Hogyan kapcsoljak át "dolgozó" üzemmódba? Egyszerűen rettegek!

Én is aggódtam ezen, már sírtam is néha, hogy milyen lesz, hogy lesz. Aztán egy hétfői napon kellett volna kezdenem, de csütörtök reggel felhívtak, hogy be tudnék-e ugrani kicsit segíteni az egyik kollégámnak? Mivel váratlanul ért, nem is volt időm gondolkozni. És simán ment. Pillanatok alatt visszazökkentem, teljesen megleőpdtem, mi mindenre emlékszem ennyi idő távlatából is.

Jó, kicsit nehéz, mert abba a délutáni pár órába kell mindent belezsúfolni, kicsit kevesebb idő jut a barátokra. De ezt is meg lehet szokni, minden csak szervezés kérdése.

Én is ezen agyaltam, most meg már mindent másképp látok.

Lányom szeptemberben lett bölcsis 22 hónaposan, én meg már augusztusban dolgoztam.

Féltem, hogy majd egész nap agyalok a gyereken, meg nem tudok majd koncentrálni egyik feladatomra sem, nem leszek 100-as sose.

De nem így van.

Sok a meló, nincs időm agyalni.

Ha meg hazamegyek, akkor kihasználom az időt a lányommal, és megpróbálok sokkalta jobb anya lenni, mint voltam napi 24 órában! Mert most csak pár óra jut, annak kell minőséginek lenni. Erre törekszem.

Tény, hogy egy nap állhatna több órából, és jobban kell figyelni arra, hogy mindent össze tudjak egyeztetni, de megy ez, mert mennie kell. S abból kell kihozni a legjobbat, ami van.

Az elválás pedig nem könnyű, de nem tart örökké. Pár nap, pár hét és rájössz, az élet így is menni fog. Hozzá kell szokni, hogy a gyerkőc nem lehet mindig ott melletted, de ennek vannak ám előnyei is, hidd el. Neki is kell másféle tapasztalat, neked is kell az emberi szó, úgyhogy fel a fejjel.

Sablon szöveg, de ez az élet rendje. S arra gondolj, hogy a legjobbat hozd ki abból, ami van. Ne azon agyalj, hogy mi lenne ha...

Sok sikert!

Nyugi, szerintem mindannyian így voltunk/vagyunk/leszünk ezzel! :)

Én február óta dolgozom ismét és 5,5 évet voltam otthon a két kisfiammal.

A kicsi akkorra már teljesen beszokott a bölcsibe, a nagy meg már középsős volt, így már csak nekem kellett összeszedni magam.

A kezdést megelőző hetekben igyekeztem itthon minden nagyobb melót megcsinálni, ezt nagyon ajánlom.

Én az első héten szinte hulla voltam itthon, ráadásul egyedül kell hordanom a gyerekeket, mert a párom napi 10 órát dolgozik, úgyhogy kapkodás van reggel, azután hajtás egész nap, majd du. rohanás a gyerekekért, szóval nagyon nehéz volt megszokni, főleg a kis kényelmes napjaink után :)

Viszont szerencsére nagyon jó helyre kerültem, a főnököm és a kollégáim is nagyon jó fejek, hamar beilleszkedtem és abszolút otthon érzem magam velük.

Viszont nem szépítek: nekem rohadt nehéz és megterhelő egyszerre ennyi mindenben helyt állnom, de talán azért is, mert a párom rengeteget dolgozik és sokszor nincs itthon, így szinte mindent egyedül kell megoldanom. Ha jobban mellettem állna fizikailag (meg lelkileg is), akkor azért jóval könnyebb lenne.

Fel a fejjel, ha nekem ment, neked is menni fog! :)