Amelyik gyerekeddel nehezebb bánni és problémásabb azt jobban szereted vagy épphogy kevésbé? Tudom egyformán kell szeretni az összes gyerekét az embernek, de ha nem megy?

Már pszichológushoz is fordultam egyenlőre nem sok eredménnyel, mert a fiammal nem találom a hangot egyszerűen kicsi kora óta nehéz vele és annyira nem szeretném, hogy így nőjön fel meg hogy ezt érezze de egyszerűen nem boldogulok vele. Pici korában hasfájós volt és nagyon sírós, majd a csecsemőkora viszonylag nyugis volt de utána ismét jöttek a problémák, sok gond volt vele, nem evett egyedül meg se próbálta, nem beszélt sokáig aztán mikor igen onnantól is folyamatos fejlesztésre kell hordani mert részképesség zavarai vannak, szakemberek is tanácstalanok, mert annyira nem rossz a helyzet hogy egyértelműen sni legyen vagy gyógypedagógiai eset (félreértés ne legyen én ennek örülök persze!) de közben meg mégsem teljesít úgy mint a társai, az óvónők folyamatosan jeleznek vissza hogy dührohamai vannak, hogy szabálykövetése semmi kb. , figyelme szétszórt terelhető (5.5 éves) diszesedésre hajlamos lesz stb. Itthon is követek bizonyos nevelési elveket következetesen betartva amit a 3 éves lányom 2 éves kora óta pár alkalom után megtanult és megjegyzett de a fiam még most SE érti a büntetés és a rossz viselkedés közti kapcsolatot, miközben nem fogyatékos! Nem bújós egyáltalán, (amit megértek mondjuk mert fiú gyerek) állandóan csúnyán beszél velem, követelőzik. Próbálok vele újra és újra kapcsolatot teremteni a mindennapi ellátási feladatokat leszámítva (hogy még mindig öltöztetni kell, hogy hiába dícsérem ha egyedül bármit is megcsinál, mit sem ér mert ez nem motiválja!). A lányom hozza a nevelési tanácsadó meg gyereknevelési könyvek által bemutatott átlagos gyereket, akit lehet motiválni jutalmazással, dícsérettel, aki a dackorszak végeztével kiegyensúlyozott, normális viselkedésű gyerek lett, de a fiam valahogy nem nőtte ki ezeket a dolgokat ugyanúgy hisztizik, csapkod, ordít mintha 2 évesen "úgy maradt" volna, és egy közel 6 évestől ez semmiképp se elnézhető szerintem és nem csak szerintem.

Elnézést hogy hosszú lett de egy csődtömegnek érzem magam. Légyszi aki azt akarja írni hogy de rossz anya vagyok meg nem vagyok anyának való meg ássam el magam az ne írjon már, mert ezen magamtól is épp eleget őrlődök, de ő az én gyerekem, nekem vele kell valahogy dűlőre jutni, és azt érzem napról napra hogy elegem van az állandó elégedetlenségéből, az állandó balhéból, hogy mindig szembesítenek vele hogy nem olyan mint a többi gyerek és kongatják a vészharangot hogy jaj mi lesz az iskolában meg majd szakmunkásba kerül (anyósom elvárása hogy valami fantasztikusan okos gyerekeink legyenek de ez nem így működik).

Minden reggel gyomorgörccsel kelek, mert tudom hogy egy balhé lesz amíg az oviba érünk hogy délután mikor megyek érte hazafelé is egy jó szava nem lesz hozzám. Tegnap is csak azt hajtogatta este hogy nekem semmit se hoz a télapó majd (márhogy nekem, az anyjának), meg hogy ő lelövi a télapót aztán azért balhézott hogy mikor hozza már az ajándékot (sose kaptak ajándékot mikulásra, csak csomagot szoktak) és hogy miért csak csokit hozott.

Ma reggel is meglátta a csomagot és semmi örömködés vagy valami hanem miért csak csoki van benne, hülye télapó...ennyi. Hát én elsírtam magam. Közben arra gondolok mindig hogy biztos érzi az indulataimat vele szemben meg hogy már lassan semmi kedvem vele bármilyen közös tevékenységhez.