A mai világban már tényleg "szégyen" ha az ember nem kér segítséget a mamáktól, hanem rájuk csak a felhőtlen unokázást hagyja?

Alapjában én úgy vagyok ezzel, hogy magamnak és a páromnak szültem a lányunkat. Természetesen ettől függetlenül néha jól jönne az, hogy közölné valamelyik nagyszülői tábor, hogy vigyáznak rá.

Sajnos a szüleim 120 km-re arrébb laknak, így ha ott vagyunk náluk vagy ők jönnek, akkor tudok "kikapcsolni". Persze, akkor sem 100%-ig, csak 10-20%-ig, mert itt is és ott is főznöm kell és háztartást vezetni. Mert, ha anyukám és apukám unokázik, akkor bizony nem lesz ebéd... ők így állnak ehhez hozzá. Amit megértek egyrészről, mert nem látják minden 2. nap, de azért néha sz@rul esik, hogy még náluk is egész nap pattoghatok..

Anyósékról meg csak annyit, hogy 5 emelettel feljebb laknak, de 1 év alatt, mióta megszületett az unokájuk maguktól lejönni nem tudtak/tudnak. Ha én nem hívom fel őket, le se sz@rnak. Ha nem viszem fel az unokájukat, nem is látják... Születése óta vettek neki 1 csomag pelenkát és kiváltottak pontokból egy darab játékot.. Oké, nem kértem soha senkit, hogy halmozzák el a gyereket, mivel azért szültem, mert "megtehettük", hogy eltartsuk biztonságosan és felneveljük anyagilag, de azért már viccesnek és SZÁNALMASNAK találom! Persze, ha dicsekedni kell vele, akkor az megy nekik. Ha rokoni összegyűlés van, akkor ők a minta nagyszülők ... SZÁNALMAS!

Szerencsére idén hazaköltözünk. Ettől függetlenül anyukámék se fogják mindennap látni, de hetente 1-2× biztos..

Az a legundorítóbb a dologban, hogy anyósomék itt laknak felettünk, de semmire nem képesek az unokájukkal kapcsolatban. Pedig az első 1 éve a legszebb időszak..

Képzelheted, hogy a férjemnek milyen sz@rul esik.. ezzel kapcsolatban láttam először sírni!

Viszont, már alig várom, amikor közöljük velük, hogy 1 hónapban 1× ha megyünk vagy 1× jöjjenek.. tuti azt fogják mondani, hogy unokázni akarnak, stb... Nos, az lesz a válaszom, hogy 1 évetek volt rá... :)))

Végül is ... a gyerek feltud nőni nagyszülők nélkül is!

Nem. Az számít szégyennek, ha valaki azt gondolja, hogy egy családban egymásnak segíteni szégyen.

Mert aki fiatalon így gondolja, az így fogja öregkorában is, és senki nem fogja szeretni, ha egy szalmaszálat sem képes megtenni a gyerekeiért, és unokáiért. Szégyen, ha valaki azt gondolja, hogy attól lesz szupianyu, hogy nem kér soha senkitől semmit. Ezzel önigazolást keres, hogy ő micsoda bezzeg háziasszony. Nem akarja engedni a nagyszülőket, hogy bármit is csináljanak, ki akarj őket zárni a babagondozásból.

Manapság egyre gyakrabb, hogy az anyukák azt hiszik, csak ők számítanak, a nagyik csak ne szóljanak bele semmibe. De nem rossz dolog ám, ha egy családmodell a kölcsönös segítségen, együttműködésen alapul. Jobb, ha egy gyermek azt tanulja meg életében leghamarabb, hogy egy család nem attól lesz jó, ha anyuci mindent jobban tud, hanem attól, hogy minden családtagra lehet számítani, legyen szó apró, vagy nagy dologról.

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ha a gyereked segítségre neveled, összetartásra, és nem arra hogy csak anyuci van, mindenki másnak csitt a neve, jobb ember lesz belőle.

A világ nem változott. Egymásnak segíteni egy családon belül mindig is divat volt, csak mindig akadtak olyanok, akiknek derogált segíteni a másiknak, vagy épp túl büszkék voltak, hogy elfogadják. De a világ ugyanaz, a mai köztudatban is az a normális, hogy ha egy kismama szül, akkor a nagyik szívesen segítenek, nem csak ringatni mennek. Legalábbis a kedvesebbje. Az önzőbb nagymamák tényleg nem csinálnak semmit.

És ne értsd félre, kérdező, nem feltétlen kérik ezt a kismamák, a nagyiknak is jólesik, ha segíthetnek, gondoskodhatnak! De sok anyuka van, aki direkt nem engedi, mert azt hiszi, hogy ő sokkal jobban csinálja, a nagyi bele se szóljon. Pedig ezzel sebet ejthet a nagyin, ezen azért gondolkodj el!