Egy nő annyi gyereket szüljön, amennyit egyedül is el tud tartani - egyetértesz? Miért? Miért nem?
Egy ismerősöm mondta, amikor arról beszélgettünk hogy mi a férjemmel a meglévő 2 mellé még akár 2-3-at is bevállalnánk. Szerinte ez felelőtlenség, mert mi lesz ha a férjem lelép vagy meghal?
Azt nem kérdezte meg, hogy akkor mi lesz ha én halok meg :-)
16-ostól kérdezem, hogy itt valaki leszólta azokat, akik nem vállalnak 4-5 gyereket? Ezt hol olvastad?
Amennyire a saját helyzetemből látom, ezt általában nagyon kevesen helyeslik, nem hogy leszólnák, aki kevesebbet vállal.
Nem azt írtam, hogy FOGOK SZÜLNI még, csak hogy MEGTENNÉM/BEVÁLLALNÁNK. Talán ezt nem kellett volna odaírnom.
A fő kérdés az, ami fönt van.
Szóval aki évek óta stabil kapcsolatban van, de minimálbéres az ne szüljön, hiszen nem fogja tudni egyedül eltartani. Szomorú. (Ha barátok, rokonok segítenek akkor nem egyedül tartja el)
Én nem értek egyet. Persze az ember legyen felkészülve arra is, hogy megálljon a lábán, ha valami történne, de szerintem nem egészséges dolog úgy belemenni egy kapcsolatba, úgy nekiállni a gyerekvállalásnak, hogy már azon kattogunk, hogy keresek-e annyit, hogy majd ha elhagynak, akkor is megéljek a gyerekekkel együtt. És amit Sókristály írt, abban nagyon sok igazság van, hiszen nagyon sokszor történik az, hogy gyerekvállalás után csökken a nő fizetése, mert nem tud annyit vállalni, mint amikor még gyerektelen volt.
P
Egyik ismerősöm 3 gyerekkel maradt egyedül(özvegy lett)
csúnyán hangzik de valamennyire pótolja apa jövedelmét az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás.
Egyébként nem értek egyet senki sem úgy kezdi a házasságot, együttélést hogy, jaj csak 1 gyereket szülök mert azt egyedül is felé tudom nevelni...legalábbis kevesen.
Ha mindenki így gondolná, már kihalt volna a föld, de tuti nem lennénk ennyien!
Nem, nem értek egyet. Mert aki keveset keres, az ne vállaljon gyereket csak azért, mert hátha egyedül marad?!
Igen bármi megtörténhet, de nem retteghetünk ettől egész életünkben. Senki nem, vagyis az emberek nagy többsége nem úgy vállal gyereket, hogy na tuti, hogy egyedül maradok, tuti, hogy elválok, tuti hogy meghal.
Mi 2 gyereket vállaltunk, de ha a kérdés lényegét nézem, engem a kettő tuti nem illetne meg, mert egyet még csak-csak el tudnék tartania saját keresetemből meg a családiból, de kettőt már biztos hogy nem. Viszont a férjem marha jól keres, vállalhatnánk még, ha akarnánk, de közös döntés volt a 2 gyerek.
Kérdem én, akkor nekem egy gyerek jár csak???
A kérdés az volt, hogy egyet értek e azzal, hogy egy nő annyi gyereket vállaljon amennyit el is tud tartani.
Erre írtam, hogy nem értek egyet és én bár kettőt vállaltam, annyit nem tudnék eltartani.
Amúgy amit a kérdező a kommentjében írt, hogy mennyit keresnek ketten együtt véve, a meglévő kettő mellé még kettőt simán bevállalhatna, és lehet hogy még egyedül is el tudná tartani őket! 620 ezer forintból, azért már el lehet tartani pár gyereket, persze arról nem volt szó, hogy van-e hitel, mennyi a rezsi stb,de ha csak a számokat nézem, annyiból menne. Nem is értettem miért akadtatok fenn a 4-5 gyereken. A kérdés lényege nem erről szólt.
Utolsó előtti voltam.
Ti esetetekben nem az éhenhalásról lenne szó, de jelentős életszínvonal csökkenésről biztos, ha most azt vesszük, hogy a párod maradna a gyerekekkel. Bár azt nem írtad, hogy megtakarításotok van-e,ti tudjátok, hogy tudnátok-e ilyen esetben mire támaszkodni. Nem értem, hogy az ismerős miért csak a te oldaladról nézte a dolgot, talán őt kellett volna megkérdezned.
Minimálbér? Őszintén megmondom, két minimálbér, egy gyerekkel, az még majdhogynem az éhezés kategória. Főleg, ha városban lakik az ember és tényleg semmi más bevétel nincs. Ha csak az anyuka minimálbéres, de apuka jól keres, vagy fordítva, akkor ugye két eset van: elhagyás, halál eset. Előbbire van a gyerekatartás, másodikra az életbiztosítás. (ilyen jó fizetésből, mint nektek, bőven telik az utóbbira)
Tehát továbbra is azt gondolom, hogy az ismerős igazat mondott annyiban, hogy gondolni kell a rossz dolgokra is, arra is, amiről azt hisszük, hogy csak a szomszéddal történhet meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!