Anyukák, elvállalnátok ezt a munkát?
Az előző munkahelyemen könyvelő voltam, egy multinál. Diplomával, 2 nyelvtudással, a munka elég könnyű volt, és unalmas, és nem is fizetett valami jól. De nem engedtek fejlődni, feljebb lépni. Mindig azt mondták, hogy bármi más munkához hülye lennék. Hát, nem tudom, szerintem a főnökömnek sem volt magasabb a végzettsége, mint nekem. Aztán elmentem szülni, a helyemet betöltötték. Közben figyeltem, hogyha volt üresedés, jelentkeztem. Interjúztattak!!! Meg is feleltem volna, de azt mondta a főnök, hogy kicsi gyerekkel nem dolgozhatok ott, mert úgysem bírnám. Aztán amikor mentem volna vissza dolgozni, kirúgtak. Az önbizalmam totál a padlón volt, ennyit a karrierről, ezért tanultam, mi lesz most velünk?!
Most voltam egy másik multinál állásinterjún, német volt a főnök, csak angolul beszélgettünk, adózásról, könyvelésről, mindenféléről. Annyira el volt ájulva tőlem, hogy most egy főnöki állást ajánlott nekem, jóval több pénzért, mint amiről valaha álmodtam. Úgy látszik őt nem érdekeli, hogy gyerekem van. Erre az egész család elkezdett szörnyűlködni nekem, hogy ez most nem a karrierrépítés ideje, el ne vállaljam már, mi lesz a gyerekekkel. (A fiam 2 éves.) Sajnos elég messze is van, 40 perc kocsival. Igen, én is félek ettől, de mindig ilyen lehetőségről álmodtam. A férjem otthon van, munkanélküli, neki adnám át a GYES-t. De nem tudom, a gyerekek hogy viselnék, ha mondjuk csak este látnának engem lefekvés előtt egy fél órát? Most én olyan szörnyű anya vagyok, hogy érdekel ez a lehetőség? Félretett pénzünk van még bőven, szóval tényleg nem létszükséglet elvállalni, csak én szeretném. Csak félek, hogy a családi életem rámegy, a férjemnek is egyből komplexusa lett tőle. Ti mit tennétek?
Mennék!
A tartalék hamar elfogy, felélitek a félre tett pénzt, GYES-ből hogy éltek meg, ha a férjed munkanélküli, az sem jár csak pár hónapig, utánna mi lesz?
A gyerek már nem pici baba, lassan mehet Bölcsibe, Oviba, akkor sem fog látni csak este munka után mikor érte mész!
Szerintem vállald el, ritka lehetőség, a mai világban, mikor alig lehet jó állást találni!
Igen!
Hogy miért is? Mert ha valóban olyan a leendó főnököd mint írtad, az a fehér holló kategória. A legtöbb munkahelyen már eleve rejtetten, de mégis kizáró ok ha van egy kisgyermeked, vagy a szemedbe mondják hogy a gyerek miatt nem vesznek fel, vagy ha mégis, akkor meg végig ezzel fognak manipulálni, és fejedhez vágják. Ez a munka amit szeretnél, szerintem csináld bátran! A gyerkőc nagyon jól el lesz apukával ne aggódj, egy év múlva meg úgyis ovi lesz. Szerintem azért mondják neked mert kissé irigyek. Ne habozz, fogadd el! Ha nekem ilyen lehetőség állna az "utamba" egy percig sem tétováznék! Apuka azért komplexusos, mert a nagy könyv szerint a férfi a családfenntartó, nem a nő, ezzel se foglalkozz, majd beletörődik, és belejön a dologba! Valósítsd meg önmagad!
Én meg azt mondom, hogy a gyerek az első, tehát ha napi fél órát látnának, akkor nem mennék, de ha 5 kor vége lenne a melónak, akkor igen. Mindennek van határa, és valóban , fontos a karrier. de a gyerekeim még fontosabbak..:)
Beszélj a főnökkel, hogy úgy vállalnád csak el, ha időben le tudnál lépni, esteleg otthonról folytatnád este, ha szükséges még melózni.
Igen! Elvállalnám!
A gyereknek a szülő mellett a legjobb és az apuka is szülő, nem igaz? :)
Megértem, hogy rossz neki, de tartalmas hónapokat tölthet még utoljára a gyerekeivel, mert aztán megy böcsibe/óvodába! Ez az idő amit most vele/velük tölthet soha sem fog visszatérni! És örüljön, hogy ilyen belevaló felesége van, aki megoldja az anyagi problémákat és nem kibúvókat keres.
Nézd, kesereghetnél otthon, hogy jajj, én vagyok az anya, csak én maradhatok itthon, te meg drágám akkor menj külföldre dolgozni, vagy vállalj el bármit, mert a tartalék is elfog egyszer...
Most ez a tartalékotok megmarad, apa büszke lesz rá hidd el, ha megoldja a mindennapokat és rájön, hogy nem semmi egyedül otthon lenni. Te dolgozol, majd a gyerek közösségbe megy, férjednek is biztosan kialakul vmi meló.
Nyugi! Légy bátor! :)
Az a jó, hogy nem magyar a főnök. Külföldön nem kizáró ok, ha valakinek gyereke van, ez csak itt Magyarországon akkora bűn. Csak megkérdezte, hogy mi lenne a gyerekkel, mondtam, hogy a férjem otthon van vele. Nem is feszegette tovább, külföldön a férfi is mehet GYES-re nem nézik egyből b.uzinak érte. Elvileg azt mondták, hogy nem kell túl sokat túlórázni, de hát én ebben nem nagyon hiszek, ez egy új pozíció, amíg kialakulnak a dolgok, ilyen helyeken mindig őrültek háza van.
A férjem már most mondja, hogy nem akarja, hogy én tartsam el. Dehát neki csak érettségije van, nem sok esélye van elhelyezkedni, manapság. Ha mégis, ő is túlórázna sokat, nettó 80 ezer Ft-ért, tudom, mert az előző munkahelyén is ez volt. Igen, a férfi ezt megteheti.
De anyagilag mindenképpen az lenne a jó, ha én mennék ide dolgozni.
A home office-t nem szeretik, pedig már kérdeztem. De ha nagyon sok a túlóra, azért majd még visszatérek rá. Bár őszintén szólva nem nagyon akarnám én sem hazavinni a munkát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!