Ez fair szerintetek?

Kössetek kompromisszumot. A vajúdásnál legyenbent, segítsen, ott nincs vér, aztán a kitolásnál kimehet, ha szeretne.

Én nem erőszakoltam rá a férjemre, de erősen tudatosítottam benne, hogy jó lenne, ha bent lenne, pedig ő sem bírja a kórházakat és a vért.

Végül bent volt mindkétszer, ott lesz a harmadiknál is, de nem tartja a legjobb emlékeiként számon.

Ugyanúgy szeret, egy picit sem undorodott meg tőlem. :)

A második jobb élmény maradt neki, talán már tudta, mire számítson. :) Ott a köldökzsinórt is ő vágta el.

Szerintem bízd rá, ne zsarold ezzel, nem fair. Szülnöd így is-úgy is neked kell. Idővel enyhülni fog, nagyon sok apa azt mondja, ő bizony nem lesz bent, de a 97%-uk élesben meggondolja magát, és a világ minden kincséért sem hagyná magára a gyermekét és párját.

Ez a kérdés még nagyon nagyon a legeleje! A szülés maximum egy nehéz nap...ne ez alapján akarj vagy ne akarj gyereket, a gyermekvállalás nem egyenlő: pocakosodási izgalmak, babacuccok izgi beszerzése, nevek kitalálása, babás könyvek bújása...a gyermeknevelés még csak nem is a hasfájós, éjjel nem alvós, sírós baba vigasztalása és a szoptatás sikerességén való küszködés, sőt még az sem gyermeknevelés, hogy biztonságossá kell tenni a lakást, amikor már mászik és jár a kicsi. Hajajj :) Ne az alapján kételkedj magadban, vagy dönts egy életre szólóan, hogy bírod-e a vért és a fájdalmat. Tudsz-e saját magadat háttérbe szorítva, a kapcsolatod és a párod második helyre téve felelősen gondoskodni egy másik élőlényről, aki nélküled nem boldogul? Tudsz-e az örömökön kívül bánattal is együtt élni, túllépni és felállni, mikor a padlón vagy egy-egy mindennapi problémától?

A többieknek igazuk van: a párod nem azzal fog melletted állni vagy nem állni melletted, hogy veled van-e abban az egy napban, szerencsés esetben pár órában, amíg eltart a szülés.

Szia!

Én is azt mondom, hogy semmiképp ne erőltesd. Szerintem a férjed nem "önző", hanem pontosan tudja, mik a határai, és úgy gondolja, nem szeretné bevállalni, hogy bármi olyat lásson a szülőszobában, ami később káros lehet a kettőtök kapcsolatára nézve. Végtére, ott nem csak nyálka és vér van, lát ott mást is, például az addig intimnek és tökéletesnek hitt nő nemiszervet csataállapotban.

A férjem munkatársát is erőltette a felesége, hogy igenis bent legyen vele. Elmondása szerint a szülés után 3 napig a saját anyjára sem bírt ránézni anélkül, hogy ne fordult volna fel a gyomra. Most két éves a gyerek, a két év alatt talán ha hatszor együtt voltak (szexuális értelemben).

Én megkérdeztem a férjem, hogy bent szeretne-e lenni (én nem akartam, hogy ott legyen, pontosan a fenti okok miatt), ő egyedül döntött úgy, hogy igen, bent lesz. Szerencsére pont olyan szülésznőt fogtam ki, aki tök rendes volt, mondta, hogy ha akar, akkor bármikor kimehet, csak szóljon előtte, mert addig letakar engem egy lepedővel alul, de végig a fejem mellett állt, és nem engedték, hogy bármi "csúnyát" lásson. :)

Azért vagy morc, mert önmagadban kételkedsz, félsz a terhességtől, szüléstől. Ugyanúgy a fentiek vonatkoznak rád is: ha nem akarsz egyelőre gyereket, ha nem 100%-os az elhatározásod, akkor ne vállald, mert a te hozzáállásod a családod és a gyermeked rovására is mehet.

1 éves kiscsaj anyuja :)

1: ne szülj azért, mert ő akarja. A te életed fenekestül felfordul, az övé ehhez képest alig változik. Csak akkor vállalj gyereket, ha őszintén, tiszta szívből szeretnéd

2: ne kényszerítsd, hogy bemenjen. Esetleg arra beszéld rá hogy a vajúdás alatt bent legyen. Azalatt tud segíteni, masszírozni, a kitolásnál már úgysem tud sokat tenni :-)