 2 évesen bölcsi vagy otthon maradsz a babáddal?

Gondolom - pontokat fogok kapni, de ha megtehetném, akkor heti 3 nap (K-Sz-Cs) délelőttre beadnám közösségbe, addig én elintéznék otthon mindent, foglalkoznék magammal.

A hét többi napján (péntektől hétfőig) illetve minden délután együtt lennénk, csavarognánk, buli lenne minden!

Gyerekfüggő szerintem . Ha itthon érezné jól velem magát és lenne néha társaság akkor ha megtehetném maradjon itthon.

De ha azt látnám hogy pörgős társasági jelleme van akkor ha lenne hely járt volna .

én maradtam de gyakran jártunk el mert imád menni pörögni de mivel nem volt munkám nem vették be .

Én is beadnám néha egy délelőttre közösségbe, a maradék időben pedig együtt lennék vele. Az ismeretségi körömben többen csinálják így, nagyon jól bevált.

Az élet viszont sajnos nem mindig úgy működik, ahogyan azt mi szeretnénk. :) A nagyobbik gyerekem áprilisban lesz 3, valószínű, hogy még oviba sem fogják felvenni, mert itthon vagyok a kicsivel. Tudom, a legtöbb helyen ez nem szokott gond lenni, csak a mi városunkban van ilyen kevés ovis férőhely. Viszont a gyest sajnos nem engedhetjük magunkat, így amikor a kicsi betölti a kettőt, vissza fogok menni dolgozni, ő pedig megy egész napra a bölcsibe.

Szerintem ez anyafüggő, nem gyerekfüggő. Egy ilyen korú kisgyereknek még nincs szüksége arra, napi 8 órában gyerekek közt legyen, az a legjobb, ha a mamájával együtt tud időnként ismerkedni másokkal, nem idegenek vigyáznak rá.

Ha téged tökéletesen kielégít, hogy otthon vagy vele, és persze találkozik azért más gyerkőcökkel, akkor maradj otthon. Viszont ha feszültté tesz téged a „bezártság”, akkor gondolj arra, hogy a gyerekednek az a jó, ha az anyukája kisimult, jókedvű, szóval ilyen esetben szerintem nem kell erőltetni az otthonlétet.

Én annó fél napra bölcsibe adtam az ovi előtt egy évre, mert nekem szükségem volt rá, hogy mással is tudjak foglalkozni. Szeretem a munkámat, és kellett, hogy használjam az agyamat, így tudtam utána normálisan foglalkozni a gyerekkel is.

Leírom a mi sztorinkat, bár sokaknak biztos nem lesz szimpi.

Én 5,5 éve vagyok itthon. Mivel olyan helyen dolgozom, ahol nem lehet terhesen melózni, így az első terhességem 10 hetétől itthon vagyok. Mikor az első gyerkőc 2 éves lett, akkor lettem terhes a kicsivel, tehát nem mentem vissza melóba, a kicsi most 2 éves és a héten kezdte a bölcsit.

Most megengedhetnénk magunknak, hogy itthon maradjak még egy évet, de végül úgy döntöttem, hogy megyek vissza. Nem azért, mert önző dög vagyok és nem a legjobbat akarom a gyereknek, hanem pont azért, mert a legjobbat akarom. Én már nem éreztem jól itthon maradéktalanul, elég volt az itthon ülésből, agyilag teljesen zokni lettem az 5 év alatt, napközben nincs kihez szólnom, max gügyögök gagyogok egész nap, a férjem nagyon sokat dolgozik, általában este 8 előtt nem ér haza és már reggel 6-kor elmegy itthonról. A kicsin pedig azt vettem észre, hogy egyre inkább unatkozik itthon velem. Alig várta minden nap, hogy a tesó hazajöjjön az oviból és legyen kivel bohóckodni, ugrálni stb. Természetesen én is játszottam vele itthon, de ugye egész nap nem legózhatok, meg kisvonatozhatok, főleg, mert mindent nekem kell csinálnom itthon, segítségem semmi nincs. Szóval ezeket mérlegelve a bölcsi mellett döntöttem. Magánba jár a drága, hatan vannak összesen és nagyon jól érzi magát. Szakképzett gondozónő foglalkozik velük, nagyon jó helyen van. Én meg teljesen nyugodt vagyok, hogy ő is jól érzi magát, és végre én is jutok egy kis levegőhöz. Pl azt hiszem 4 év után, ma elmondhatom, hogy maradéktalanul rend van a házban már legalább 2 órája. :) Na ilyen azelőtt nem volt, a rend max fél óráig tartott. Volt hogy a takarítást félbehagyva, a kicsit húzva magammal rohantam a nagyért, majd vittem táncolni, majd haza, na ezen a ponton lőttek a takarítás befejezésének és még a rendben levő is rész is ugyanúgy nézett ki estére, mint mikor elkezdtem.

És nagyon várom már, hogy vissza mehessek dolgozni, mert imádtam a munkámat, az utóbbi időben minden nap hiányzott, és egyre többet járt a fejemben, hogy de jó lenne végre dolgozni.

Nem vagyunk egyformák, minden tiszteletem azoké, akik még ennél is több évet töltenek otthon a gyerekeikkel, de az én életem nem attól teljes, hogy itthon vagyok a gyerekekkel. Van munkám, van hobbim, vannak gyerekeim, és nem mellesleg van egy szerető férjem. Én úgy érzem, hogy az én életem így teljes és kerek!