Nálatok is úgy van, úgy volt, hogy 1-1,5 éves gyerektől lépni nem tudtok, mert sírva csimpaszkodik a lábszáradba és úgy tudsz közlekedni a lakásban, hogy ha így vonszolod magad után egész álló nap?
Figyelt kérdés
2012. jún. 10. 20:31
1/6 anonim válasza:
Nálunk szerencsére nem, de a barátnőm még pisilni sem tudott elmenni úgy ordított a kisfia. idegőrlő volt neki, viszont most lassan 6 éves és ugyan olyan jófej, nyitott, könnyen barátkozó, nem anyuka szoknyáján ülő stb gyerek mint az én lányom akinek gyakorlatilag nem volt szeparációs szorongása. Így bár nehéz lehet a helyzet az biztos, hogy egyszer kinövi. Kitartást!
2/6 anonim válasza:
Ennyire nem csimpaszkodott, de tény, hogy pisilni is kísérettel jártam. Kiborító egy időszak. Kitartás, csak túl kell élni.
3/6 anonim válasza:
Nem csimpaszkodik, csak jön utánam hogy mit csinálok. Vége lesz, ne aggódj!
4/6 anonim válasza:
Nekem csimpaszkodott :) Fogtam a kezét úgy közlekedtem. Ha pisiltem beállt velem a wc-be, együtt zuhanyoztunk stb.
Szeparációs szorongás. Ekkor jön rá, hogy önálló személyiség, és anya nem mindig van ott. Számára, ha nem vagy a látóterében akkor "elvesztél". Ettől pedig retteg.
Próbáld meg így felfogni, és rögtön nem nyűg lesz. :) Kitartás!
5/6 anonim válasza:
Húū nekem meg csak 8 hós de mar ezt csinálja:) csakis konkrétan rajtam érzi jól magat mnt egy kismajom. Csakhogy van egy nagytesó is úgyhogy nem kaphat meg mindig ezért néha lilára üvölti a fejét aranyom:(
6/6 anonim válasza:
13 hónapos és még(?)nem csinálja szerencsére...Rá csak néha jön rá az öt perc,akkor csimpizik,és ölbe,de amúgy azt élvezi,hha rosszalkodhat,tehát ő nem csüng,de a kutya vizestálját pl. rendszeresen kiborítja,kirámolja a konyhaszekrényt és figyeli,h mit teszek,meg ha nyílik a bejárati ajtó,már kinn is van az udvaron egy pillanat alatt..:D hidd el,ez se jobb:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!