Külföldön élni kisgyerekkel, a gyerek miatt?

nem látom be, hogy miért lenne jobb egy gyereknek külföldön.

soha nem szakítanám ki a megszokott, anyanyelvi stb. környezetéből.

én magam sem költöznék ki véglegesen külföldre.

Nem.

Én gyerekként/felnőttként is éltem kint, igaz gyerekként csak nagyon keveset, és akkor sem azért mentünk, hogy ott telepedjünk le. Nem volt jó. (Anglia/Svédország)

Teljesen beilleszkedni baromi nehéz, megkockáztatom, hogy lehetetlen gyermekként. Persze, hamar tanulja az ember a nyelvet, de én úgy érzem, hogy ennek a hasznossága olyan rettentő hosszú távon érvényesülhet maximum, hogy addigra rövid távon elveszted rajta az összes nyereséget.

Felnőttként pedig nem, nem mennék olyan pozícióba, ami nem felel meg a végzettségemnek. Én pszichológus vagyok, kint nem kell a munkám senkinek, csak angolul beszélek úgy, hogy ezen a nyelve terápiákat tudjak vezetni. A férjem orvos, ő viszont Angliába nem kellene, csak Svédo./Norvégiába. Mi emiatt nem megyünk, és hisszük, hogy ha a szüleink csodás gyermekkort tudtak nekünk biztosítani, ill. ők is leélték itt az életüket boldogan, szeretetben, akkor nekünk is menni fog.

Arról nem is beszélve, hogy szép nagy, pezsgő, szeretetteljes családunk van, akiket igen nehezen tudnánk itt hagyni.

De hallgass meg más tapasztalatokat is, hiszen nyilván mások vagyunk, és lehet másoknak bejön ez az élet. :)

Nincs olyan képzés, amivel sikerülne megszerezned a papírokat, h ott is munkába állhass?

Egyébként nekem is jó szakmám volt otthon, de nem tudtam volna hosszútávon fenntartani magam belőle, így kijöttem. Én sem abban a szakmában vagyok, de nagyon szeretem. Sajnos az eredetiben rengeteg volt a stressz.

Nekem is az jutott eszembe, hogy nem tudsz ott elvégezni valami tanfolyamot vagy sulit, ami olyan végzettséget ad, hogy dolgozhass a szakmádban?

Én nem jönnék haza! Ha kicsi már kinn született, ugyanúgy kiszakítanád a megszokott környezetéből, mintha itthonról költöznél ki. Neki az az otthon! A lehetőségekről nem is beszélve, és lehet azt mondani, hogy kinn sincs korlátból a kerítés, de lássuk be itthon a helyzet több, mint elkeserítő, és külföldön ha nem is milliomos vagy, de nincsenek mindennapi gondjaitok, itthon meg.....

Szia! Nekem is az a véleményem, hogy egy gyerek boldog szülők közt cseperedik boldog felnőtté. Ha te sehogy sem tudod megoldani, hogy olyasmivel foglalkozz, amitől elégedett vagy, akkor az hosszú távon rányomhatja a bélyegét a kedélyedre, s ne adj isten, még egy mártírérzés is kialakulhat belőle. Nehogy megsértődj, nem bántásból írom, de nagyon rossz, ha egy gyerek azt érzi, hogy „bezzeg én mindent megtettem érted, feláldoztam az életem miattad”, és nem gondolom, hogy te ezt gondolod, de ha az ember előtt évekig ott lebeg egy vágy, amit feladott más miatt, az képes kikészíteni.

Persze jó ötlet, hogy próbálj meg kint tanulni olyasmit, amivel jól érezhetnéd magad a munkaerőpiacon. Ha jól értem, nem kell visszarohannod dolgozni, nem szorultok rá, hogy bármit elvállalj, így ne add fel a vágyaidat!

De ezt írod: „gyakorlatilag az ember fölöslegesen tanult annyit,” – ami úgy hangzik kicsit, mintha nem is a szakmai kihívásokat hiányolnád, hanem az „elvesztegetett éveket” sajnálnád. Ha így van, azt mondom, semmilyen tanulás nem fölösleges! Én 30-on túl váltottam szakmát, és bár látszólag teljesen más, mint amiből diplomáztam először, az ott szerzett tudásom is segít benne. Szóval, ha csak ez a gond, akkor ne aggódj, pláne, mert simán lehet, hogy előbb-utóbb feljebb lépsz bárhol, ha látják, hogy „több van benned”.