Van olyan hogy valakinek egyszerűen nem való gyerek, nem jön bele az anyaságba évek alatt sem? Egész életemet így fogom már leélni hogy akármit teszek, rossz anya maradok?
2 gyerekem van 4.5 és 2.5 évesek. Egyszerűen csak teszem a dolgom,mint egy gép de nem tudok olyan felhőtlen örömöt találni. Tudom hogy kicsik és aranyosak és ez az időszak nem jön vissza többet, de egyszerűen nem tudok olyan hatalmas örömöt erőt és energiát érezni hozzájuk. Állandóan fáradt vagyok, úgy érzem semmirekellő vagyok mert sokszor kell kiabálnom velük,nem értenek a szóból. Elevenek, rosszak mint 2 ördög. Irigykedve nézem a barátnőim gyerekeit ahol legalább a lányok olyan kis nyugis, megülős mama kedvencei. Nálunk 2 percig nem fér meg egymástól a két gyerek, állandóan ölik egymást mindenféle büntetés lepereg róluk.
Állandóan bújom az újabb és újabb nevelési témájú könyveket, hátha egyszer végre sikerül megtalálnom a kulcsot ehhez az anyaság dologhoz. Sose vagyok elégedett, mindig azt érzem, nem vagyok jó nekik, normálisan élünk, de nem tudom őket mindenféle divatos fejlesztésre vinni (lovaglás, játszóház, ovi angol, sok sok kirándulás, wellness szálló stb.)
Dolgozok én is fél éve ( a férjem nagyon sokat melózik) de nem a hivatásomban mivel abból nem élnénk meg, így csak "teszem" a dolgom nap nap után, de ott se töltődök fel.
Közben egy pár barátom van csak akikkel ha erről beszélek mindig csak furán néznek (akinek gyereke van) és annyit mondanak utazzak el kikapcsolódni. De nem érzem hogy az bármin segítene.
Egyébként is sokszor alig várom hogy vigyázzon rájuk a férjem én meg elmehessek akárhova, csak egyedül végre. De közben szintén lelkifurdalásom van.
Nekem nem szabadott volna gyereket vállalni, főleg nem kettőt. Gondoltam, jó lesz nekik hogy van testvér, de szinte mindig csak nyuzakodnak egymással, igen ritka hogy eljátszanak ketten.
válasza:Nem vagy rossz anya, csak nem tudsz átlépni egy csomó korláton.
1. nem kell amiatt lelkiismeretfurdalást érezned, mert néha az agyadra mennek. Ez teljesen természetes.
2. Felesleges könyvből tanulni a nevelést, a saját életedet könnyítenéd meg, ha nem lenne ez az iszonyatos megfelelési kényszered - csináld ösztönből, sokkal kevesebbet hibázol.
3. Ne borulj ki azon, hogy le akarod néha passzolni őket, hogy kikapcsolódj, ez is tök természetes, mindenkinek kell néha egy lélegzetvételnyi idő saját magára, hiszen nemcsak anyuka vagy, hanem szuverén ember is.
A lényeg: a gyerekeidet szereted - vagyis nekik te vagy a lehető legjobb anya. Hibázni mindenki hibázik, na és? A tökéletesség unalmas:)
Hagyd abba az önmarcangolást, mert az zsákutca. Vegyél nagy levegőt, és ne hibáztasd magad mindenért. Tényleg kapcsolódj ki egy kicsit, oldjátok meg akár úgy, hogy a hétvégi nagyszülőlátogatásra csak apával hárman mennek.
És ne is jussom eszedbe, hogy nem kellett volna gyereket vállalnod - ennek semmi értelme, hiszen vállaltál. Majd eljön annak is az ideje, hogy eljátszanak szépen egymással.
Mikor mégy vissza dolgozni? Mert teljesen egyértelmű, hogy számodra a felnőttként való létezés hiányzik. Majd amikor már dolgozol, elmúlik, és onnantól minőségi időt fogsz tudni velük tölteni.
De a lényeg: ne edd magad, az nem vezet sehová.
válasza:Sokra nem mész vele, de legalább tudd, nem vagy egyedül. Én is sokszor élem meg így az anyaságot. Nekem is két gyerekem van 2 és 4 évesek, pirosbetűs ünnep, ha látom kicsit békében elvannak együtt.
Nem szégyen, ha szeretnél egyedül is elmenni valahová, én olyankor tényleg töltődök.
Aztán tényleg jó, hidd el, ha megoldható, hogy kettesben mentek el a férjeddel pár napra. Mi most voltunk nemrég, nagyon-nagyon jó volt, igaz utána ittuk itthon a levét, mert pár napig extra hiszti ment itthon. Én abban bízok, hogy pár év múlva jobb lesz, akkor már a kicsi is jobban megért dolgokat, a nagyon már most látom, hogy némiképpen lenyugodott, de neki meg vannak autisztikus vonásai, úgyhogy azért nem egyszerű.
Sokat beszélgetünk itthon, hogy miért lettek ilyenek, mikor mi mindketten nagyon nyugodt gyerekek voltunk, mi rontottunk el valamit, vagy sem.
Nagyon elevenek... mi ha lemegyünk játszótérre, ott is azt sem tudom, melyikre figyeljek, mert forr körülöttük a levegő. Míg más anyukák tudnak kicsit beszélgetni egymással, és a gyerekeim után szaladok.
Gondolkoztam pszichológuson (magamnak), biztos segítene, de sem időm, sem anyagi lehetőségem nincs rá. Hát gondolom neked sem...
ugyanez van nálunk is kedves második (autisztikus tünetű a nagyobb ezért is magamat hibáztatom mert pici korában hagytam sírni mivel azt mondták akkor hogy úgy kell alvásra szoktatni és a sok sírás lehet így jött ki rajta?).
De ha ez normális amit érzek és amit gondolok akkor miért van az hogy SENKI nem mond ilyesmit a környezetemben?? Nem egy anyukát-családot ismerek és mindenki földöntúli örömként éli meg hogy anya lehet és állandóan a gyerekeikről áradoznak még akkor is ha azok tök rosszak és szégyent hoznak rájuk (múltkor volt egy ilyen céges rendezvény ahol gyerekeket is lehetett vinni).
Fél éve dolgozok válaszolva a kérdésre. Én is azt gondoltam, hogy amikortól mindkettő közösségbe jár, majd jobb lesz a helyzet de egyrészt sokat betegek másrészt szorongva várom a délutánt amikor értük kell mennem.
Pedig imádom őket belehalnék ha vmi bajuk esne, pont éjjel álmodtam azt (sokszor álmodom ilyesmi témájút) hogy elveszítettem őket véletlen valahol és nem találtam az istennek se sehol és hát verítékben úszva ébredtem).
Visszatérve erre hogy cselekedjek ösztönből, ez nem jó mert ösztönből néha jól odasóznék nekik, azt meg nem szabad!
A másik hogy aki véletlenül ilyen hogy elmegy a gyerekek nélkül az egyből meg van bélyegezve hogy minek az ilyennek gyerek és miért nem a gyerekekkel együtt ment nyaralni vagy wellnesselni vagy akármi..
válasza:2. vagyok
Ha valaki azért bélyegez meg, mert elmész a gyerekeid nélkül, az maximum írigységből, vagy végtelen butaságból teszi. Nem egy csecsemőt hagysz másra, elég nagyok már ahhoz, hogy simán rábízd őket pl. nagyszülőkre. Ha egy barát ítél el ezért , az nem is igazi barát, másokat meg le kell tojni. Ne másoknak akarj megfelelni!!!
Az engem már rég nem érdekel, hogy másnak milyen tündéri-angyali-okos-értelmes-stb... gyereke van. Egyébként az enyémek is azok, ha leszámítjuk, hogy veszedelmes elevenek, hisztisek. És nem hagyom ám rájuk, nem ettől van. (Ja az én nagyobbikommal nem sok baj volt 2 éves koráig, nem is sírt sokat, úgyhogy az autisztikus vonások nem amiatt alakultak ki nálatok sem, hogy hagytad sírni.)
Szóval senkivel ne törődj, beszéljétek meg a férjeddel, nektek mi lenne a jó. Mi már voltunk gyerekekkel wellnessezni, jó volt, de pihenés nulla. Ez nekik volt nyaralás, nem nekünk...Nem mindig nekik kell a középpontban lenni, és ez egyáltalán nem önzőség!
Ha nem töltődsz fel, akkor tényleg kiborulsz! Ne legyél mártír mások miatt.
Nincsenek nagyszülők egyébként. Szóval max fizetett segítség (bébiszitter) jöhet szóba. Ezen mondjuk már túl vagyok mert mindig azok ítélkeztek ezügyben (fuuuj hogy idegenre hagyom a gyereket) akiknek 2 percre ugrasztható nagyszülő van.
De valahogy úgy érzem ez az elvárás nem csak a külvilágból hanem magamtól is hogy semmi más egyéb ne érdekeljen az életben csak a gyerekek. Én mint ember már egyáltalán nem vagyok lényeges.
A férjemmel nem tudom megbeszélni ő az egész kérdést máshogy látja és amúgy is csak ritkán beszélgetünk ilyesmiről. Nem az a beszélgetős típus (így lelki dolgok terén). Ő mindent ráhagy a gyerekekre ő a "jó rendőr"...hozzá mennek ha valami konfliktus van, ez is zavaró hogy nekem kell "fogni" őket ettől meg szintén csak az erősödik bennem hogy én leszek az utált anya aki mindig csak kiabált és veszekedett.
válasza:Hát, elsírtam magam a soraidat olvasva, mert szó szerint ugyan ezt érzem én is. Annyi a különbség, hogy nekem 1 fiam van, tesó nincs, tehát nincs civakodás.
Tudod, azt hiszem rájöttem mi lehet a problémánk. Nagyon meg akarunk felelni mindenkinek, de azt nem lehet. Igen, könnyű mondani, hogy lazábbak legyünk, de hogyan?
Kimerült vagyok én is. A folytonos figyeléstől, koncentrálástól (nehogy baj történjen), a férjem teljesen ki tud kapcsolni, amikor a gyerek mellette van, nem tudom, hogy nem zavarja a dolog. Házimunka, nevelés stb.
Van olyan délelőttünk, hogy én folyamatosan sírok, a gyerek meg játszik, de nem tudja mi bajom van.
És a lelkiismeret furdalás: nekem már mindentől az van, a gondolataimtól, a tetteimtől, ha ezt csinálom, ha azt nem csinálom...
Dolgozni még nem mentem vissza, attól várom a megváltást. De neked nem ez a tapasztalatod, kicsit megrémültem.
Biztos, hogy nekem nem való az anyaság. Sajnálom a fiamat, hogy engem választott, sokkal jobb anyukát érdemelne. :(
válasza:Szia! Én is melléd szeretnék állni, hogy érezd, nem vagy egyedül ezzel. Nekem ugyan csupán egy gyerekem van, és már iskolás, így mostanra azt tudom mondani, hogy nagyon sokat javult az idegállapotom, de azért továbbra is kínlódom hozzád hasonlóan a folytonos lelkiismeret-furdalással mindenféle miatt.
Nálam az is sokat segített, hogy vissza tudtam menni dolgozni, és újra „embernek” éreztem magam. Szégyen vagy sem, én nem vagyok „egyszerepes”, nekem az anyaság nem elég, én szeretek nő lenni, szeretek ember lenni, barát, barátnő, a szakmájában jól teljesítő gondolkodó lény.
Sokszor gondoltam én is, hogy nekem nem szabadott volna gyereket vállalnom, és tudom, milyen borzasztó gondolat ez, mert az embernek ettől is lelkiismeret-furdalása lesz. Irigylem azokat, akik zsigeri anyák, akik gondolkodás nélkül, látszólag lazán tudják kezelni a helyzeteket, biztosak magukban anyaként. Mert én nem ilyen vagyok, minden döntésnél, minden helyzetben tudni akarom, mi lehet a hatása, átgondolni a dolgokat… pedig így nem lehet. Arra jutottam, ki kell választania az embernek egy autentikusnak elfogadott forrást, és arra hallgatni (ha már nem jön belülről, vagy nincs saját anyja, aki hitelesen megmutassa, hogy van ez az egész gyereknevelés), nem szabad bedőlni a többieknek, ha nem értesz egyet velük, mosolyogva hallgatni, nem kell vitába bocsátkozni.
Ismerem azt is, hogy furán néznek az emberre, ha elmondja az ilyen gondjait. Szerencsére nekem volt egy-két olyan barátnőm, akik őszinték voltak, és bevallották, hogy nekik is vannak hasonló gondolataik. Aztán szép lassan rájöttem, hogy mindenki kínlódik a saját szintjén, csak másképp élik meg… ha látom a szomszéd négygyerekes családot a kertben, olyan boldognak tűnnek – viszont hallom néha az anyukát magából kikelve üvölteni itthon a gyerekekkel, és akkor arra gondolok, hogy ha megkapargatnánk a felszínt, mindenhol kibuggyanna valami, amiről az emberek nem is beszélnek, talán azért, mert nem is tartják olyan nagy gondnak. Hiszen, ha valakinek a gyereknevelés jelenti élete értelmét, nyilván belefér egy-két ordítozás. Míg nekem ez is csak egy szerep az életemben, amit jól akarok csinálni, így kikészít, ha úgy érzem, nem vagyok benne jó. (Félreértés ne essék, imádom a gyerekemet attól még, hogy mást is szeretek csinálni, mint vele foglalkozni. :))
A fő kérdésedre pedig az a válaszom, hogy igen, létezik olyan, hogy valakinek nem való gyerek. De azok nem szokták feltenni ezt a kérdést, így nyugi, te nem ilyen vagy! :)
Biztatni azzal tudlak, hogy nálam (igaz, egy gyerekkel) úgy 5-6 éves korban jött el a megnyugvás ideje. Szerintem nálad is eljön pár év múlva, ha már nagyobbak lesznek kicsit.
válasza:2 . vagyok.
Akkor lehet, hogy nekünk csak a kicsi gyerek nem való?
Én is azt várom, legyenek pár évvel idősebbek. Gondok akkor is lesznek, de bizonyára más jellegűek.
Annak a válaszolónak, aki elsírta magát (bocs, írás közben nem tudom, hányadik voltál), nem vagy te kissé depressziós? Ha teheted, kérj segítséget!!!
Azért csak kiderül, hogy nem mindenki happy-mama...
Velem konkrétan tudom, az is a baj, hogy maximalista vagyok, és valahol belül tökéletessé szeretném formálni a gyerekeimet. Tudom, hülyeség, és nem az a jó, ha ők is beállnak a sorba a többi sablonember közé majd nagy korukban, ők mások, egyenlőre legalábbis. Éppen ezért nehezebb velük...
nagyon köszönöm a sok választ tényleg!!! Máris jobb tőle!! Lehet amúgy hogy ez a baba kor kicsi kor az ami nem való nekem tényleg...Mert így belegondolva ha egyedül csinálunk programot csak a nagyobbal akkor ő azért már okosabb értelmesebb tud várni érti amit mondok, nem kap hiszti és idegrohamot fél percenként ha valami nem úgy van ahogy elképzeli. Jó azért néha kap, de nem olyan gyakran mint a kicsi.
Bízok benne hogy egyre jobb lesz csak közben meg mindenhol azt hallani olvasni hogy az első 3 évben dől el minden addig alapozza meg a szülő a gyerekkel való kapcsolatát meg az alap dolgokat, hát én ideges vagy rosszkedvű vagy kiabálós vagyok :( Ha végignézek a napjainkon hónapjainkon stb. ez a jellemző rám hogy szorongok, ideges vagyok, és rosszkedvű pedig annyira nem ilyen ember vagyok!!! Másokkal olyan vidám, jókedvű tudok lenni de itthon valami megfelelési kényszerem van.
Egyébként ez is lehet igen hogy sokan nem vallják be mit is éreznek valójában.
Mégis itt amikor olvasom a válaszokat egyes kérdésekre mindig csak az látszik hogy ez valami csodálatos dolog és mindig angyali türelmes nyugodt és kiegyensúlyozott minden anyuka (legalábbis a válaszolók biztos).
Én is attól félek hogy valamit véglegesen elrontok náluk és majd 20 év múlva fekszenek azon a bizonyos kanapén és visszaemlékeznek hogy anyám a hibás mindenért..
válasza:http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__2..
Egyszer én már kifakadtam ezen a fenti kérdésben, ha van kedved, olvasd el a válaszokat, ott nem a gyerekválalás témakörben mozgók írtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!