Gyermeküket születésük óta egyedül nevelő (Apuka sosem látogatta) Anyukák SEGÍTSETEK?

Apa sajnos nem lakik velünk. Elment amikor nagyon pici voltál. Talán egyszer majd eljön, de nem tudom megígérni.

Én ezt mondtam.

Tervezett gyerek volt?

Azt is mondhatod, hogy "Én nagyon szerettél volna egy kisgyereket, pont ilyet, mint TE, Pistike -sorolj fel jópár pozitív tulajdonságát a gyerekednek- ezért születtél meg TE. Apa viszont sajnos nem nagyon tud vigyázni a nagyon fontos és nagyon értékes dolgokra, mint amilyen TE vagy, ezért elment.

Én is születése óta egyedül nevelem a lányom, az enyém is 3 éves, de nálunk azért nagy ritkán (havonta pár órát) látják egymást, így nekem csak arra kellett válaszolnom, hogy miért nem lakik velünk. Erre pedig annyit mondtam, hogy azért, mert nem szeretnénk együtt lakni, mivel nem vagyunk olyan jóban, és könnyen lehet, hogy sokat veszekednénk, de így most mindketten jobban érezzük magunkat.

Nehéz ügy, de én az alábbiakat tanácsolnám neked, ha megengeded:

1. sose sírj, vagy szomorkodj, ha felhozza a témát. kezeld a világ legtermészetesebb dolgaként, ne úgy, mint egy tragédiát. gondolj arra, hogy ő így ismerte meg a világot, neki nem volt törés az életében a válás, mint a többi, később elvált szülők gyermekeinek. neki az a természetes, hogy apa nincs. fogalma sincs róla, hogy ez valami fájdalmas dolog, amíg nem látja rajtad. azt persze felfogja, hogy más családokban másképp vannak a dolgok, de szerintem ez az apátlanság lehet egy egyszerű tény, mint az, hogy valakik kertes házban élnek, mások lakásban, egyeseknek van távirányítós kisautójuk, másoknak nincs, vagy van akinek kövér vörös anyukája van, másnak meg szőke, stb. Ez van, mindenkinek más a jó, mindenki élete más. A tietek ilyen.

2. helyes, hogy nem alakítasz ki benne fölösleges várakozásokat. de ugyanígy fölösleges haragot se plántálj belé, mégha te haragszol is valahol az apukára. nem az apa miatt, hanem a gyerek miatt: a harag nehéz, nyomasztó érzés, jobb nélküle élni.

3. légy őszinte és pártatlan. én mondjuk valami ilyesmit mondanék a helyedben: apáddal nem jöttünk ki jól, nem voltunk egymáshoz való férj és feleség, nem voltunk szerelmesek, ezért ő egy másik családban apuka, én pedig a te anyukád lettem, és így vagyunk boldogok.

persze ha közben mély depresszió gyötör, ne hangsúlyozd ezt a boldogságosdit, hisz az őszinteség tényleg fontos. :)

De ami a legeslegfontosabb: hogy te magad ne éld meg tragédiaként a magányos anyaságod. Különben hiába minden. Érezd jól magad a bőrödben, légy büszke arra, hogy egyedül is megállod a helyed, és ne lásd magatokat áldozatként! Nem vagytok azok!

Nem vagyunk azok!

Azt nem szabad mondani, hogy nincs apukád. Van neki. Mindenkinek van. Csak nem él veletek. Én még mindig azt mondom, hogy az a megfelelő válasz, amit írtam -6. voltam.

Én ugyanezt mondtam a gyerekemnek a kezdetektől.

Más ok miatt jártunk gyerekpszichológushoz és ő is azt mondta, hogy ez a lehető legjobb válasz az adott körülmények között. Nem hibáztatja magát a gyerek, észleli, hogy számodra örömet jelent és különlegesnek tartja magát.

Az apát soha nem szabad szidni, még akkor sem, ha megérdemli. A gyerek magára venné, azt pedig nem szabad.

utolsó előtti vagyok. szerintem azt mondhatod, hogy apa most egy másik családban apuka, de azt minek tennéd hozzá, hogy sosem fog eljönni? fölösleges hangsúlyozni. ha a gyerek kérdezi, hogy eljön-e, akkoris elegendő csak egy egyszerű "nem", tök fölösleges lenne cifrázni olyasmivel, hogy "nem, sohasem, nem kíváncsi rád"

mindig csak annyit válaszolj a gyereknek, amennyit kérdez, és ne többet.