Ha egy anyuka kicsit "vadabbul" öltözik, akkor már egyből önző dög, aki nem törődik a gyerekkel?
Meguntam, hogy többnyire mindig egyforma színű cuccaim vannak (fekete nadrág, kék farmer, fekete/barna/szürke felsők). Főleg, ha bejön a rosz idő, akkor aztán tényleg úgy nézek ki, mint egy gyászhuszár. Régen nagyon szerettem a fekete színt (főként mert slankít), de mostanra ráuntam. Éppen ezért vettem magamnak egy piros nyári kabátot, és hozzá egy piros, vékony félcsizmát.
Mivel a hétvégén elég rossz idő volt, így ezeket vettem fel egy vékonyabb fekete garbóval és egy fekete leggingsszel.
Hát a játszón meg is kaptam a magamét két anyukától. Persze nem nekem mondták, hanem maguk között beszélték, hogy "ni, ennek is csak a ripacskodásra van esze, szerencsétlen gyerek, némá' milyen anyja van, biztos csalja a férjét is, háthogynézezki, stb", szóval ment a pletyi ezerrel.
Tudom, tojni kell az ilyenekre, ez legyen a legnagyobb örömük, hogy kibeszélhetnek. De akkor is zavar és bosszant: ha feltűnőbben öltözök, ne adj' Isten még évente kétszer egy laza sminket is feldobok, már egyből mehetek az út szélére, mert nyilván sz*rok a gyerekre?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

jaj bakker...én meg alig várom az őszt mert nekem is piros csini ballonkabim van meg piros csimmám...na most akkor vajon megszólnak e majd.
Egyébként engem nem érdekel ki mit pletykál rólam ugyan lecarom. Ha meg egy játszótéren mindig ugyanaz a pár hülye anyuka van (akiknek ez a szórakozás az életükben hogy mindenkit kibeszélnek) akkor nem megyek oda többet, nem vagyok mazochista.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Juj, én is az őszt várom, hogy bele bújhassak a magassarkúmba, nyáron nem bírja a lábam a magasat, pedig imádom, így ősztől tavaszig le sem veszem, mindenhova abba megyek, na jó játszóra nem, oda sportcipőben, vagyis gyógycipőben, mert domború talpú cipőben járok, a klasszikus sportcipő helyett, na engem ezért is kinéznek, mert mit flancolok a cipőmben, pedig okkal hordom.
Na a magassarkúról ne is beszéljünk, ősszel magassarkú, szűk naci, hosszú póló és a kedvenc poncsóm és máris riherongy vagyok.
Engem nem érdekel, imádom hogy a férjem még mindig rajong értem, 2 gyerekkel a hátam mögött, és nem mellesleg jót tesz az önérzetemnek, ha még mindig utánam fordulnak az utcán, szeretek jól kinézni. Azért mert családom, akik a mindeneim, azért nem leszek mackónadrágos, kócos anyuka, de azért igyekszem az arany középutat keresni, hogy riherongynak se nézzenek, meg lepukkant se legyek. Bár ahogy látom ez nem könnyű, mert a barátainkon kívül nincs még egy anyuka aki ne szólná meg az ember valamiért.
Teszek rá magasról, én így érzem jól magam, így szeret a családom, és nekem ez a fontos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az emberek, főleg a nők sajnos ilyenek.
Nekem teljesen mindegy, hogy valaki szoknyában és topban viszi-e le a gyerekét a játszótérre vagy melegítőruhában, semmi közöm hozzá, ki miben érzi jól magát, engem az sem érdekel, hogy ha valaki 10 éves rongyokban megy oda, mert egyszerűen nem az én dolgom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
en kulfoldon elek szerencsere, mert nem szeretem az ilyen anyukakat akik attol jo anyukak, hogy ugy neznek ki mint a hajlektalanok es ezert bezolnak masoknak akik kicsit is adnak magukra.....en sminkelek minden nap, minden hajmosas utan kisvasalom a hajam (3 naponta mosok hajat) nem novesztek se honaljszor se semmi lyesmit...a szemoldokom is rendben van mindig es a kormom is le van reszelve szepre.....nem vagyok egy plazacica tipus, de szeetem a szamomra szep ruhakat es csak azert nem veszek fel kinyult polot es nadragot, mert masnak szurja a szemet, hogy rajtam rendes ruha van.....
Terhesseg ota csak tuikaban jarok, mert abban erzem jol magam es bizony van a vilag minden szineben.....sot hozza illo cipom es taskam is van.....hat felhaboritoan elek....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!