Most tényleg bennem van a hiba?

Tudom, igazából a párkapcsolatok témába kéne írnom, de ott szinte csak gyerekek írnak.

Nekem van 2 gyerekem, 5 évig voltam velük itthon. Aztán a férjemnek megszűnt a munkahelye, és cseréltünk. Még egy év van a GYES-ből, ő vigyáz most a fiamra. Én nagyon szívesen mentem már el dolgozni, de a gyerekeknek is azért kell valaki itthon. A férjem valamit tud itthonról dolgozgatni. Szóval megbeszéltük, hogy figyel a gyerekre, de nem kell a háznak csili-vilinek lenni, mert akkor tényleg nem maradna már ideje leülni a gép elé.

Én kb. 6-7 óra felé érek haza este. Akkor még főzök, mosok, vasalok, megfürdetem a gyerekeket, rendet rakok. Kb. 10-ig. Aztán beesek az ágyba. A férjem nagyjából a tányért nem rakja el maga után. Be szoktam készíteni reggel a ruhákat a mosógépbe, csak annyit kérek, hogy indítsa el, és ha lejárt teregesse ki. Mindig elfelejti. Tegnap éjjel kivasaltam a ruhákat, kértem, hogy reggel rakja el (már nem akartam bemenni a gyerekszobába), mert a fiam szétdobálja őket. Nem tette meg, összegyűrve találtam meg őket ma a földön.

Szóval ma már elgurult a gyógyszerem, és mondtam neki, hogy rendben van, hogy nem takarít egész nap, de azért ennél többet várok. 120 m2-es házunk van, én nem tudom ezt munka mellett rendben tartani egyedül.

De kár volt szólnom, mert most teljesen ki van akadva. Hogy ő soha nem szólt nekem, ha kupi volt. Ja, de most már 5 és 2 évesek a gyerekek, nem csecsemők, és azért én minden nap csináltam valamit. Meg, hogy most őt hogy lealáztam, mert nem elég, hogy én vagyok a kereső, még ki is osztom.

Kicsit elegem van már ebből, hogy megszakadok, mindent egyedül csinálok, és ha meg szólok, akkor meg nekem legyen lelkifurdalásom.

Ti mit tennétek?