Mit éreztek mikor Picibabával Kisgyerekkel történik tragédia, haláleset? Legyen az valós, megrendezett (filmben)

Nem vagy ezzel egyedül!

Engem is rettentően megráz minden ilyesmi!

Pl. Schinder lista c. filmet régebben (amíg még nem voltak meg a gyerekek) többször is megnéztem. Persze akkor is borzasztónak találtam.

Most már képtelen lennék megnézni. Ha belegondolok, mennyi borzalmakon mehettek át ott az emberek... :(

Én is nagyon rosszul viselem az ilyet... :S

Sajnos nagyon sok filmen kijátsszák ezt a kártyát, de én ilyenkor inkább átkapcsolom a tévét máshová.

Az 1. válaszoló vagyok.

Tudjátok, mi az érdekes, hogy terhességeim alatt sűrűn olvasgattam az angyalokszülei.hu-t.

Én sem értem, miért olvasgattam a történeteket és sírtam dagadtra a szemeimet. Nem tudom miét, de érdekel, hogy mit élhettek át, hogyan élték meg a tragédiát az édesanyák.

Én akkor voltam totál kész, amikor kiderült, hogy elcseréltek két cseh újszülüttet és ez csak kb 10 hónapos korukban derült ki. Az én lányom is pont annyi idős volt akkor és bár tudtam, hogy ő az enyém, azért elképzeltem, hogy én mit csinálnék, ha velem történt volna. Még most is eszembe jut néha mi lehet vajon velük. Állítólag megvárták az 1 éves kort és visszacserélték őket. Valaki esetleg nem hallott azóta felőlük?

A másik dolog ami még sokszor eszembe jut: Egy 9 hónapos terhes nő egy égő ház ablakában derékig kihajolva megpróbált úgy kiugrani, hogy fejre érkezzen, hogy ha ő meg is hal, a babáját meg tudják menteni. De aztán kihozták a tűzoltók. Ez is igaz történet volt.

Ja és még egy: Szintén igaz történet: Egy "bennszülött faluban" egy majom elrabolt egy babát és az anya szeme láttára kitörte a nyakát.

Szerintem ezek mindenkit megviselnek, akinek gyereke van.

Sziasztok!

"Nagylányom" két és fél éves, a pici 3 hónapos. Kb. egy éve láttam a tv-ben a Titanicot. Még eddig nem láttam végig. Amikor van az a rész, hogy süllyed a hajó és az anyuka mesét olvas a két kis gyereknek, hogy elaludjanak, mire elsüllyed a hajó, negyed óráig visítva sírtam. A férjem már orvoshoz akart vinni. Soha nem felejtem el, borzasztóan fájt. De sírva hallgattam azokat a híreket is, amikor a kisgyerekek hallnak meg az élményfürdőkben.

Vagy amikor valami barom öngyilkos akar lenni a saját szerencsétlen helyzete miatt és magával viszi a halálba a pici gyerekét is (pl. kiugrik vele az emeletről). Azok a gyerekek nem tehetnek róla, hogy ilyen hülyék a felnőttek, hogy nem vigyáznak rájuk, vagy meg akarnak halni. Képzeljétek mit szenvednek, amíg belefulladnak a medencébe! Csomóban van a gyomrom nekem is ezektől a kitalált, vagy megtörtént dolgoktól. Mindig rohanok és ölelgetem, puszilgatom a picurjaimat.

Taduka

Ne aggódj nem működsz hibásan. Ez az empátia amit a gyerekszülés után érzünk ez kellene hogy normális legyen. Csak a nagyon sok brutális, totál beteg filmmel úgymond trenírozzuk magunkat a borzalmas brutalitásra és az empátia csökken. Kvazi az egész társadalmunk az érzékletlenségre van kihegyezve. Rengeteg ilyen hír a médiaból, filmek, sorozatok, játékok...szuperhősös sztorik...

Aztán amikor szembesülünk az élet valódi értelmével és a kiszolgáltatottságával akkor igazi traumát élünk át.

Nekem dettó ez volt a gyerekem születése után. Columbo-nál vadabb filmet keptelen voltam megnézni és mindenen (is) elbőgtem magam.

Hormonok. Sosem leszel olyan érzéketlen megint mint a szülés előtt. Örülj ennek.