Szerintetek mi a jobb, ha egy anyuka mindig csak dicséri a gyereket dacára annak hogy nem mindenben tehetséges vagy ha arrafelé terelgeti amiben jó?

A túl sok dícséret se jó. Engem állandóan dícsértek és baromira idegesített; főleg, amikor később már tisztában voltam a dolgokkal - pl. rajzolni nem tudtam valami jól, de anyám mindig agyon dícsérte a rajzaimat, pedig tök bénák voltak - ez _nagyon_ "rosszul esett", később inkább meg sem mutattam neki. Illetve az is rossz volt benne, hogy amikor tényleg valami jót alkottam, akkor is pont ugyanazt a dícséretet kaptam, mint amikor valami bénát - így nem is volt értéke a dícséretnek, nem éreztem, hogy tébnyleg megdícsért volna, mivel mindig ugyanazt mondta.

Arany középút a jó ebben is, mint szinte minden másban.

Az egyik barátnőmtől mindig nagyon "el volt szállva" az anyukája! Nem volt csúnya lány, de pl. elég sokat küzdött túlsúllyal, ami főleg a fenekére ment. Ennek ellenére mindig jó passzos szűk nadrágban, szoknyában jelent meg. Soha nem mondta neki az anyukája,hogy lehet,hogy ez kevésbé előnyös. Aztán kb. 15 évesen egy buliban szólt be neki egy srác a hátsójával kapcsolatban úgy,hogy két napig sírt.

Én ezt már akkor sem értettem. Bár az anyukámnak nyilván én is szép vagyok, amikor már kamaszodtam, magam választottam ruhát, mindig elmondta, hogy mi előnyös nekem és mi nem.

Ahogy a mai napig megmondja,ha egy pulcsi mondjuk túl nagy, vagy kicsi stb.

De másban is nagyon túldicsérte a barátnőmet az anyukája, és bizony lett csalódás a vége!

"Nem azt kell mondani hogy nagyon ügyes vagy Petike!Hanem nagyon ügyesen rajzolsz!"

De csak ha tényleg ügyesen rajzol, különben idegesítő. 13-as voltam megint.